Vártam az angyalokat. Gyermekkori emlékeim egyik fontos állomása az angyalokról alkotott képzelet. Hárman laktunk a pici szobában: édesanyám, apai nagyanyám és én. Édesapám katona volt, mint mondták, már másodszor. Először a magyaroknál, de azt nem ismerték el a szerbek, és ismét be kellett vonulnia. Hárman tengettük az életünket, akkor nem volt divat a segély, meg hasonló. Édesanyám napszámba járt, hogy nekem minden meglegyen, amire egy kis óvodásnak szüksége van. Ez alatt az idő alatt a nagyanyám beszélgetett velem. Mesélt az angyalokról, a Jézuskáról, Cecilről és Dávidról, akik a Holdban táncolnak. Édesapám kétévi távolléte alatt két karácsonyt is megértünk nélküle. Egyik ilyen szentestén a mama korán ágyba dugott, azt hangoztatva, hogy pihenni kell, mert a Jézuska lehet, hogy korán meghozza a karácsonyfát. Az izgalomtól nem tudtam aludni, susmogást hallottam a dunna alól, addig-addig, hogy felültem az ágyban, s volt mit látnom. Az asztal be volt terítve szaloncukorral, egy fazékban pedig ott állt a feldíszítetlen karácsonyfa.
A mama nagyon ügyes volt, odaugrott az ablakhoz, gyorsan kinyitotta az ablak felső, kocka alakú szárnyát, és elkiáltotta magát:
– Nézd csak, gyerekem! Az angyalka most hozta meg a sok szaloncukrot, de nagyon siet, nincs ideje feldíszíteni a fát. Ide kiöntötte, ő meg éppen most repül ki az ablakon, nézd csak, gyerekem!
És én bámultam az ablakra, ahol éppen akkor repült ki az angyalka gyönyörű, hosszú, fehér ruhában, fején ezüstkoszorú. S elnyelte a karácsonyi kék ég! – ahogy József Attila mondja: ruhája kékítőt old az ég vizében.
Silling N. Mária képeit szemlélve ez jutott eszembe: ez az az angyalka, amelyet én láttam, amely beleveszett az éjszakába, s az éjszakában kékre változott a ruhája. A háttér is olyan volt, mint azon a sok-sok évtizeddel ezelőtt látott angyalkáé.
Döbbenten álltunk a kiállított képek előtt. Túlságosan sötétnek tűnt minden. A kiállított tizenöt kép közül mindegyik sötétnek tűnt. Pedig nem volt mind az, de az erős színhatás magával rántotta első benyomásunkat.
Silling N. Mária nem először állít ki angyalokat ábrázoló képeket. Az évekkel ezelőtt látott angyalos képei világos színekben jelentek meg előttünk, halványsárga, halvány rózsaszín alakokkal és háttérrel. Silling N. Mária szereti az angyalokat, vagy az angyalok őt, de az is lehet, hogy kölcsönös ez a kapcsolat. Az oda-vissza játéka ez! Fest ő mást is, ilyen például az esernyős korszaka. Az esernyős képeknél tapasztaltam meg először, hogy mit fejeznek ki, s igazából ott jöttem rá, hogy azt fejezik ki, amit Te belelátsz. Ezt a belelátsz pillanatot kerestem most is a kiállított festményeken (festményekben).
A befogadás esztétikai határai sejlenek fel, körüljárva a kiállítás anyagát. Csak az alkotásra fókuszálok, kizárom az alkotót. Keresem az alkotások funkcióját, van-e funkciójuk a képeknek? Többször és többekkel elemeztük a jelenségeket. Nem tévedek, szándékosan használom a jelenség kifejezést, mert az angyalok, mint egy jelenség vonulnak el a szemünk előtt. A kiállított képek a kölcsönös összefüggések hálója. Így például megállapíthatjuk, hogy az alakok (angyalok), mint geometriai lények ösztönösen jöttek létre, belső sugallat, ihlet szülte őket. Ösztönös megérzésen alkotta őket a művész. Ennek tudható be, hogy hol többen, hol kevesebben lépnek le hozzánk.
N. Silling Mária alkotása
A geometriai vonalaknak köszönhetően kapcsolatokat vélünk felfedezni. Az angyalok sajátos kombinációja arra kötelezi a nézőt, hogy folytassa a szemlélődést, mert olyan transzcendencia kötődik hozzájuk, mely esztétikai és személyes szabadságot ad. Ahogy nézzük az alakokat, egyszer csak átalakulnak anyákká, családdá, sokalakos csoportokká. Az angyalok a szellembirodalomban élnek (1. Királyok 8:27, János 6:38, Zsoltárok 18:10), egy magasabb létformában, s ha ezt szem előtt tartjuk, akkor röpke pillanat alatt eljutunk belső ösztönünk segítségével az átalakuláshoz. Az angyalok a szellem síkján élő lények, ugyanígy – egy idő után – az anyák is. Mindkettőnél vitathatatlan a segítségnyújtás. Így találkoznak Silling Máriánál az angyalok és az anyák. Természetesen, minden alól van kivétel, így ez a megállapítás sem örök érvényű.
Néhány képen szövevényes emberi kapcsolatok, titokzatos módon egymáshoz tartozó világok szövik át a néző gondolatait. Tudat alatt megjelennek napjaink világának gondjai, talán félelmei is. Ehhez jönnek segítségül az angyalok, a vallásosság, a hit. Így értelmezve a kiállítás anyagát, az angyalokat kötött jelenségként járja körül Silling Mária.
Az általunk ismert angyali figurák szárnyas lények. Az én emlékemben nem volt szárnya, csak két keze, amellyel szorította a fenyőfát és vitte tovább, lehet, hogy az égi mezőkre, hogy azoknak is legyen ünnep az ünnep.
A 15 kép háttérszíneit három fő szín alkotja: vörös, sárga és kék. Másodlagos színként megjelenik a lila. A megfelelő színháttér érzelmi reakciót válthat ki az emberben, elindít valamit, s a képanyag végéhez közelítve felszabadulunk, s mintegy alagútból kiszabadulva megjelenik a fény! S hogy az angyalok ne mosódjanak bele az éjszakába, fekete körvonalak kivetítik az alakokat. A festő megerősíti a lényeges részeket. Igazából, Mária pasztellképei előtt így leszünk otthon.
Szőke Anna, Magyar Szó- Kilátó
