Nyugat-Bácska Portál

Hogyan indult a pályád?

– Az első meghatározó élményem akkor ért, amikor egyszer besegítettem egy óvónőnek, és óvodásokat nyaraltattunk. Este mesét olvastam nekik, másnap pedig arra ébredtem, hogy ott ülnek körülöttem, és várják, hogy felébredjek. Pontosan emlékszem: az volt az a pillanat, amikor valami „bekattant”. Akkor még nem volt tudatos az irány, hiszen képzőművészetet tanultam, divattervező szakon. De már ott is a gyerekek felé húztam: a diplomamunkám például gyerekszobafüggönyök és drapériák tervezése volt. Valahol már akkor is kerestem az utamat.
Az óvónőképző elvégzése után megkerestek munkával: a volt igazgatónőm ajánlotta, hogy Doroszlón taníthatnék képzőművészetet magyar és szerb nyelven. Nagyon megörültem ennek a lehetőségnek. Nem sokkal később osztályfőnök is lettem. Az első naptól kezdve úgy éreztem, ez nem is munka, nagyon élveztem. Szerettem a képzőművészetet, és közben rengeteg bizalmat kaptam: a kollégáktól, a szülőktől, a gyerekektől. Ez nagyon sokat jelentett számomra.
Később befejeztem a tanítóképző egyetemet is, de volt olyan időszak, amikor egyszerre tanítottam iskolában és óvodában. Előbb a pedagógiai akadémia óvónőképző szakán végeztem, majd utána a tanítóképzőn.

Hogyan alakult a pályád ezután?

– Felkínálták, hogy tanítsak angol nyelvet, amit nagyon megszerettem, és nyelvvizsgát is tettem. A tanítóképző elvégzése szükséges volt ahhoz, hogy állandó állást kapjak. A doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskolában megüresedett egy tanítói hely, ott kaptam osztályt, és 2013-ig tanítottam.
Egy leépítés után Bácsgyulafalvára kerültem. Akkor nehéz volt, csalódásként éltem meg, de utólag azt mondom: a lehető legjobb dolog történt velem. Újra bizonyítanom kellett, új közegbe kerültem, más mentalitású közösségbe. Ott is szép eredmények születtek, például szavalás, színjátszás és matematika terén.

Öt év után ismét váltás következett, Kupuszinára kerültem. Ekkor iratkoztam be a Semmelweis Egyetem Pető András Karának kihelyezett képzésére, és beleszerettem a konduktív pedagógiába. Azóta is alkalmazom a tanítás során.

Mit jelent, nyújt számodra a konduktív pedagógia?

– Holisztikus szemléletet. Nem külön-külön fejlesztjük a területeket, hanem az embert egészében nézzük: testi, lelki és értelmi szinten egyszerre. A kulcs a hit: abban, hogy a gyerek képes fejlődni. Ez a szemlélet engem is megváltoztatott. Közben anya lettem, és a gyerekanyag is sokat változott. De szerintem ez természetes. A lényeg az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt: legyünk rugalmasak, de közben a tanár döntsön arról, hogy mit, hogyan és mikor.

Mennyiben változott a pedagógusi munka módszertana az évek során?

– Most, 2026-ban már harmincéves tapasztalattal mondom: ha most kezdeném, sokkal nehezebb lenne. Nem könnyű fenntartani a figyelmet. A gyerekek okosak, de kevésbé önállóak. A szülői szeretet határtalan, viszont a túlzott segítség nem mindig jó irány. A konduktív pedagógiában tanultam: nem helyette teszem, hanem érte. Fontos, hogy a gyerek maga élje meg a sikerélményt. Sokszor az alapok hiányoznak: például hogy egy kisgyerek önállóan öltözzön vagy ellássa magát. Ezért az első osztály elején sokat beszélgetek a szülőkkel is. Az együttműködés kulcsfontosságú. Közben az is változott, hogy ma már a szülők akár a tanítványaim is lehetnének. Több a tapasztalatom, könnyebben felismerem a tehetséget, és több időt is szánok a tehetséggondozásra.