,,Életünk a haza életének egy pillanata is”- Szent István- nap-A nyugat-bácskai magyar közösségek ünnepe

A Dunatáj Egyesülés civil ernyőszervezet évente megszervezi Zomborban a Szent István- napi kenyérszentelőt, a nyugat-bácskai magyar közösségek (népművészeti) csoportjainak részvételével. A házigazdai szerepkört évente más- más település csoportja kapja. Az idei főszerep a bezdáni magyar közösségé volt.

Stock János felvétele

Stock János felvétele

Az esős időjárás ellenére idén augusztus 20- án is népes ünneplő közreműködő- és nézősereg gyűlt egybe. A program szentmisével és kenyérszentelővel kezdődött, a Szent István templomban. Ft. Zsúnyi Tibor kupuszinai plébános prédikációjában egyebek mellett elmondta, csakis azok a közösségek maradnak meg, amelyek a szentistváni szellemiséghez hűen megtartják az isteni és az emberi törvények egyensúlyát.

Stock János felvétele

img_8595

A rangos vendégek sorában köszöntötték Dušanka Golubovićot, Zombor Város polgármesterét és munkatársait, továbbá Petkovics Mártát, a Magyar Nemzeti Tanács végrehajtó bizottságának tagját, a helyi tanácsnokokat, képviselőket, csakúgy mint Gombos testvértelepülése Ballószög, Kupuszina testvérfaluja, Hercegszántó és Zombor testvérvárosa, Baja képviseletét.

img_8596

Ölvegyi Róbert felvétele

img_8606

img_8600

img_8615A bezdáni gyerektáncccsoport népviseletbe öltözött tagjainak közreműködésével megszentelték a bezdániak által sütött kenyeret, amelyből a templomból kimenet, az ünneplő közösség is részesülhetett.

Stock János felvétele

Stock János felvétele

Stock János fotója

Stock János felvétele

img_8633

A Zombor főutcáján történő, a bezdáni és bácsgyulafalvi, csonoplyai, doroszlói, gombosi, kupuszinai, nemesmiliticsi, regőcei, őrszállási, apatini, szilágyi, zombori népművészeti és egyéb csoportok képviselői alkotta menetet, továbbá a Szentháromság téren zajló programot a Kapos Baranta Hagyományos Harcművészeti Egyesület bemutatója tette színesebbé.

Stock János felvétele

Stock János fotója

img_8634-2

img_8671

Stock János fotója

img_8710

Péter István, a Dunatáj Egyesülés elnöke mondott ünnepi köszöntőt. Márai Sándort idézve hangsúlyozta, életünk a haza életének egy pillanata is. Kötelességünk tovább vinni, közösségünkben kamatoztatni a Szent István által megfogalmazott nemzetmegtartó értékeket.

img_8691

Az ünnepi műsorban fellépett a bezdáni gyerektánccsoport, továbbá a Kapitány Mátájsz Sarolta és Kanizsai Ilona alkotta  bezdáni ének- kettős, amelynek hírneve mára túlnőtt a falu határain.

img_8716

img_8688

img_8679

img_8700-2

img_8709

21014742_10208860445941850_1270755925_o

A közös vacsorát, az üszőpaprikást ugyancsak a bezdániak főzték, az ottani, a kupuszinai és a doroszlói Önkéntes Tűzoltó Testület tagjai segédkeztek a rendfenntartásban, a rendezvény lebonyolításában. A menet és a vacsora utáni mulatozás hangulatáról a kupuszinai és a doroszlói Fúvós Zenekarok tagjai gondoskodtak.

Stock János felvétele

A nyugat- bácskai központi ünnepség nem jöhetett volna létre Zombor Város, a tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi titkárság, továbbá a Magyar Nemzeti Tanács támogatása nélkül.

Stock János felvétele

Stock János, Ölvegyi Róbert fotói

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery244/

 

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.