Sorsdöntő helyi közösségi választások Kupuszinán és Doroszlón-Lakossági fórum

Augusztus 6- án Kupuszinán, augusztus 13- án Doroszlón helyi közösségi választások lesznek. A témában a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetei július 28- án tartottak lakossági fórumot, amelynek vendége volt PÁSZTOR ISTVÁN, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A népes hallgatóságot doroszlón Pelt Ilona helyi jelölt, a VMSZ körzeti szervezetének elnöke, Kupuszinán Péter István, a HSZ tagja, a körzeti szervezet alelnöke köszöntötte.

Doroszló

Kupuszina

Beszéltek a választásokon való részvétel egységességének fontosságáról és ismertették az elmúlt időszak eredményeit. Mindkét helyszínen utaltak rá, hogy a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően, az MNT közreműködésével eu- konform játszótereket kapnak majd a magyar nyelvű óvodák, a doroszlói, a kupuszinai, a szilágyi, a zombori, a nemesmiliticsi, a bezdáni, a gombosi, a bácsgyulafalvi intézmény is. Szóltak helyi civil szervezetek részére folyósított anyagi segítségről, amely szintén a Bethlen Gábor Alapból valósulhatott meg. Kiemelték a falugondnoki szolgálat eszmei és tevőleges értékét.

Kupuszina

Doroszló

Pelt Ilona megköszönte a doroszlóiak mindenkori támogatását. Hangsúlyozta, a regionális vízvezeték Doroszló- Sztapár közötti szakaszának kiépítését, amely 50 millió dinárt jelent. A Prosperitati Alapítvány pályázatait, amelyeken a doroszlóiak kiemelkedő eredményekkel vettek részt, a három körben összesen 81 helyi nyertes pályázat van, ez nem kevesebb, mint 47 millió dinárt jelent, különböző nagy horderejű projektumok finanszírozására. Elmondta, a Doroszló- Szentkút egyházmegyei kegyhely további fejlesztési, építkezési munkálataira  311 millió dináros támogatást folyósítottak.

Doroszló

Kupuszina

Péter István elmondta, a kupuszinai jelöltek kiválasztásakor igyekeztek minden szakterületet lefedni, azonkívül a civil szervezetek részvételének és a fiatalításnak, a vérfrissítésnek a fontosságát is figyelembe venni. Felhívta a jelenlevők figyelmét, Apatinban megváltozott a választási rendszer, szintén személyekre történik a szavazás, a helyi közösség tanácsa hét tagú. Kiemelte, a választások tétje, hogy Kupuszina megmaradjon olyannak, amilyennek a helyiek szeretik és magyar intézményeikkel, hagyományaikkal együtt őrizni szeretnék a jövőben is.

Kupuszina

-Ami Doroszlón és Kupuszinán fog történni, nem csak a helyiek számára fontos, hanem az egész vajdasági magyar közösség szempontjából is az. Az egész történet azon áll vagy bukik, hogy a helyiek mit fognak beleadni ebbe a történetbe. Az eredmény határozza majd meg, hogy Doroszlón és Kupuszinán mi fog történni az elkövetkező négy évben- hangsúlyozta Pásztor István. Továbbá ismertette a Prosperitati Alapítvány elkövetkező kiírásait. Elmondta, ezek a lehetőségek nem volnának adottak a VMSZ politikai súlya nélkül, az erőt pedig a fentiekben említett doroszlói vagy kupuszinai választások leendő eredményei is demonstrálják.

Doroszló

Végezetül mindkét helyszínen bemutatták a jelölteket.

DOROSZLÓN a következők a Magyar Összefogás Doroszlóért jelöltjei: Gellér Magdolna, Mészáros László, Komáromi József, Kocsis Attila, Lennert Tímea, Kovács Katona Ákos, Dékány József, Kovács Géza, Pelt Ilona.  

A KUPUSZINAI, Falunkért, Kupuszináért jelöltjei: Buják János, Balog József, Dubac Éva, Rekettye Róbert, Guzsvány László, Limburger Georgina, Zsivu Péter.

Kupuszina

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery234/

 

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.