Nyugat-Bácska Portál

Kossuth, Pannon, Dankó, Újvidéki, Vajdasági, Retro, Szabadkai Magyar, Petőfi, csupa „beszédes” nevű magyar (nyelvű), jelenünkben akár online is hallgatható adó.

Számomra a rádiókultusz már gyerekkorban megteremtődött, méghozzá a Kossuth Rádióval. A szomszéd Pista bácsi kredencén állt, a ma antiknak számító masina, és ontotta az engem a biztonság és otthonosság érzetével eltöltő felhangokat. Így azt, hogy „éljen a magyar szabadság, éljen a haza…!”
Ezek az „apró” hangok, zsongások, zizegések alapozták meg az ismerősség, a szomszéd(os)ság meghatározó szocializációs élményeit.

Még az is meglehet, hogy mindig is rádiósnak készültem, csak éppen nem készültem el.

Mindenesetre tény, hogy kislányként hangszalagokra mondtam fel az „aktuális” híreket, mintha rádióba…

Aztán jött el a Hevesi Tamás-sláger, és nekünk, a jövő generáció számára új, friss értelmezésben „szólt a rádió”. Hevesi, a ʼ90-es évek, a rendszerváltás népszerű magyarországi sztárja élőben énekelte ezt a doroszlói kultúrház színpadán, „csak nekünk”. Hozzánk szóltak az aktuális világslágerek (noha nem sokkal az után már befigyelt a Viva TV meg az MTV) is. Ezzel párhuzamosan pedig ott volt az Újvidéki Rádió meg a kívánságműsorok, amelyek által elértek hozzánk szüleink és nagyszülein jókívánságai az áldásos éteren keresztül.

Hétről hétre a szívküldi, Kovács Katival, aki úgy szeretné meghálálni vagy Zárai és Vámosi a Ketten az úton című slágerrel, miközben piskótaillat lengi be a konyhát, anyám tortát, süteményt süt…

Talán azokban az időkben, amikor még igencsak gyerekecske voltam, gondoltam rá először, milyen nagy dolog a (rádiós) nyilvánosság, sok mindent, de elsősorban jó szót lehet(ne) közvetíteni általa. 

Később mégsem a szívküldibe, hanem a Zombori Rádió tudósítói szerepkörébe kerültem, köszönhetően Fekete J. József, nagytiszteletű szerkesztőnek, majd szerkesztőségi igazgatónak.

Telefonon keresztül beolvastam (az írógéppel!) papírra vetett doroszlói híreket. Tudom, tudom, ez nem is volt „igazi” rádiózás, de nekem sokat jelentett a lehetőség, és merem remélni, hogy abban az időben a közösség is némileg gyarapodott ezen rövid, ám rendszeres bejelentkezések által.

A Zombori Rádió 1971-es indulásától kezdve folyamatosan sugárzott szerb és magyar műsortartalmakat, később roma, horvát és bunyevác nyelvű adást is indított.

Aztán 2010 környékén, a kedvezőtlen állami meg privatizációs folyamatok következtében megindult az agonizálás útján, majd 2016-ban lejárt a műsorszórási engedélye is, negyven év sugárzás után „elnémult a Zombori Rádió”.

Hasonló gonddal több helyi, vajdasági magyar és nem magyar rádióadó is küzdött abban az időben. 

2008-ban indult és mára Vajdaság vezető magyar nyelvű kereskedelmi rádiójává vált a Pannon Rádió, majd a közszolgálatában csaknem ötven évet megért Szabadkai Rádió körül is fokozódott a helyzet, mígnem mára a Szabadkai Magyar Rádió a Pannon Médiaház szerves és fontos része lett.

A nyugat-bácskai szórványban élek. Ez a létállapot a rádiók hangját is „felerősíti bennünk”. 

Fontos, hogy minél több helyen és módon hallassunk magunkról. Ugyan helyi rádióadó a Zombori Rádió után már nem indult, viszont üdvös, hogy a magunkról való híradást a magyar műsort sugárzó rádióadók lehetővé teszik számunkra.

