Január 4- én a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület színpadán zajlott a Négyesfogat, Doroszló, Gombos, Kupuszina, Szilágyi közös művelődési rendezvénysorozatának első műsora.
Az idei házigazda, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület nevében L. Móger Tímea üdvözölte a közönséget, amelynek soraiban vendégként jelen volt Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, ft.Verebélyi Árpád esperesplébános, címzetes prépost és a helyi intézményvezetők, tisztségviselők is megtekintették az előadást. Továbbá köszöntötték Klenanc József gombosi közösség-és művelődésszervezőt, aki január végén a VMMSZ plakett díját veheti át.
–Az év folyamán számos alkalommal emlékezünk, emlékeztetünk elődeink cselekedeteire, megvalósított eredményeire közösségeink körében, ilyen ez a mai alkalom is, ötvenkettedszer Négyesfogatozunk fiataljaink a közreműködésével a jövő felé. Ennek a rendezvénysorozatnak generációkat összekötő szerepe van. A doroszlói Móricz Zsigmond MME, a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület valamennyi tagja és csoportja a megalakulása óta azon igyekszik, hogy az adott településen megtartsa intézményeit, megélje hagyományait. A Négyesfogat elemi és közös része mindannak a törekvésnek, hogy ne csak külön-külön, településekre korlátozva éljük meg önmagunkat, identitásunkat, hanem régió szinten, az élhető, szerethető Nyugat-Bácska legyen a mi közös szellemi, kulturális életterünk, mozgásterünk- hangzott el a köszöntőszövegben.
Az idei műsorban a főszerepet ismét a vidámság, a jelenetek és a táncok töltik be, de jelen van a szavalat és helyet kap az olyan nagyon kedvelt népmese is.
A szilágyi József Attila ME képviseletében Francia Henrietta mondott verset, az egyesület színjátszói az Apósom, a vezér és az Ablaktisztító című jelenetet mutatták be. Szereplők: Rizsányi Csaba, Surján Csongor, Cétényi Tamás, Francia Fábián, Francia Anna, Mészáros Noémi, Kiss Tibor. Súgók: Kiss Gabriella, Szakál Zsóka. Rendező: Francia Gyólai Klára.
A kupuszinai Petőfi Sándor ME Step nevű moderntánc csoportjának tagjai: Buják Bernadett, Guzsvány Jázmin, Kiss Gábor, Koleszár Judit, Kratofil Zsóka, Kujundzsity Klaudia, Limburger Dávid, Limburger Emília, Lukácsevity Lara, Marásek Veronika, Molnár Dávid, Rekettye Andrea, Tadián Viola, Tadián Zsolt, Tumbász Dávid. Előadásukban flash mob, vagyis villámcsődületből induló tánckoreográfia zajlott. Koreográfus: Ujlakos Stefánia. Technikus: Balog Tibor. A kupuszinai díjazott színjátszó, Csernai Panna szavalt, a szintén díjnyertes népmesemondó, Molnár Péter mesét mondott.
A gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület színjátszói a Bözsi mindent elintéz című és a Forog, nem forog című jelenetet adták elő. A vidám jelenetek szereplői: Péity Boglárka, Sörfőző Katinka, Molnár Flórián, Bogyó Dániel, Kovács Krisztina, Muskovity Károly, Sztepánovity Julianna. Rendező: Muskovity Károly. Az egyesület moderntáncosai: Bence Leon, Béres Viktor, Bicskei Helga, Fráj Martin, György Mihaella, Kovács Krisztina, Kökény Aleksandar, Lengyel Loretta, Molnár Flórián, Péity Boglárka, Sörföző Katinka, Surányi Boglárka és Uzelac Katarina koreográfusaik, Sörfőző Katinka és Kovács Krisztina vezetésével táncoltak.
A doroszlói Móricz Zsigmond MME színjátszó csoportjának tagjai: Traub Dolli, Traub Tihamér, Radics Kornél, Gellér Zoltán, Podnár Alen, Vuković Nemanja, Kálóci Alex, Varga Gitta, Radics Leonóra. Előadásukban a Kisebbségi osztály című, az Elsősegély tanfolyam című és a Riport a borászatban című vidám jeleneteket láthattuk.
Közös ének zárta a tartalmas műsort, amelyet a nyugat-bácskai közönség január 5- én, 18 órától a kupuszinai Petőfi Sándor ME, január 10- én, 19 órától a szilágyi József Attila ME, január 11- én 18 órától a doroszlói Móricz Zsigmond MME színpadán tekinthet meg.
Stock János és Komáromi József fotói
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery619/