Útszakasz épül Kupuszina és Monostorszeg között

Jóváhagyta a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság a Monostorszeget és Kupuszinát összekötő útszakasz kiépítését előirányozó munkálatok első fázisára szánt támogatási összeget.

A fejlesztés jelentőségéről és körülményeiről Péter István, a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai körzeti szervezetének alelnöke, Apatin község polgármesteri tanácsosa nyilatkozott:

-A Monostorszeget és Kupuszinát összekötő útszakasz Kupuszinán a Petőfi Sándor utcán halad majd keresztül, aztán a DTD- csatorna felé vezető útszakasz szintén teljes fölújításra kerülne. Ez lesz a szóban forgó első fázis.

Mindezzel a kiépítéssel több évtizedes akarat válik valósággá, ugyanis mindkét település számára az jelenti a legnagyobb hátrányt, hogy félreeső helyen terülnek el. Ennek az útnak a segítségével a települések bekerülnek egy bizonyos közlekedési, gazdasági és idegenforgalmi vérkeringésbe. További nyilvánvaló előnye a fejlesztésnek, hogy lerövidíti az utat, mintegy 17 kilométerrel hozza közelebb az Apatin községieknek a magyarországi határ felé vezető útszakaszt vagy akár batinai híd felé vezető utat. Tehát Monostorszeg és Bezdán is sokkal közelebb kerül hozzánk, ennek az útnak a kiépülése által. Arról nem is beszélve, hogy az eddig kiaknázatlan turisztikai lehetőségek végre előtérbe kerülnek. Úgy gondoljuk, ha a szóban forgó út kiépül, abban az esetben valószínűleg itt is fellendül majd az idegenforgalmi ágazat.

Mindezt természetesen nem sikerülhet egyszerre kiépíteni, hanem több lépésben zajlik az építés. A Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság a kiépítés első szakaszára több mint 98 millió dinárt látott elő. A következő évre, fázisra szintén elő van irányozva egy meghatározott összeg.  Sok próbálkozás történt ez ügyben az évek során, eddig eredménytelenül, ezért is nagyon örülünk, hogy végre realizálódik ez a fejlesztés- hallottuk Péter Istvántól.

Péter István tanácsos és Rekettye Róbert, Kupuszina helyi közösségi tanácsának elnöke a szóban forgó útszakasznál…

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.