Más kérdés, hogy ma már mindenki „kilőheti” saját hangját az éterbe. Noha a podcastok első generációja már a ’90-es évek elején megjelent, akkoriban még nem a könnyedén letölthető formában, nem ilyen széles körben elérhető módon, mint manapság.

,,A podcast olyasmi, mint azok a rádióműsorok, ahol nem (vagy nem csak) a zene volt a lényeg, hanem valamilyen extra tartalom, például a beszélők, résztvevők, a körüljárt téma, vagy zenék esetén a válogatás mikéntje.”

Bevallom, gyakran hallgatok podcastot, főleg sportolás közben. Rendszerint építő jellegű, szellemi tartalmakat. Visszahallgatható adások, könnyű elérhetőség, amikor csak akarom, amikor kedvem van hozzá. Mégis a rádió az, ami „elkíséri” az embert, mint egy hangzó társ a mindennapokban. Nálam otthon folyamatosan bezengi a konyhát ma is: Kossuth Rádió, Budapest… és arról a vágyról sem tettem le, hogy egyszer valahol én olvassam be a szívküldi-üzeneteket.

L. Móger Tímea, Magyar Szó: https://www.magyarszo.rs/velemeny/jegyzet/a.300115/Ma-is-hozzank-es-rolunk-szol-a-radio

Kanyó Béla egyik aktív kezdeményezője a Vajdaság első ornitológiai egyesülete megalakulásának. A Magyar Madártani Egyesület állandó tagja. Legjelentősebb munkája a Fehértemplom és környéke ornito-faunájával kapcsolatos kutatásainak eredménye, amelyet a Fehértemplom madarai című könyvében közölt.

A kutatóval, aki egyben a megfogyatkozott, ám identitásában erős apatini magyar közösség oszlopos tagja, a természet iránti óvó rajongás, a kutatás témaköre mellett beszélgettünk arról is, hogyan érintette a rangos elismerés.

Vele születik az emberrel a természet szeretete?

– Esetemben bizonyosan ez a helyzet. Úgy születtem, hogy szeretem a természetet. Később ez több módon is manifesztálódott, például elemista koromban a Jó Pajtásban írtam a széncinegéről, amikor pedig anyám kitette a töpörtyűt vagy a hájat, hogy etessük őket, talán még egy versikét is költöttem erről. Nem emlékszem pontosan, mindenesetre meghatározók a gyerekkori élmények és a látott példák.

Aztán a középiskolát Szabadkán végeztem el, építészet szakon, majd mikor már elkezdtem főiskolára járni, akkor nagyon ,,meg kellett melegítenem” a széket, hogy eredménye legyen a tanulásomnak. Egy kis szobában laktunk, hármasban, és az ablak egy pici kertre nézett. Egyszer megláttam egy szép kis tarka madarat és kellemetlen érzés töltött el, hogy nem tudtam, mi lehet az. Arra a felismerésre jutottam, hogy ezen dolgoznom kell, bővíteni szeretném ilyen irányú ismereteimet. Kis időre rá az egyik kirakatban megtaláltam az Európa madarai című kiadványt, azon nyomban megvettem. Talán itt dőlt el a sorsom a madarakkal és az egész életemmel kapcsolatban is.

Mit jelent, mit nyújt az ön számára ez a tevékenység?

– Az építészmérnöki főiskola befejezése után, ahogy elkezdtem dolgozni, úgy kezdtem a madarászattal is komolyabban foglalkozni. Elég problematikusak voltak számomra a szakmámban a mindennapok. Érzékeny természetem van, és kint, az épületeken pedig nem ritkán kellett éles helyzeteket is megélni, kezelni, egyszóval nagy volt a feszültség. Mindezt a természetben oldottam fel, a madarak tanulmányozása által. Munka után fogtam a botokat, hálókat, kimentem madarászni. Ennek köszönhetően a következő napon újra éledve, felfrissülve mentem a munkába, hogy helytálljak.

Később tagja lettem a Jugoszláviában egyetlen ornitológiai akadémiai társulásnak. Külsős tagként tudtam megkezdeni a madarak gyűrűzését. Akkor, már első évben, nyáron elmentem Magyarországra, gyűrűző táborba, ott eltanultam sok csínját-bínját a madarak fajmeghatározásának, gyűrűzésének.

