Hercegnők, boszorkányok, juhászok, szuperhősök- Farsangi jelmezbál-KÚLA

Hercegnők, boszorkányok, juhászok, szuperhősök és életre kelt lepkék sorakoztak a jelképes kifutópályán a hétvégén Kúlán, a farsangi jelmezbálon.

Kozma LíviaMár hagyományosnak is mondható a farsangi időszak alatt a gyerekjelmezbál, amelyet a VMSZ Női Fórum kúlai helyi szervezete és a Népkör Magyar Művelődési Központi rendez minden évben, immár közel 10 éve. Idén február 10-én tartották meg a gyermekek nagy örömére, a Népkörben, amely nagyterme már délutántól gyerekektől és muzsikától volt hangos.

kezmuvesseg

foglalkozas-5

A szülők, nagyszülők, testvérek kísérték el a gyerekeket, akik élvezték, hogy ez alkalommal kedvenc mesehőseik bőrébe bújhattak vagy csak azt, hogy ez alkalommal kissé furább, színesebb öltözékbe bújhattak. A jelmezbemutató mókásra sikeredett, minden jelenlevő, szereplő és néző is jól szórakozott. Nem maradt el a közös tánc, játék sem.

pokemberMindez után következett a várva-várt csörögefánk sütése. A szervezők előre elkészítették odahaza a tésztát a gyermekek pedig kisebb nagyobb nyújtófával bajlódva nyújtották, szabták, formálták a finom tésztafélét, amelyet a lelkes anyukák ott a helyszínen ki is sütöttek, a gyermekek pedig kissé lisztesen el is fogyasztottak a felszolgált tea mellett.

tesztazas

esznek

Szöveg és képek: Kozma Lívia

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery503/

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.