Kisebbségi jogok nagy védelmezői- Gellér Enikő jogász- abszolvens képzési tapasztalatai

dsc_4125

A doroszlói Gellér Enikő, az újvidéki jogi kar abszolvense kisebbségjogi képzésen vett részt, Kragujevácon. Az ifjú egyetemistát, a doroszlói DISZ Ifjúsági Szervezet elnökét a képzésen hallottakról, további terveiről kérdeztük:

Milyen programokon, előadásokon vettetek rész?

A programot az Európai Ügyekért Intézet szervezte és az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége jóvoltából jött létre, Kragujevácon. Az egy hetes kurzus az emberi jogokról, a kisebbségi jogokról szólt, külön fókuszálva a szexuális és roma kisebbségre. A kurzusra csak jogászok vagy joghallgatók jelentkezhettek. Nem elméleti órákról volt szó, hanem az előadókkal együtt, gyakorlaton keresztül elemeztük és vitattuk meg az adott problémákat, mi az, amin változtatni, illetve javítani kellene, avagy teljesen másként csinálni, annak érdekében, hogy ne érje sérelem emberi jogainkat. A részvevők kiválasztása úgy működött, hogy minél több kisebbség tagja legyen jelen, illetve területi szempontból próbálták lefedni az egész országot, az összes jogi egyetemet (főleg államit de voltak magán egyetemről is néhányan). Beszélgettünk arról, hogy miért fontosak az emberi jogok, szóltunk a diszkriminációról, az LGBT- populáció problémáiról, a roma- kérdésről, a még mindig aktuális ’90-es évek történéseiről és a hágai Nemzetközi Bíróság munkájáról. Lehetőségünk nyílt beszélni a kragujeváci polgári jogvédővel, az egyenlőségekért felelős biztossal, a Felsőfokú Bíróság bírájával valamint a fellebbviteli bíróság bíráival. Foglalkozásokon vettünk részt, amelyek elősegítették, hogy át tudjuk érezni az országban élő kisebbségek helyzetét és fokozták az együttérzést. Mindez, szinte egyikünknek sem ment nehezen, hiszen a részvevő húsz emberből legalább a fele kisebbségi volt (egy roma, öt bosnyák, egy szlovák lány, néhány  LGBT- személy és jómagam). Meglátogattunk az Október 21 nevet viselő múzeumot, amely az 1941-ben történt mészárlás áldozatainak állít emléket. Sűrű volt a program, de azért a kikapcsolódásról is gondoskodtak, esténként Fórum Színház segített játékosan ellazulni, jókat nevettünk és közben csoportokra osztva négy kis jelenetet állítottunk össze. Ezt a hét végén bemutattuk a többieknek. Mindenki választott egy kisebbségi csoportot (LGBT, fogyatékkal élők, romák, párt alapú foglalkoztatottság) és egy rövid előadás keretein belül bemutatta az adott csoportra vonatkozó problémát.

Kisebbségjogi képzés-Kargujevác

Milyen tapasztalatokat szűrtél le a képzés során, illetve hogyan hatott a jövőképedre?

-Utólagos aktivitásként mindenkinek előírtak legalább két média- szereplést, hogy minél több emberhez eljusson a program híre, illetve hogy a lakosság egyre többet halljon az emberi jogokról. A másik kötelezettségünk egy kortárs előadás/oktatás, ahol felhívjuk a fiatalok figyelemét az emberi és kisebbségi jogok fontosságára, valamint arra, hogy ők azok, mi vagyunk azok, akik alakítani tudjuk a jövőt. Határozottan és bátran kell küzdeni, mert akkor előbb- utóbb érezhetővé válhat egyfajta társadalmi változás.Természetesen mindez nem két nap alatt fog megtörténni, de a kis lépések nagyon lényegesek, azokkal kell kezdeni…A harmadik aktivitásunk egy irányelv írása, ahol egy konkrét problémára adunk megoldási javaslatot. Összegezve, hasznos volt a képzési hét, főleg azért mert egy másik nézőpontot kaptam. Az emberi jogok iránti érdeklődésem nem újkeletű, de minden lehetőséget megragadok, hogy minél többet tanuljak és tudjak meg a témában. Mint a jövőbeni vezető nemzedék egyik láncszemének fontos számomra a széles látókör és az ilyen programok során kiépített kapcsolatok. Korombeli jogászokkal ismerkedtem meg, akikkel osztozunk adott problémákon. Például, hogy miként lehet érvényesülni kisebbségként az országban stb. Küldetésemnek tartom tudatosítani az emberekben, hogy fontos dolog ismerni jogaikat és nem szabad, hogy féljenek megvédeni azokat.

dsc_0234

dsc_4546

Gellér Enikő joghallgató

A doroszlói DISZ Ifjúsági Szervezet elnökeként a fiatalok jogaiért, azok érvényesítéséért is sokat teszel. Milyen programmal pezsdítitek fel a helyi ifjúság életét a közeljövőben?

-Folytatjuk az eddigi aktivitásainkat, például a következő lesz december 2-án az adventi koszorú készítés, amelyre gyerekeket és felnőtteket egyaránt várunk. Nagy igény mutatkozik tánciskola iránt, ahol klasszikus táncokat tanulnánk. Az utolsó ilyen jellegű esemény, ha jól emlékszem 2005-ben volt és azóta kimaradt néhány generáció. Szeretnénk pályázni különböző alapítványoknál működésre, a nyári programjainkra vagy akár teljesen új programok bevezetésére- hallottuk Enikőtől.

dsc_0236-2

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery27/

 

 

 

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.