Augusztus 31- én megtartotta III. Hazaváró Báránypaprikás Főzőversenyét a doroszlói székhelyű, regionális jellegű Kuckó Gyermeksarok civil szervezet.
A Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületben rendezett főzőversenynek, találkozónak közel 150 részvevője volt, csaknem húsz bográcsban főtt a helyi jellegzetes étel, a báránypaprikás.
L. Móger Tímea, a Kuckó Gyermeksarok elnöke köszöntötte a részvevőket, a vendégeket. Elmondta, annak idején a volt elnök, Pelt Ilona ötleteként, azzal a megfontolással jött létre a verseny, hogy hazahívják, legalább évente egy közösségi alkalomra hazavonzzák a doroszlói születésű, vagy helyi gyökerekkel rendelkező vidéken, illetve külföldön élő, dolgozó doroszlóiakat. Ahogyan fogalmaztak, aki valaha doroszlói volt, az a lelke mélyén mindig is az marad. Természetesen a közös ünnep nem jöhetne létre a helyi magyar közösség aktív részvétele, közös akarata nélkül. A Kuckó elnöke köszönetet mondott a doroszlói cilvil szervezetek tagjainak az együttműködésért. Kiemelte a Bethlen Gábor Alap által támogatott idei sport rendezvénysorozatok szervezőit, a Doroszló-Bike kerékpárklubot, amelynek köszönhetően bicikli- és gyalogos túrák szerveződtek, továbbá a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Alvég Teke Klubbot, amely megszervezte jubileumi doroszlói és nyílt bajnokságait.
Az elszármazottak nevében Szalai Piroska nyugalmazott tanítónő, jelenleg szabadkai lakos szólt az ünneplőkhöz. Egyebek mellett köszönetét fejezte ki a helyi szervezőknek, ezeket mondta:
,,Az ember a szíve mélyén örökké odavaló, ahol született.”Vallotta Tamási Áron. Igaza volt, mert lehetünk mi bárhol a világon, alkothatunk, teremthetünk jólétet magunknak, ha egy ilyen meghívást kapunk, nem lehetünk iránta közömbösek (…) Szülőfalum, Doroszlóm, azzal, hogy itt nőttem fel gazdagnak érzem magam. Emberséget tanítottál, hazaszeretetet, becsületet. S ezért hálás vagyok neked, amíg élek…”
A hazaváró báránypaprikás főzőverseny keretében hirdették ki a X. Doroszlói Egyéni Tekebajnokság eredményét. Diósi János, az Alvég Teke Klub vezetője átadta a díjakat. Elmondta, három kategóriában zajlott a verseny. A hölgyek mérkőzésében, 2×30- as dobásnál első helyezett Hegybeli Noémi, második Szabó Claudia, a harmadik Zámbó Henrietta. A férfiak 2×30- as versenyében az első díjas Pintér Róbert, a második Siniša Vuković, a harmadik Kálóci Alex. A 4×30- as dobásnál első helyezett Komáromi József, második Diósi János, harmadik Király Balázs. A klubvezető megköszönte a Kuckó Gyermeksarok támogatását, amely által megszervezhették a jubileumot és a bajnokságokat is.
Ünnepélyes keretek között kihirdették a III. Hazaváró Báránypaprikás Főzőverseny eredményeit, átadták a díjakat. A négy tagú zsűri: Zámbó János, Erdély Emil, Szabó Elek, Komáromi József döntése alapján az első helyezett Nagy Tibor főztje, a második Zéc Zdenko és Kovács Béla közösen főzött paprikása, a harmadik díj női szakácsé, Hegybeli Máriáé. Köszönet illette a mindösszesen hét közös bográcsban főző szakácsokat, Kordélyos Lajost, Király Balázst és Pintér Róbertet. Különdíjban részesült a legidősebb szakács, Király Balázs, továbbá a legfiatalabb főző részvevő, Dörner Krisztián.
A hajnalig tartó mulatozás hangulatáról a helyi Haverock Együttes tagjai gondoskodtak.
Az eseményen Stock János helyi fotós képei is láthatóak voltak és vásárolni lehetett a különleges kupuszinai Adri-féle kürtöskalácsból.
Szitás Emma fotói
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery577/