A diákzsűri a legjobb előadás díját a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportjának adja a Meghalsz, Banya! című darabjáért.
A Magyar Nemzeti Tanács tájolási különdíját a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színtársulata nyerte el Bányavakság című előadásáért.
A zsűri a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának különdíját, vendégjátszási lehetőséget a Délvidéki magyar színjátszás napja keretében a Jadran színpadon, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület Mosoly Amatőr Színtársulatának adományozza az Indul a bakterház című darabért. Az előadás rendezője Francia Gyólai Klára.
A zsűri a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház különdíját, vendégjátszási lehetőséget a színházban, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület „JÁCCUNK” truppjának adományozza a Koldustetű című darabért, melyet László Sándor rendezett.
A zsűri a Tanyaszínház különdíját, az idei előadásban való részvételt ifj. Robotka Istvánnak, a szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja Liliomfi Színjátszó Csoport tagjának adja, a Liliomfi című előadásban Liliomfi szerepének megformálásáért.
A zsűri a Tanyaszínház különdíját, az idei előadásban való részvételt Dudás Norbertnek, a Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grund tagjának adományozza a Paravarieté című előadásban Ezerarcú Fregoli szerepének megformálásáért.
A zsűri Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának felkérését, a Kossuth Lajos-Emlékév jegyében egy produkció elkészítésének és bemutatásának lehetőségét adományozza a Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grundjának.
A zsűri Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának felkérését, a Kossuth Lajos-Emlékév jegyében egy produkció elkészítésének és bemutatásának lehetőségét adományozza a temerini „JÁCCUNK” truppnak.
A zsűri Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának felkérését, a Kossuth Lajos-Emlékév jegyében egy produkció elkészítésének és bemutatásának lehetőségét adományozza a nagybecskereki Madách Amatőr Színház csoportjának.
A zsűri a komáromi Jókai Napokon való vendégszereplés díját a kupuszinai Sturcz József Színjátszó Csoport kapja a Tuladunai című előadásukért.
A Nemzeti Összetartozás Napján való budapesti vendégszereplés lehetőségét a zsűri a Koldustetű című előadásáért a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület „JÁCCUNK” truppjának adja.
A zsűri a csanádpalotai X. Nemzeti Színszínjátszó Találkozó és Színjátszó Csoportok Szakmai konferenciáján való vendégjáték lehetőségét a Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszóinak adja a Füzér című előadásukért.
A zsűri a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház különdíját, csoportos belépőt a színház valamely előadására, a topolyai Mara Amatőr Színháznak adományozza.
A zsűri a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház különdíját, csoportos belépőt a színház valamely előadására, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma Színtársulatának adományozza.
A zsűri a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának különdíját, csoportos belépőt a társulat valamely előadására, a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színtársulatának adományozza.
A zsűri a Zentai Magyar Kamaraszínház különdíját, csoportos belépőt a társulat valamely előadására, a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület színjátszó csoportjának adományozza.
A zsűri az Újvidéki Színház különdíját, csoportos belépőt a társulat valamely előadására, a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportjának adományozza.
A zsűri a kupuszinai Helyi Közösség festmény-különdíját Pásztor Zdrávkónak, a szilágyi Mosoly Amatőr Színjátszó Társulat tagjának ítéli oda a Bakter szerepének megformálásáért az Indul a bakterház című előadásban.
A zsűri a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület festmény-különdíját Király Sándornak, a nagykikindai József Attila Színtársulat rendezőjének adományozza a Bányavakság című előadás színreviteléért.
A zsűri a nagykikindai József Attila Színtársulat Bányavakság című előadásában nyújtott alakításáért, Iringó szerepének megformálásáért a Szilagyev Dániel virágkertész által felajánlott különdíjat Király Annamáriának adja.
A zsűri a Magyar Szó napilap egyéves előfizetését adományozza Zsivu Péternek, a kupuszinai Sturcz József Színjátszó Csoport tagjának, a Tuladunai című előadásban Borus Gabi szerepének megformálásáért.
A zsűri a Magyar Szó napilap egyéves előfizetését adományozza Szántó Tivadarnak, a tóbai Petőfi Sándor amatőr színjátszó csoport tagjának, a Meghalsz, Banya! című előadásban a Bakter szerepének megformálásáért.
A zsűri a Magyar Szó napilap egyéves előfizetését adományozza Elek Istvánnak, a temerini „JÁCCUNK” trupp tagjának, a Koldustetű című előadásban Gergián szerepének megformálásáért.
A zsűri a Képes Ifjúság egyéves előfizetését adományozza Brasnyó Albertnek, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tagjának A kert című előadásban nyújtott alakításáért.
A zsűri a Hét Nap hetilap egyéves előfizetését adományozza Szukola Bélának, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma Színtársulata tagjának a Mandragóra című előadásban nyújtott alakításáért és a díszlet igényes elkészítéséért.