1984-ben megalakult a Vajdasági Madárvédelmi és -Kutatási Bizottság, Šoti Josip szaktekintély elhivatott volt és összegyűjtötte a madarászokat, megalakított egy ilyen jellegű bizottságot, amely a halála után megszűnt, majd 1989-ben élesztették újjá, ekkor Gergely József állt az élére, 2010-ig vezette a bizottságot.

1977-ben lettem tagja a Magyar Madártani Egyesületnek, és a mai napig is tag vagyok. Volt alkalmam figyelemmel kísérni mindkét országos szervezet fejlődési folyamatait. Mára a vajdasági bizottság országos szintű lett és egészen más jelleget öltött.

Annak idején rendszeres szakmai folyóiratot tartottunk fenn, jómagam ma is publikálom a kutatásokat, például a Detlić nevű szakmai folyóiratban.

 Melyik az a terület vagy témakör, amely leginkább közel áll a szívéhez?

– A madarászatban engem leginkább a fauna érdekelt, hogy egy adott területen milyen madarak vannak jelen, milyen társulásban, ökoszisztémában stb. A régi Jugoszlávia tükrében nézve Apatin az egyik legkorábban feltérképezett terület. Ugyanis élt itt egy Wähl Ignác nevezetű tanító bácsi, aki 1901-től 1944-ig naplót vezetett a madarakról. Ő volt az első, aki itt a gólyát a fészkén gyűrűzte, 1908-ban, továbbá a Magyar Királyi Ornitológiai Központ világviszonylatában a harmadik volt, ahol madarakat gyűrűztek, Vajdaság pedig ugye akkor ehhez tartozott. Az első gólya-megkerülések 1908-ban Bogyánban történtek, amelyeket ott meggyűrűztek júniusban, azokat már novemberben megtalálták a Dél-afrikai Köztársaságban, tőlünk 8800 kilométerre. Ezek olyan fantasztikus eredmények voltak, amelyektől a központ minden madarásza szárnyakat kapott.

Gyakran nyúlok vissza ezekhez a múltbéli szívderítő adatokhoz, ahogyan Herman Ottó zoológus műveihez, az általa 1894-ben indított, Aquila nevű, napjainkban is megjelenő madártani folyóirathoz, de Herman Ottó megfogalmazásaihoz is. Például, ahogyan nem azt írja: madarak vonulása, migrációja, hanem úgy fejezte ki magát, hogy ez a természeti jelenség a ,,madarak tüneménye”. Olyan szemléletes magyar kifejezéseket használ, hogy az ember elolvad a gyönyörűségtől…

 Bizonyára inspirálta önt mindez a Fehértemplom madarai című könyve megírása során is. Mi a kiadvány története?

– Az utolsó építészi munkám Fehértemplomon volt, tüdőkórházat kellett építenem. Ott, különböző okok miatt, elakadt a munkafolyamat. Meglehetősen szorongató helyzet, időszak volt ez, anyagilag is, az egész családom számára. Mi máshoz nyúltam volna vigaszért, mint a madarászathoz…!? A szabad idő szintén adott volt, föltérképezhettem a fehértemplomi igen gazdag madárvilágot. Mikor hazaértem, összegyűjtöttem a számítógépben található, erre vonatkozó, régi adatokat. Olykor elakadtam a munkában, de kaptam közben szakmai segítséget és el is készült a könyv: Fehértemplom madarai. Kerestem támogatókat a kiadáshoz, sajnos nem sikerült találni, így önköltségen publikáltam a könyvet, 100 példányban. Kapott nagyon kedvező kritikát is, szaktekintélyektől, így például nagyon büszke vagyok rá, hogy a nyugat-bácskai, doroszlói származású Purger Jenő, a Pécsi Tudományegyetem docense elismerően vélekedett a könyvről.

 Hogyan érintette Apatin község elismerése?

