Telt ház volt a kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ Családi nap nevű rendezvényén. Bemutatták az új évad programját és szó esett a közelgő választásokról is.
Kozma Lívia köszöntötte a közönséget, a vendégeket: Dr. Bálint Józsefet a magyarországi testvértelepülés, Kalocsa polgármesterét, Pásztor Istvánt a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, Nyilas Mihályt a Tartományi Kormány alelnökét, Pelt Ilona tartományi képviselőt, Kinka Erzsébetet, a VMSZ Tanácsának alelnökét, továbbá a párt körzeti és helyi elnökeit.
Valka Károly a VMSZ kúlai Körzeti Szervezetének elnöke, a VMSZ Kúla- községi listájának vezetője bemutatta a VMSZ községi jelöltjeit. Terveikről elmondta, fontos feladat lesz a Petőfi Sándor Általános iskola tornatermének és Kúla központjának felújítása. Továbbá foglalkoznak az idősek gondozásával is. Örömmel jelentette be a falugondnoki szolgálat helyi beindítását. A megélhetési lehetőségek javítása témájában szólt a VMSZ gazdaságélénkítő programjáról és Prosperitati Alapítvány pályázatairól.
Pásztor István, a jelenlegi községi lista és a helyi magyarság ügyeit egyengető húszéves VMSZ kúlai Helyi szervezet támogatására biztatta a jelenlevőket továbbá a következőket mondta:
– Azt gondolom, hogyha az elmúlt húsz évben ez a szervezet, ezek az emberek úgy képviselték a kúlai magyarság érdekeit, hogy a kúlai magyarság a száma kicsiségétől függetlenül egy példaértékű közössége a vajdasági magyar közösségnek, életerőben, megkapaszkodási szándékban és eltökéltségben, akkor maguknak sincsen más választásuk, mint, hogy a saját maguk és az egész közösség érdekében megtiszteljék ezt a csapatot, megtiszteljék a Vajdasági Magyar Szövetséget a bizalmukkal. Engedjék meg, hogy nyíltan beszéljek: legerélyesebben szeretném visszautasítani azokat a vádakat, amelyek elhangzanak azzal kapcsolatban, hogy Kúlán vagy bárhol máshol a VMSZ előre ,,lefeküdt” a Haladó Pártnak. Szeretném visszautasítani azokat a vádakat, amelyek arról szólnak, hogy mi a Radikális Párttal működünk együtt. Szeretném megkérdezni, itt, most nyíltan: mégis kivel működjünk együtt? Kisebbségi létben élve és politizálva az a realitás, hogy soha nem tudunk olyan erőt képviselni, hogy mi önmagunk tudjunk folyamatokat irányítani. Nekünk mindig azt kell nézni, hogy a többségi nemzet kit választ meg legerőteljesebb politikai partnernek. Nekünk az a feladatunk, hogy megtaláljuk a legerősebbel a közös hangot, megfogalmazzuk az együttműködés feltételeit és azok mentén működjünk együtt… Ha mi nem az együttműködésre törekednénk, hanem ellenzékben maradnánk, akkor az érdekérvényesítő erőnk körülbelül akkora volna, mintha itt a vízparton állnánk és onnan kuruttyolnánk, akkor, amikor a döntések születnek a városházán- fogalmazott a VMSZ elnöke.
A művelődési műsorban fellépett a Népkör három néptánccsoportja, népdalkórusa, szólistája és több szavaló is.
További képek láthatóak GALÉRIÁNKBAN: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery28/