Kovács Frigyesé a Szenteleky-díj- Brenner János Bazsalikom-díjas

A Szenteleky-napok tanácsa szerdai ülésén úgy döntött, hogy a
Szenteleky-díjat Kovács Frigyes Jászai Mari-díjas színművésznek,
rendezőnek, tanárnak ítéli oda. Kovács Frigyes több színház – a
Tanyaszínház, a Kosztolányi színház stb. – alapítója, a ristići éra után
1998-tól társulatvezetői munkájával felépítette a szabadkai Népszínház
magyar társulatát, fiatal színészeket hívott Szabadkára és visszahódította a
nézőket. Létrehozta a Pataki-gyűrű díjat és a délvidéki magyar színjátszás
napja rendezvénysorozat részeként a felolvasószínházat, amely kortárs
vajdasági magyar drámák megszületését serkenti. Az indokok között
szerepel, hogy a 90-es években a vajdasági falvakban, kisvárosokban és
más helyszíneken mintegy 300 alkalommal lépett Arany János Toldijával
közönség elé, illetve idén, a Petőfi-emlékévben részt vállalt a 45 éves
Tanyaszínház munkájában.

fotó: www.szitamarton.hu

 

Fotó: Dedović-Tomić Tomislav/Brenner János Facebook-oldala)

A tanács többségi döntéssel úgy határozott, hogy idén a Bazsalikom-díjat
Brenner János szerkesztő kapja, a szerb–magyar középszótáron végzett
szerkesztői munkájáért, ennek elektronikus verzióján való
közreműködéséért, Györe Géza A horvát és a szerb irodalom magyar
recepciója című, 6500 tételt és 3000 nevet tartalmazó, két évszázadot
felölelő bibliográfiájának szerkesztésért, illetve a magyar–szerb
frazémaszótáron végzett jelenlegi munkája, valamint több szerb–magyar,
magyar–szerb tankönyv, kézikönyv, tanári kézikönyv, szótárfüzet
szerkesztői, konzultánsi és lektori munkásságáért.
A Szenteleky-napot, amelyen tisztelegnek a 130 éve született és 90 éve
elhunyt Szenteleky Kornél előtt, október 14-én tartják Szivácon, ekkor
adják át a díjakat is – áll a tájékoztatóban, amelyet Mihályi Katalin, a
Szenteleky-napok tanácsának elnöke írt alá.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.