A zsűri a Hét Nap egyéves előfizetését adományozza Foki Sándornak, a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja tagjának a Négy férfi gatyában című előadásban Bertrand szerepének megformálásáért.
A zsűri a Hét Nap könyvcsomagját adományozza Csáki Beátának, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad tagjának Az ellopott futár című előadásban Ész Lajos szerepének megformálásáért.
A zsűri a Hét Nap könyvcsomagját adományozza Kőműves Csaba Bencének, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma Színtársulata tagjának a Mandragóra című előadásban Callimaco szerepének megformálásáért.
A zsűri a zEtna Kiadó könyvcsomag-különdíját adományozza Hodik Annabellának, a Bácsfeketehegy Magyar Művelődési és Helytörténeti Egyesület Soma Színtársulata tagjának a Mandragóra című előadásban nyújtott alakításáért és az előadás kosztümjeinek kivitelezéséért, valamint A kert című előadásban nyújtott alakításáért.
A zsűri a zEtna Kiadó könyvcsomag-különdíját adományozza Greguss Lillának, a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ Fabula Rasa Színjátszó Grund tagjának a Semmi című előadásban Szofi szerepének megformálásáért.
A zsűri a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Dupák Fanninak, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tagjának A kert című előadásban a magcsalt nő szerepének megformálásáért.
A zsűri a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Major Lilinek, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tagjának A kert című előadásban a magcsalt nő szerepének megformálásáért.
A zsűri a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Kecsenovics Kittinek, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete tagjának A kert című előadásban a magcsalt nő szerepének megformálásáért.
A zsűri Az ellopott futár című előadás díszletéért a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpadnak.
A zsűri a Liliomfi című előadásban nyújtott alakításáért a Forum Könyvkiadó Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Móricz Mirellának, a szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja Liliomfi Színjátszó Csoport tagjának.
A zsűri az Életjel Kiadó könyvcsomag-különdíját adományozza Huszka Zitának, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad tagjának Az ellopott futár című előadásban Doktor Mervin szerepének megformálásáért.
A zsűri az Életjel Kiadó könyvcsomag-különdíját adományozza Francia Balázsnak, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület Mosoly Amatőr Színjátszó Csoportja tagjának az Indul a bakterház című előadásban Bendegúz szerepének megformálásáért.
A zsűri a Švejk című előadásban nyújtott alakításáért a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Szabó Erikának, a topolyai Mara Amatőr színház tagjának.
A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza Jenovay Lajosnak, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház tagjának a Függöny fel! című előadásban Philip (Frederick) szerepének megformálásáért.
A Tuladunai című előadás igényes díszletéért a zsűri Tót Zsaklinának a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvcsomag-különdíját adományozza.
A zsűri a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének különdíját, ingyenes részvételt a Szép Szó táborban, Váci Nándornak, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház tagjának adományozza a Függöny fel! című előadásban Roger (Gerry) szerepének megformálásáért.
A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közös különdíját, ingyenes részvételt a MAdT táborban, Tóth Zitának, az újvidéki Színes Szilánkok Diákszínpad tagjának adja Az ellopott futár című előadásban Prücsök szerepének megformálásáért.
A zsűri a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség közös különdíját, ingyenes részvételt a MAdT táborban, Zelenka Antalnak, a temerini „JÁCCUNK” trupp tagjának adja a Koldustetű című előadásban Burai Jé szerepének megformálásáért és az előadás igényes zenéjének elkészítéséért.
A zsűri a P. S. Print & Design nyomda különdíját Kamrás Annamáriának, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház tagjának adja a Függöny fel! című előadásban Mrs. Clackett (Dotty) szerepének megformálásáért
A zsűri a P. S. Print & Design nyomda különdíját Szakács Tamásnak, a bácsfeketehegyi Soma Színtársulat tagjának adja a Mandragóra című előadás koreográfiájának elkészítéséért.
A zsűri a P. S. Print & Design nyomda különdíját a topolyai Mara Amatőr Színház társulatának adja a Švejk című előadás igényes kellékvilágáért.
A zsűri a kupuszinai József Attila Általános Iskola könyvtárának könyvcsomag-különdíját a tóbai Hanyic Patriknak ítélte oda a Meghalsz, Banya! előadásban nyújtott alakításáért, Bendegúz szerepének megformálásáért.
A zsűri a nagybecskereki Madách Amatőr Színház idei előadásának rendezői munkájáért a Novi Bambi vegyeskereskedés ajándékcsomagjával jutalmazza Tóth Irént.
A zsűri a nagybecskereki Madách Amatőr Színház Függöny fel! című előadásának díszletéért a Novi Flamingo vegyeskereskedés ajándékcsomagjával díjazza Faragó Tibort és Lackó Róbertet.