NAPI SZÉP-Kitekintő-Véget ért „a lélek útja”- Megérkezett Abdára Tóth Péter Lóránt, elérte célját a verszarándoklat-Pannon RTV

A kunszentmiklósi versvándor Radnóti Miklós költő születésének 110. és halálának 75. évfordulója alkalmából a Borban felállított Radnóti-szobortól indult útnak és kedden délután érkezett meg Abdára, a költő kivégzésének helyszínére.
Fotó forrása: Pannon RTV

Tóth Péter Lóránt és iskolás kísérői délután érkeztek meg az abdai Radnóti Miklós emlékhelyre. A magyar költőt 1944 őszén itt végezték ki a magyar keretlegények. A verszarándok elmondása szerint az utolsó méterek megtétele volt a legnehezebb: „Amikor lesétáltam és megálltam a Radnóti szobor előtt, akkor kiszakadt belőlem minden. Az is, amit az úton próbáltam visszatartani, legyőzni. Itt kitört belőlem.”

A Győr melletti Abdán elevenen él Radnóti Miklós kultusza. Szabó Zsolt, a település polgármestere hangsúlyozta, kiemelten fontos, hogy az emberek emlékezetében elevenen éljenek történelmük borzalmas eseményei is, mindez annak érdekében, hogy a mai fiatalság tanuljon ezekből. „Pannonhalmán végighallgattam a Péter egy órás előadását. Katartikus volt, de egyben nyomasztó is. Azt gondolom, hogy nem csak az élet jó oldalát kell megtapasztalni, hanem időről-időre emlékeztetni kell magunkat a rosszra is. Arra, hogy megértsük, miért rossz az, ami történt, arra ez az út és Péter előadása tökéletes alkalom” – mondta a polgármester.

Az ünnepi megemlékezésen jelent volt Szili Katalin. A magyar miniszterelnöki megbízott szerint a Radnóti-díjas versmondó zarándoklatával összekapcsolta a Kárpát-medence magyarságát: „A mának azt üzeni, hogy a gyűlölet és a kirekesztés nem vezet sehova. Sok-sok gyermek vett részt ezen a zarándoklaton, és ha csak végighallgattak egy Radnóti verset, már az is olyan útravaló számukra, ami egyrészről a kezdeményezés erkölcsiségét mutatja, másrészről annak a nemzeti kincsnek a tiszteletét, amit önmagában Radnóti Miklós a magyar kultúrában jelent” – mondta a zarándoklat egyik védnöke.

A versvándor a következő a napokat pihenéssel tölti, azonban október elején már Kárpátalján mutatja be Radnóti Miklósról szóló előadását.

Pannon RTV

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.