„A magyarországi alapítású Szent György Lovagrend a legrégebbi világi lovagrend. 1326. április 24- én, Szent György napján Károly Róbert király Boleszló esztergomi érsek és a magyar püspöki kar jelenlétében hozta nyilvánosságra a rend statútumát Visegrádban. (…) A lovagok egyházi és világi szolgálatot egyaránt elláttak. Egyházi feladatukból fakadt a kereszténység védelme, az ünnepek fényének biztosítása, a gyöngék, a szegények és az elesettek védelme, támogatása…” (Wikipédia) A rend alkotmányát az 1990-es évek elején a régi szellemben, de a 20. század végi követelményeknek megfelelően felújították.
Ahogy arról lapunkban már több módon is beszámoltunk, két év kényszerkihagyás után ismét avattak lovagokat Visegrádon. Ezúttal Nyugat-Bácskából ketten, Csizmadia János és Budai István nyertek lovagi címet. Lovag Csizmadia nemrégiben mesélt érdemeiről, célkitűzésekről. Az alábbiakban a zombori lovag Budai Istvánnal ismerkedhetünk meg közelebbről.
Hogyan érintette a rangos elismerés, milyen gondolatok, érzések kavarogtak Önben a ceremónia során?
– Nem mondom, hogy nem vártam a pillanatot, hiszen fölkészítettek rá. Voltak előzetes beszélgetések, tehát nem ért váratlanul. Mindezek ellenére mégiscsak meglepődtem, nagy megtiszteltetésnek tartottam, hogy a két nyugat-bácskai avatott közül az egyik lehetek. Felemelő érzés.
Kèpek forràsa: Arany Jànos MME, Egyhàzközössèg 
