A Csoóri-támogatások felhasználási határidejének módosítása

A videóval a Csoóri Sándor Alap által nyújtott támogatások felhasználási határidejének módosítását szeretnénk segíteni. A támogatási program 2020. június 30-áig tartott volna, ugyanakkor a koronavírus-világjárvány okán és következtében megannyi program nem tudott megvalósulni – így az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Csoóri Sándor Alap 2020. december 31-éig kitolta ezek megvalósítását. Mindezt egyénileg szükséges kérelmezni: a mi ajánlásunk az, hogy május végéig tegyék ezt meg. A PÁLYÁZÓI INDOKLÁS MEZŐ KITÖLTÉSEKOR A KÖVETKEZŐ SZÖVEGET AJÁNLJUK SEGÍTSÉGÜL: A koronavírus-világjárvány okán elrendelt, jelenleg is érvényben lévő korlátozó élet- és egészségvédelmi szabályok egyúttal a gyülekezésre, a közösségi eseményekre, a próbák megrendezésére, az alkotó közösségek közötti kapcsolattartásra is óriási kihatással voltak. Természetesen mindnyájunk számára egymás biztonsága és egészsége a legfontosabb. Ennek nyomán tisztelettel kérelmezzük, engedélyezzék számunkra, hogy a tervezett és támogatott programunkat az év végéig, 2020. december 31-éig valósíthassuk meg – továbbra is elkötelezetten, építkezve, a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek évének jegyében!

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.