A zombori Sulaver óvodába látogatott mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője, továbbá Turkál Marianna és Szlákó József jelölt. Az elnök az MNT által támogatott, kiemelt jelentőségű nyugat-bácskai szórványóvodáról a következőket nyilatkozta:
-A hat szórványóvodai központ közül a zombori, a Sulaver óvoda az egyik kiemelt intézményünk. A támogatás lényegében a teljes épület fölújítására, rekonstrukciójára, irányult, bútorok vásárlása történt, új játékok érkeztek, magyar sarkok és az udvaron egy szép új játszótér kialakítására is sor került. Mindazok a szülők, akik magyar nyelvű csoportba íratják gyereküket, hogyha ide belépnek, meglátják ezeket a körülményeket, még nagyobb bizalmat és hitet kapnak ahhoz, hogy érdemes magyar nyelven taníttatni csemetéjüket, már az óvodában. Napközi foglalkozás szintén zajlik, ez nagyban könnyít a szülők helyzetén. Az, itt gyakornokként dolgozó magyar óvónő bérére is tudtunk anyagi forrást biztosítani. Továbbá hamarosan a nyugat-bácskai régió kap egy mikrobuszt, amely szintén hozzájárul az óvodai Iskolabusz Program hatékonyságához- hallottuk mgr. Hajnal Jenőtől.
A teljes Kárpát-medencei Magyar Óvodafejlesztési Program lényege, hogy hasonló óvodaközpontok jöjjenek létre. A zombori központon kívül Nagykikindán, Nagybecskereken, Ürményházán, Székelykevén, Maradékon található hasonló intézmény.
A látogatás során többek között jelen volt a zombori Vera Gucunja óvodák igazgatója, Aleksandra Perović, továbbá Jankovich Szilárd Zombor városi tanácsos és Pribilla Attila segédpolgármester is.
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery458/