,,150 éve kezdődött meg a Ferenc József öntöző- és hajócsatorna kiépítése. Mint ismeretes, Ferenc József császár és király egy ásócsapással megkezdte az építkezést. Erről, valamint a mindössze 25 lakosú Kis-Sztapáron található Pannónia-szoborról hallhattak az érdeklődők a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ csütörtök esti rendezvényén.”
,,A nemesmiliticsi Németh László Művelődési Egyesület citerakettősei egy arany és egy ezüst minősítéssel érkeztek haza a Szenttamáson megrendezett Aranycitera népzenei vetélkedőről.”
Orsovai Bibianna riportja:
A kúlai születésű, Doroszlón élő Turkál Marianna kiváló, sokrétű pedagógus, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának tagja, pályafutása kezdetén a doroszlói általános iskolában tanított, osztályfőnöke volt például e sorok írójának is. Ennek okán, egykori tanítványaként mondhatom, első pillanattól kezdve tudtuk (mert a tanuló rögtön tudja): vérbeli, értő-érző pedagógussal van dolgunk. Később Marianna (ekkor már tegeződtünk) a bácsgyulafalvi, majd a bácskertesi (kupuszinai) általános iskolában tanított, közben pedig számos iskolán kívüli, civil szervezeti tevékenységben mutatta meg elkötelezettségét a hivatása iránt. Legutóbb, mivel hiszi az állandó fejlődés szükségességét, elvégezte a Pető Intézet és a Semmelweis Egyetem konduktor segítő szakirányú képzését. Turkál Mariannát a Zombori Tanítók Egyesülete a Példaértékű pedagógus címmel tüntette ki. Ennek kapcsán is beszélgettünk tanítási, tanulási motivációról, hivatástudatról, az oktatás közösségi vetületéről.
Miként kanyarodott az életed a pedagógia felé?
– Mint számos más kislány, óvodásként és kisiskolásként én is szerettem tanítósdit játszani és a papírbabáimnak ruhákat tervezni. Tulajdonképpen e két téma az, amelyekkel ma is a legszívesebben foglalkozom. Az általános iskolai tanulmányaim vége felé döntöttem úgy, hogy a divattervezést, azon belül is a gyermekkonfekció-tervezést helyezem előtérbe. Középiskolás koromban azonban egy óvodás csoport nyaraltatása során betekintést nyertem egy kiváló óvónő és a csoportja világába. Tőlük sokat tanulhattam akkor és a későbbi évek során egyaránt. Esténként mesét olvashattam a gyerekeknek, segíthettem az apróbb teendőkben. Úgy éreztem, meg tudom találni az utat a gyerekekhez. Határozottan emlékszem az érzésre, hogy ezáltal akadt még egy elfoglaltság, hobbi, amely megannyi örömet nyújt, felelősségteljes, változatos és folyton új kihívások elé állít. Ezt követően óvónői, majd osztálytanítói végzettséget szereztem. Biztos voltam benne, hogy a képzőművészeti középiskolában elsajátított tudást így is alkalmazni tudom majd.
Voltak-e meghatározó, ,,tanító” élményeid a pályád kezdetén?
– Úgy gondolom, a kezdeti ,,tanító” élményeim a gyerekkoromra és kamaszkoromra tehetők. Számomra élmény volt az, ahogy a családom, az óvónéni, a tanáraim tanítottak. Később meghatározó tényező volt a kollégák példaértékű elhivatottsága, tanácsa, biztatása határon innen és határon túl. Amióta tanítok, számomra minden tanítási nap élmény. Minden egyes nap alkalom arra, hogy valami újat tanulhassak a környezetemtől. Itt a gyerekekre is gondolok. Tőlük, nekik köszönhetően tudok én is fejlődni. Meggyőződésem, hogy ebben a fejlődési folyamatban, amelyben szülőnek, gyermeknek és tanítónak azonos célja van, kölcsönösen kedvezően hatunk egymásra.
Mit jelent számodra a legutóbbi, a zombori elismerés, illetve milyen a jó pedagógus, megéléseid, tapasztalataid alapján?
– Örömmel tölt el, hogy a Zombori Tanítók Egyesülete, tehát a kollégák közössége előterjesztett a példaértékű pedagógus-elismerésre, és értékelte az eddigi tanítói munkásságomat, mégis vallom, hogy a tanulóim, a valamikori tanulóim, a szülők és nagyszülők véleménye a meghatározó. Tanítani, tanulni és a tudást alkalmazni öröm. A legfontosabb a tanulóinkban felébreszteni a tudásvágyat, kíváncsivá tenni őket, megszerettetni az olvasást, szorgalomra, pontosságra, becsületre és őszinteségre nevelni őket, teret adni a játéknak, tiszteletben tartani a személyiségüket. Amennyiben sikerül felébreszteni és kialakítani bennük az érdeklődést a tudományok és a művészetek iránt, azt hiszem, jó úton haladunk. Lényegesnek tartom az adott település hagyományának, értékeinek, foglalkozásainak, jellmezőinek, lakosságának megismertetését. Szerintem a jó pedagógus nem téveszti szem elől, hogy miért és kiért is tanító, mi a célja, milyen mértékben fontos a példaértéke, mennyire felelősségteljes a feladata és kiváltságos a helyzete, hogy nem csak gyermekeket, egyben leendő szülőket is tanít és nevel. Igyekszik tudatosítani minden tanulójában azt, hogy ő is fontos, őt is szeretik, elfogadják és befogadják, hiszen ahogy egyik kedvenc íróm mondja: ,,A világban mindenkire rá van bízva valami. Valami nagyon fontos.”
A szórványban a pedagógusok helyzete is specifikus. Mi mindent kell itt, ezen a tájon másként tennie egy tanítónak?
