November 16- án bemutató előadást tartott a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja. Bencsik Imre Kölcsönlakás című, két felvonásos bohózatát vitték színre, Foki István rendezésében. Az előadás szereplői: Csillag László, Osztrogonác Czenki Ilona, Foki Sándor, Zsilli Fitus Teréz, Gombárovity Elvira, Benyák Attila, Zelanti Katarina, Nagy Valter, Lovász Eduárd. Súgók: Óbert Kitti, Nagy Huanita Ügyelő: Nagy (Fecó) Ferenc.


A helyi, magyarországi és horvátországi közönség nagy örömére is a társulat további bemutatkozásokat tervez az előadással, november 23- án Sepsén, január 25- én Bácsalmáson. Továbbá a tél folyamán még Dávodra készülnek, az előrelátható tervek szerint tavasszal pedig még egyszer hazai színpadon is megtekintheti a nagyérdemű a Kölcsönlakás című darabot.
Az előadás, a bemutató Zombor Város, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Tartományi Oktatási Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi- Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával jött létre.








Ispánovics József fotói
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery601/






