Nemrég a Forum Kiadó gondozásában jelent meg Silling István nyelvész, néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi tanár Képek és szeretők címűregénye. Silling új, szerintem mindig is benne rejlő szerzői arcát mutatja megez által a könyv által, amely fordulatos történetmesélést, szerelmi viszonyok nyújtotta pikantériát, egyszóval olvasói kalandokat ígér a színtiszta szépirodalom míves eszközeivel. Bőven volt hát miről beszélgetni a szerzővel.
Silling István a kötet szabadkai bemutatóján (Szekeres László Alapítvány)
Nem ez az első szépirodalmi kiadvány, amelyet jegyez.
– Valóban nem, ugyanis még 1999- ben megjelent egy vékony verseskötet Apatinban, Útjaim címmel. Az volt az utolsó,Apatinban kiadott magyar nyelvű könyv. Akkor már nem voltam fiatal. 2023-ban jelent meg a Bácskaiemlékezések–Levéltáriádák című novelláskötet, most pedig ez a regény.
Regényként pedig első az életműben. Tekinthető a Bácskai emlékezésektovábbgondolásának? Hogyan fogott hozzá a megírásához?
– Valójában novellának indult ez a mű is,csakfolytatódni ,,akart”. Mintha kettő is megszületett volna, folytatták egymást. Aztán jött az ötlet és az ihlet is, de az előző, a Bácskai emlékezések című novelláskötettel nem függ össze. Ez merőben más, történetmesélő, életutat bemutató könyv. Amiben hasonlít az előző novelláskötethez, az a téma, illetve a helyszín, ahol játszódik a történet egy része. Ez pedig a Nyugat-Bácska. Az elsőé teljes egészében, a másiké ebből a térségből indul, oda is tér vissza, de kiterjed az egész monarchiára, hiszen a történet ideje a 19. század vége.Az 1900-as évek elején Zombor meg Apatin, aztán a folytatás már az első Jugoszláviában zajlik. Nem kapcsolódik a két könyv, csupán a helyszín által, a történet és a szereplők is mások.
Mindegyik történetben ott a kép, amely miatt íródik a történet. Honnan ez, miért épp a képek, a vizuális műkincsek izgatták írói fantáziáját?
– Valójában egy műkincs körül forog a regény világa. A novelláim, amelyek a novelláskötet után íródtak, sorra veszik a vidék képzőművészeti életét, alkotóit. Egy másik érdekességet kellett találnom, de szerencsére van is, mert Zombor képzőművészeti élete gazdag volt és maradt is. Nem azt mondom, hogy nagy művészek kerültek ki Zomborból, persze vannak itt a legnagyobbak közül valók is, de nem ez a tendencia jellemző. Konjovićot meg kell említeni, aki egyébként szerepel is a regényben, és mások is vannak rajta kívül. Aztán a műgyűjtők, műkereskedők, és vannak olyan emberek, akik ezekkel a kincsekkel foglalkoznak, alkotják, gyűjtik,értékesítik vagy ellopják. E kép sorsának története köré fontam az embereket, akik a festmény közelébe kerültek, vagy övék volt a kép, vagy szerették volna, ha az övék lenne, vagy őket kérték meg, hogy szerezzék vissza, vagy eladni szerették volna, vagy egy vidéki múzeumnak akarták megszerezni, pl. egy fiumei múzeumnak, amelyben egy apatini származású művészettörténész dolgozott…
Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →
