Az MNT közösségünk életében- Magyar Összefogás-Lakossági fórum-SZILÁGYI

Október 1- én Szilágyin, a József Attila Művelődési Egyesületben tartottak lakossági fórumot, Az MNT közösségünk életében címmel. Vendégként jelen volt mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Összefogás listavezetője, továbbá két jelölt, De Negri Ibolya és Sárközi István. A Vajdasági Magyar Szövetség részéről az egybegyűltekhez szólt Pelt Ilona tartományi képviselő, Péter István, a VMSZ körzeti szervezetének alelnöke és Rizsányi Attila, a VMSZ helyi szervezetének elnöke.

koszonto

kozonseg2-2

Mgr. Hajnal Jenő az MNT fő, az oktatás, a kultúra, a tájékoztatás és a nyelvhasználat területeit felölelő hatásköréről, az előző mandátumban elért eredményekről tájékoztatta a fórum hallgatóságát. Továbbá szó esett helyi problémákról, tervekről, arról milyen módon lehet segítségére az MNT a szilágyi egyesületeknek, szervezeteknek. Egyebek mellett említésre került, hogy a József Attila ME idén ünnepli hetven éves fennállását, illetve Szilágyi település jövőre 120 esztendős lesz.

-Amiben elsősorban segíteni tudunk, ezeknek a jubileumoknak a méltó megünneplése, de minden egyéb, a fő hatásköreinket érintő dologban is azon leszünk, hogy megerősítsük a szilágyi magyar közösséget. Azt a közösséget, amely már a múltban is számtalanszor bizonyította, hogy amikor arra van szükség, akkor erőn felül összefog, olyan csodákat valósít meg, mint például az Amatőr Színjátszók Találkozójának helyi megszervezése volt- hallottuk mgr. Hajnal Jenőtől.

hajnal-3

kozonseg1-2

de-negri-2

De Negri Ibolya mérnök, középiskolai tanár, pedagógusegyesület vezető a   szilágyi gyökereire utalt vissza, felelevenítette azokat a helyi emlékeit, amelyek járható útvonalak lehetnek a jövő felé a közösség számára. Továbbá emlékeztetett a vajdasági magyar oktatási lehetőségek, Kárpát-medencei szintekhez mérten viszonyítva is rendkívüli előnyösségére, a támogatásokra, a felzárkóztató szerbnyelv tanfolyamokra, az újvidéki Európa Kollégium nyújtotta magas színvonalú elszállásolási lehetőségre, az MNT ösztöndíjprogramjaira, amelyekben több szilágyi fiatal is részesült.

kozonseg-5

sarkozi

Sárközi István is előremutató pozitív példákat vázolt fel a mindennapokból, rávilágított az MNT eddigi, folyamataiban elvégzett áldásos tevékenységére:

– Belegondol az ember, hogy mennyire nehéz és mostoha sors van a magyarság mögött. Az első világháborús évfordulóra reflektálva elmondhatjuk, most, jelenünkben nem fegyverrel kell megvívni a saját harcunkat, hanem ésszel és egy olyan Magyarország kormányával csapatban játszva, amely mondjuk, ki mindent megtesz értünk. Soha nem látott méretű óvodafejlesztés, hogy csak egy dolgot emeljek ki a nagyléptékű támogatási programok közül- mondta el a jogász, közösségszervező.

peltek

koszonto-pelt-jobb

peter-pelt

A fórumot követően lehetőség volt kérdésfeltevésre, kötetlen beszélgetésre a jelöltek és az érdeklődők között.

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery444/

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.