Dr. Úri Emese általános szakorvos a VMSZ választási listájának 5. jelöltje. 1967-ben született Versecen. Az általános iskolát Ürményházán, az egészségügyi középiskolát Nagybecskereken végezte, majd az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karán szerzett általános orvosi diplomát. A zombori egészségházban kezdett dolgozni, mint általános orvos, majd 2008-ban a szakvizsga után általános szakorvosként. Időközben befejezett több képzést, továbbá az újvidéki Műszaki Tudományok Kar mérnökmenedzseri szakának hallgatója. 2012 decemberétől a zombori egészségház kinevezett, majd megválasztott igazgatója, ahol az alapellátás fejlesztésén, a diagnosztikus eljárások elérhetőbbé tételén dolgozik a falvak lakosai, és a hátrányos helyzetű emberek számára. 2020-tól a szerbiai képviselőház képviselője volt, az Egészségügyi és a Gyermekvédelmi Bizottság tagja. A magyar és szerb nyelv mellett németül és angolul is beszél. Férjezett, két gyermek édesanyja.

Milyen fejlesztéseket, intézkedéseket sürgetne az egészségügy területén?

– Elsősorban a foglalkoztatáspolitika tekintetében van szükség átgondolásra és módosításra. Az alapellátásban hatalmas gondot jelent az orvoshiány, ez nemcsak Zomborban, hanem máshol Vajdaságban és Szerbiában is ugyanígy van. Ennek egyik oka az, hogy az általános orvosi szakma nem a legnépszerűbb, például azért nem, mert az általános orvosok, különféle szakorvosképzések nélkül, gyakran faluhelyen „ragadnak”, ezzel pedig a legalacsonyabb bérkategóriában maradnak. Az is gond, hogy ha általános szakorvosképzésre is küldenénk az adott általános orvost, akkor helyettesítésére tudnánk csak nehézségek árán megoldást találni. Országos szinten kellene azzal foglalkozni, hogy miként lehet a fiatal orvosokat a kisebb falvakban munkavállalásra motiválni. Értesüléseim szerint az illetékes minisztériumnak már vannak ezzel kapcsolatos tervei. Ha megfelelő irányban történnének fejlesztések, akkor reményeink szerint több orvost tudnánk megtartani az alapellátásban. Abban az esetben a falvakban és a kisebb városokban is lenne kellő számú orvos. A klinikai központokban valóban hangsúlyosak a fejlesztések, sok fiatal orvost alkalmaztak és lehetővé teszik számukra a szakorvosképzés elvégzését. Ugyanakkor ismétlem, Vajdaság-szerte, mindenekelőtt a kis falvakban, hatalmas probléma az orvoshiány. Olyan települések is vannak, ahol hetente egy-két nap rendel orvos. Utóbbi forgatókönyvet mindenféleképpen szeretnénk elkerülni, ezért Zombor vonatkozásában már van olyan elképzelés, hogy szükség esetén a következő években ugyanaz az orvos fél munkaidőben két településen dolgozna, hiszen oly módon legalább mindennap ott tudna lenni a településen. A zombori önkormányzattal való együttgondolkodás során megfogalmazódott az elképzelés, hogy szolgálati, azaz terepi gépkocsikat vásárolnánk a terepi orvosoknak. Emellett fontos említést tenni arról, hogy a falvakban dolgozó fiatal orvosok ultrahangképzésen vettek részt és havonta, vagy kéthavonta kiküldjük nekik a hordozható ultrahangos készüléket, így meg tudják vizsgálni saját pácienseiket. Ez nemcsak a betegnek, hanem az orvosoknak is jó, hiszen új kompetenciákat szereznek.

Milyen jelenleg Zomborban az egészségügy helyzete? Két és fél évvel ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy a tizenöt faluból tizennégyben mindennap jelen van az orvos, míg egyben hetente kétszer.

