Miénk volt a tér

Egyéni és közösségi lelkesedés jellemezte a tegnap, augusztus 19- én, a DUNATÁJ- EGYESÜLÉS régiófejlesztési civil ernyőszervezet által szervezett, Zomborban zajló Nyugat-bácskai Szent István- ünnepet. A tömeges rendezvény egyformán dobogtatta meg részvevők, nézők szívét. A közönség hamar csatlakozott, aktívan, táncban, énekben a népviseletesek menetéhez. MINDENKI, gyerek, fiatal, idős magáénak érezte az idén harmadik éve megtartott közös, központi rendezvényt.

A részvevő csoportok Bácsgyulafalváról, Bezdánból, Csonoplyáról, Doroszlóról, Gombosról, Kupuszináról, Nemesmiliticsről, Őrszállásról, Szilágyiról érkeztek. Az idei díszvendég Gombos volt.

img_9129

img_9132

13962563_713259652145248_5242705058721714208_n

img_9138Az ünnepélyes kenyérszentelőt a Szent István templomban tartották. Ft. Horváth Endre mondott szentbeszédet. Hangsúlyozta, a gyökerek és szentistváni eszmerendszer megőrzésének, megélésének fontosságát. A magyarság erényeit és értékeit, amelyek által, nem csak a saját, de más népek épülésére is lehet a nemzet.

A templomi szertartás felemelő hangulatához hozzájárult a zombori Magyar Polgári Kaszinó dalárdája és a gombosi Szent László kórus.

img_9136

img_9131

Hózsa Zsófia gombosi énekes, zenetudós, egyetemi hallgató volt az idei ünnep vendégművésze. Faluja és a többi részvevő település népművészeti, hagyományőrző csoportjainak társaságában, körmenetben vitte a megszentelt kenyeret Zombor főutcáján át a Szentháromság térig.

img_9125

img_9119

img_9121

14068210_713263605478186_8554881335274536026_n

img_9117

img_9120A közönség hamar csatlakozott, aktívan, táncban, énekben a népviseletesek menetéhez. Mindenki, gyerek, fiatal, idős magáénak érezte az idén harmadik éve megtartott közös központi rendezvényt.

14022374_713258532145360_3197102262968564812_n

img_9076A városháza előtt egy emberként énekelte a Szózatot az épület erkélyén éneklő gombosi kórussal és elbűvölten hallgatta a díszvendég, Hózsa Zsófia énekeit, az Ó, nagyasszony… című ismert magyar könyörgést és egy moldvai Szent István- éneket.

14045901_713273855477161_3964979359159345072_n

Péter István, a Dunatáj elnöke mondott ünnepi köszöntőt. Szentistváni gondolatokat idézett, a magyarság egységét hangsúlyozta és a régió településeinek, közösségeinek egymás, és a jövő felé haladását szorgalmazta, vetítette előre.

14064272_713274012143812_5971384940934240282_n

Nyugat- Bácska legnagyobb közösségi ünnepét megtisztelte jelenlétével Vicsek Annamária, oktatási államtitkár, Nyilas Leonov Anita, a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke, Ótott Róbert, mezőgazdasági titkárhelyettes, Erdély Lenke, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi képviselőcsoportjának vezetője, Újhelyi Nándor, Törökkanizsa Község Képviselő Testületének elnöke, Dušanka Gloubović, Zombor Város polgármestere, Zombor Város és Apatin Község képviselői.

A rendezvényt Zombor Város és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

img_9123A Szentháromság téri ünneprész a Fohász a déli végeken című vers-énekkel zárult. A teret betöltő össztánc és a vajdasági kézművesek portékáit kínáló kirakodóvásár páratlan hangulattal töltötte be a ,,kopaszteret” .

img_9109

A fellépők és a vendégek közös vacsorája doroszlói üszőpaprikás volt, amelyet a Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület szakácsai főztek.

14017883_1426098654083946_667151938_n

A program ideje alatt vigyáztak a rendre az Önkéntes Tűzoltó Testületek tagjai.

14034948_713275562143657_7243822994457328462_n

Késő estig tartott az össznépi mulatozás:

img_9089

img_9092

img_9086

MAZALICA AURETA és BUJÁK JÁNOS felvételei

TOVÁBBI KÉPEK GALÉRIÁNKBAN: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery81/

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.