Babák Bezdán népviseletében

A  bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület Ügyeskezű Asszonyok Kézműves Csoportja Babák Bezdán népviseletében címmel szervezett kiállítást a bezdáni Helyi közösség nagytermében. 

A tárlatot augusztus 25- én nyitották meg és megtekinthető még augusztus 26- án és augusztus 27- én, 10 és 18 óra között is. 

Sipos Erzsébet, a Petőfi Sándor ME elnöke elmondta, a kiállítással egyfajta értékmentésre tesznek kísérletet. A helyi népviseletek sohasem voltak egységesnek mondhatóak. A hajózással és az egyéb munkákkal is sok felől érkezett a településre viselet. Mindezt próbálták most a felöltöztetett babák által, az élet fordulóin: esküvő, keresztelő, továbbá a helyben végzett szakmákon, munkákon, mosónő stb. keresztül demonstrálni, illetve megőrizni a jövő generációk számára is.

Amellett, hogy a csaknem nyolcvan babát felvonultató kiállítást Zombor város támogatja, nagy köszönettel tartoznak a helyieknek, mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult a gyűjtés eredményességéhez, a tárlat elkészítéséhez. A projekt folytatódik, lelkesen dolgoznak a bezdáni viseletek megőrzésén, a hagyományok éltetésén. 

Képek forrása: Sipos Erzsébet

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.