Szent Miklós napján Nyugat-Bácska több településére is teli puttonnyal érkezett a Mikulás.
A DOROSZLÓI Szent Imre, a GOMBOSI Szent László király, a SZILÁGYI Szent István király templomban, a CSONOPLYAI Arany János Művelődési Egyesületben, a ZOMBORI Magyar Polgári Kaszinóban énekkel, verssel, jelenetekkel vagy éppen tánccal fogadták, néhol még a krampuszokat is:
Szakács Csaba, az Arany János Művelődési Egyesület elnöke azt nyilatkozta az ünneppel kapcsolatban: Az Arany János KE vezetése nagyon fontosnak tartja, hogy az elvándorlás és a fogyatkozás terhét viselő közösségünk még megmaradt tagjai az összetartozás érzését már ilyen “csemete” korban átörökítsék a felnövekvő nemzedékekre, ez a Mikulás műsor az első lépés a kicsi gyerekek életében az egyesület falai között, itt kezd kialakulni az a kötődés, ami később a megmaradás és a közösség hasznos tagjává válás jelzőit viseli majd magán. Az egyesület itt kezdi toborozni azokat a jövőbeni gyermek-tagokat, akik majd továbbviszik mindazt, amit ma még látni tudnak tőlünk, mert még vagyunk annyian, hogy megmutassuk nekik. Sajnos egy ilyen műsor megszervezésének az anyagi oldalát egyre nehezebben tudjuk viselni, mert szinte csak elvétve tudunk olyan támogatási lehetőségekhez jutni, amelyek felismerik egy ilyen hagyományápoló és egyben megtartó erejű toborzó programnak a fontosságát.
Kapcsolódó GALÉRIA, Kőműves Zoltán, Verebélyi Árpád, Szakács Csaba fotóival: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery132/