– Nagy erőfeszítések árán sikerült megőriznünk ezt a szintet, minden faluban van orvos, míg egy, 300 lelket számláló faluban hetente kétszer rendel orvos. A migránsközpontban szintén orvosi ellátást kell biztosítanunk, továbbá mentőállomásunk is van, ott ugyancsak orvosok ügyelnek egész nap, gyermekgyógyászatunk és nőgyógyászatunk szintén van, azaz nagyon nehéz fenntartani a rendszert. Érdemes elmondani, hogy a városi önkormányzattal együttműködve, a programfinanszírozás keretében, az idén harmadik éve fogorvosi ellátást biztosítunk a falvakban. A Zombor környéki 15 falu közül 13-ban van fogorvosi ellátás. A kisebb falvakban hetente kétszer-háromszor, míg a nagyobb településeken naponta. A város segített bennünket a fogorvosok bérének finanszírozásában, most viszont a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap vette át ennek a kiadásnak a finanszírozását. A város segítségével az elmúlt 2 évben 11 új fogászati széket vásároltunk, ez ugyancsak jelentős fejlesztés volt. Arról is szeretnénk beszámolni, hogy a zombori egészségház gyermekosztályán gyermek tüdőgyógyászt alkalmazhattunk, ami azért fontos, mert a gyerekeknél gyakori probléma például az asztma. A gyermek tüdőgyógyász révén az ellátás egy igen lényeges területét sikerült lefednünk, hiszen a legfontosabb vizsgálatokat helyben és állami költségen lehet elvégezni.

 A napokban részt vett egy lakossági fórumon, ahol a politika mellett két krónikus betegség megelőzéséről is szó volt. Megfelelő hangsúlyt fektetnek-e Szerbiában a megelőzésre és van-e erre kapacitás az orvoshiány miatt?

– Például Zomborban a megelőző vizsgálatokat úgy oldottuk meg, hogy mivel nincsen elegendő orvosunk, a felsőfokú végzettségű egészségügyi nővérek elvégezhetik a vizsgálatok egy részét. Mondjuk a diabétesz-szűrővizsgálatot, amely magába foglalja az életmód és táplálkozási tanácsadást, valamint a neuropátiás vizsgálatot és a testtömegindex meghatározását.

 2020 és 2022 között már a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjeként tevékenykedett. Mik a tapasztalatai, sikerült-e érdemben, eredményesen képviselni az Ön és a párt által fontosnak tartott célkitűzéseket?

– Ilyen szempontból pozitívak a tapasztalataim. A VMSZ színeiben érdemben foglalkozhattam szakpolitikával, támogattak abban, hogy kifejtsem a véleményem és érveljek. A minisztérium nemrég megkezdett fejlesztései közül számosban felismertem saját, az említett időszakban kifejtett véleményemet, felvetésemet. A politika általános közmegítélése ellenére vallom, hogy színvonalasan is lehet politizálni. Ha van egy víziónk, legyen szó akármelyik területről is, és azt az ország hatalmi rendszerének legmagasabb szintjén ismertethetjük, akkor annak pozitív hozadéka lesz. Ha ott vagyunk, ahol a döntések születnek, akkor befolyásolhatjuk az uralkodó gondolkodásmódot, valamint a folyamatokat, a parlament esetében a jogalkotást, ezáltal eredményeket elérve nemcsak a nemzeti kisebbség, hanem az azzal együtt élő összes polgár számára.

 Szórványban született, most egy másik szórványtérségben él. Értékelése szerint mire van elsősorban szüksége a szórványmagyarságnak a megmaradás érdekében?

– Szórványban élni egyedülálló életélmény és tapasztalat. Szórványban csak akkor lehet megmaradni, ha jól végezzük a munkánkat. Ezzel összefüggésben szeretném kiemelni, hogy nemcsak a diplomásokra van szükség, hanem mindenki másra, illetve mindenki másnak a munkájára, a pékekére, a földművesekére, a háztartásbeliekére, a kőművesekére. Ha minőségi munkát végzünk, ha jó ötleteink vannak, akkor kivívjuk mások tiszteletét és követnek bennünket. Én ezt tudom hozni a szórványból. A szívós, kitartó munka eredményét mindenki szívesen elfogadja, követi, alkalmazza. Ha már számbelileg kevesen vagyunk, legyünk kiemelkedőek saját területünkön, legyünk szorgalmasak, tisztességesek és becsületesek nemcsak nemzettársainkkal, hanem mindenki mással szemben. Ha sikerül elérnünk, hogy ránk, magyar szakemberekre felnézzenek, akkor hatalmas eredményt érünk el. Kiemelkedő munkával kevesen is tudunk olyan lendületet adni a közösségnek, mintha sokan lennénk.