A szilágyi József Attila Művelődési Egyesület hétvégén két napos rendezvénysorozattal ünnepeli fennállásának 70. évfordulóját.
November 17- én este kiállítás nyílt, amelynek köszönhetően régi és új fényképek, tárgyi emlékek révén idézték vissza az elődök gazdag, sokrétű és értékes kulturális tevékenységét.
Surján Csaba, a József Attila ME elnöke a kiállítás megnyitóján elmondta, nagyon büszkék az elmúlt évtizedek munkájára, szakcsoportjaik, vezetőségük tagjaira, az elnökökre, mindazokra, akik szívükön viselték a helyi magyar kultúra minden ágazatának ápolását. Hangsúlyozta, kiállítás nemcsak a gazdag múltat őrzi, hanem erőt és kitartást sugall az utókor számára. Továbbá köszönetet mondott a kiállítás főszervezőinek, Magó Margitnak és Molnár Máriának a fáradságos és alapos munkáért.
A kiállítást nosztalgikus örömmel nézték végig a helyiek és a vidékről, a környékről érkezett vendégek.
Az ünnepi műsor elején az egyesület elnöke méltatta a hét évtizedes tevékenységet.
-Szilágyi települést 1899- ben alapították és már 1913- tól mutattak be színdarabokat a helyi tűzoltó otthon termében. Az 1926- ban létrejött Ifjúsági Egyesület tagjai népszínművekkel és operettekkel szórakoztatták a közönséget. 1946- ban került a faluba Balázs László tanító, aki zeneszerzőként, rendezői tehetségével új, tartalmas fejezettel gazdagította a műkedvelő színjátszók és a zenei szakosztály tevékenységét.
1948- ban alakult meg a József Attilla MME. Célkitűzései a mai napig nem változtak: összetartani a falu apraja-nagyját, mindenkit, aki szeretne részt vállalni önkéntes alapon a kulturális életben, átmenteni a nemzeti kultúrát, a helyi értékekkel egyetemben a következő generációk számára.
1950- ben készült el a kultúregyesület épülete. Ebben kapott helyet a könyvtár, a mozi és a vendéglő is. A 70- es évektől gyarapodott a szakkörök száma. A 2000- es években hat szakosztály működött: a néptánccsoport, a dráma- szakcsoport, a menyecskekórus, az irodalmi szakkör, a kézimunkacsoport és a zenekar.
Különleges tisztelettel említjük az egyesület eddigi elnökeinek nevét: Varga Károly, Szűcs Antal, Balázs László, Tompa József, Illés Antal, Uglik György, Csordás Antal, Magó János, Hallai István, Szórádi Imre, Burján István, Mészáros István, Horváth Béla.
2007- ben egyesületünk szervezhette meg a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok keretében a Gyöngyösbokréta gálaműsorát. Megtisztelő volt számunkra, hogy 2010- ben mi lehettünk a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XV. Találkozójának házigazdái.
A környezeti nehézségek ellenére nem adjuk fel a munkát. Szoros kapcsolatot tartunk fenn a helyi és környező magyar egyesületekkel, civil szervezetekkel, közösségekkel, továbbá a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel és a Magyar Nemzeti Tanáccsal- hallottuk az elnöktől.
Az ünnepi műsorban felléptek az egyesület jelenlegi szakcsoportjai: a Búzavirág menyecske-, a Borvirág férfikórus, a kis (nép)táncosok, a színjátszók, a zenészek és a versmondók.
Kiss Tóth Erika, a VMMSZ alelnöke továbbította az elnök, Sutus Áron gratulációját, üzenetét. Elhangzott, a szilágyi egyesület és közösség (ki)tartása, szívóssága példaként áll a délvidéki magyarság egésze előtt.
A szilágyiak ünnepe ma, november 18- án folytatódik, 18 órától a Zentai Magyar Kamaraszínház A nagybőgő című előadása vendégszerepel a József Attila ME színpadán.
A jubileumi rendezvénysorozat támogatója a Magyar Nemzeti Tanács.
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery472/