Éljen a Rákóczi Tábor!-Baja

A Rákóczi Szövetség bajai táborozása iránt egyre nagyobb az érdeklődés, idén 55 vajdasági gyerek vett részt, Kúláról, Doroszlóról, Kupuszináról, Szilágyiról, Zomborból, Bezdánból, Nemesmiliticsről, Szabadkáról. A július 6- tól 10- ig tartó táborba a Magyar Nemzeti Tanács segítségével, szervezetten utaztak a részvevők. A nyugat-bácskai kísérőpedagógusok a következők voltak: Csernai Buják Szilvia Kupuszináról, Blažević Hargita Szilágyiról, Bosnyák Annamária Nemesmiliticsről, Szűcs Éva Bácsgyulafalváról, Smith József Zomborból, Busity Valéria Bezdánból, Körmöczi Gyöngyi Kúláról, Gellér Márta Doroszlóról.  

fb_img_1562769030437Csernai Buják Szilvia tanítónő elmondta, tartalmas napokat tudhatnak maguk mögött. A gyerekek résztvettek előbb csapatépítő játékokban, majd különböző foglalkozásokon, hét folyamán csoportokra osztva készítettek egy-egy jelenetet Rákóczi életéből. Továbbá változatos ismeretterjesztő és szórakoztató  programokon vettek részt. Így például elmentek szentmisére, a Szent Péter és Szent Pál- templomba, feladatokkal egybekötött városnézés zajlott, fürdőztek a Sugovicában, játékos testmozgást végeztek a kiserdei kalandparkban, megtekinthették a Türr István emlékművet és kilátót, láthatták Figura Ede zenés műsorát, kölyök-táncházat tartottak számukra. A tábor végén bemutatták a napi foglalkozások alkalmával készített Rákóczi- jelenetet, majd közös diszkózással ünnepelték meg az újonnan szerzett barátságokat.

Csernai Buják Szilvia fotói

66148602_337856863803778_4332417155963289600_n

66180025_355518331825033_5559027551906562048_n

66271943_389979218533513_5875963213132070912_n

66361510_296652821122654_593029314497216512_n

66230159_370653720316074_7610999240436744192_n

66788139_2331275470456901_8913915210771726336_n

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery563/

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.