A zombori művész jelenleg Spanyolországban él, a Liszt Ferenc Tehetségképző Központ alapító tanára, az Alter Musici haladó mesterkurzusok állandó tanára, a madridi Katarina Gurska Zeneakadémia tanára. A zentai fellépése után Spanyolországba, majd Ausztriába utazott lenyűgözni a közönséget.
A zentai Stevan Mokranjac Zeneiskolában kerestem fel, és miközben a folyosón vártam, hogy befejezze a mű tételét, Johann Sebastian Bach egyik legnépszerűbb idézete jutott eszembe: „Akinek az élete a művészet, annak művészet az élete.” Arra a kérdésemre, hogy miért a zongorázás mellett döntött, azt mondta, hogy ezt nem lehet megválaszolni és megmagyarázni. Beláttam, hogy igaza van, az életet nem lehet megmagyarázni. A művészetet úgy szívja magába, mint a levegőt, és a rövid interjú végén megkönnyebbült, hogy visszaülhet a hangszerhez gyakorolni, élni.
* Hogyan érte el azt, hogy Zomborban született, és most Spanyolországban él?
— Több helyen éltem, mielőtt letelepedtem Spanyolországban. Hiszek abban, hogy az ember tehet arról, ami vele történik, de abban is hiszek, hogy ez valahol máshol dől el, és mi csak rásegítünk az eseményekre. Hároméves voltam, amikor először jártam orgonakoncerten, és ez a szerelem azóta tart. Nem tudom, és talán nem is kell megmagyarázni, hogy honnan van a zongora iránti kötődésem. Zomborban végeztem el az alapfokú zeneiskolát, majd a szabadkai zenedében folytattam a tanulmányaimat. Ezután egy ösztöndíjnak köszönhetően Jeruzsálemben éltem egy ideig, onnan Magyarországra, majd Belgiumba, végezetül pedig Spanyolországba kerültem, és ott élek immár tizenöt éve. Az igazi otthonom viszont mindig is Zombor volt és marad.
* Meséljen egy kicsit arról, hogy milyen Spanyolországban az élet? Milyen szépségei és nehézségei vannak az ottani létnek?
— A spanyolországi élet nagyon szép, viszont áldozatokkal jár. Mint mindenütt, ott is vannak olyan dolgok, amelyek csodálatosak, viszont negatívumokkal is találkozunk. Tizenöt év után elmondhatom, hogy beilleszkedtem, van egy nagyon kedves és széles ismeretségi köröm. Ennek ellenére nem tartom valószínűnek, hogy ez életem utolsó szakmai, illetve földrajzi állomása.
