Tavaszhívogató események Nyugat-Bácskában

Húshagyó keddel zárult a farsang időszaka. Az elmúlt hétvégén Nyugat-Bácskában is különböző télűző eseményekkel, gyermekprogramokkal hívogatták a tavaszt.

A Bezdáni Hidak civil szervezet a helyi Nyugdíjas Klubbal karöltve tartott Farsangi mulatságot. A jelmezbe öltözött résztvevő gyerekekből és felnőttekből álló vidám forgatag a Helyi közösség udvarából indulva felvonult Fő utcán, majd fánkkal, forró teával, mulatozással a Nyugdíjas Klubban folytatták a közös(ségi) eseményt.

Képek: Bezdáni Hidak

Gomboson, az idén 100 éves jubileumot ünneplő Önkéntes Tűzoltó Testületben nagy hagyománya van a Farsangi jelmezbálnak, amelynek szervezésében helyi fiatalok vesznek részt. Idén sem maradt el ez a népszerű és látványos rendezvény.

Fotó: gombosi ÖTT

A palánkai Magyar Házban szintén Farsangi eseményeket tartottak. Gyerekek és felnőttek számára egyaránt kínálkozott szórakozási lehetőség.

Képek forrása: Kovačević Gabriella

A csonoplyai Mindenszentek Plébánia Anyanyelvápoló Csoportjának szervezésében sor került a III. Disznótoros Farsangi Jelmezes Mulatságra a helyi kultúrotthonban. 

A felnőttek útmutatásával gyerekek és fiatalok testközelből ismerkedhettek a disznóvágás hagyományával, majd közös vacsora zajlott, a hangulatról pedig a Temerini tamburások gondoskodtak.  

Fotók: Mindenszentek Plébánia

A doroszlói DISz Ifjúsági Szervezet évente tart Farsangi Jelmezbált a helyi kisgyermekek számára. A látványos eseményt idén is rajzfilm vetítés követte.

Novák Dorottya fotói

Bácskertesen-Kupuszinán a József Attila Általános Iskola végzősei szervezték a Jelmezbált, ifjabb diáktársaik részére és nagy örömére.

Képek forrása: Turkál Marianna

Kategória: Egyéb | Tavaszhívogató események Nyugat-Bácskában bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Spicces songok (Rumrímek és piaelég-iák) – Pusztai Lajos költeménye a farsang végére

Spicces songok
(Rumrímek és piaelég-iák)

Tán nem túl eszesek,
inkább szeszesek
ez alábbi eszmék.

De átnyújtom őket,
még mielőtt
két hörpintés között
a földre esnék…

Bennem van hét
stamp’li pia!
Józanságom
viszlát, szia!

Ó, te óbor!
jöhetsz hatra,
fölengedlek hozzám
a garatra!

Nagy az öröm!
itt a söröm!
vagy a rumom?
azt se unom!

Már délután három,
hát várom
hogy kinyit
a bárom!
La

Szöveg és kép: Pusztai Lajos

Kategória: Egyéb | Spicces songok (Rumrímek és piaelég-iák) – Pusztai Lajos költeménye a farsang végére bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Értékmegőrzés és értékteremtés -Tisztújító közgyűlést tartott a VMMSZ Kishegyesen – Magyar Szó

Egyhangúlag Sutus Áront választották meg ismét a VMMSZ elnökének (Screenshot/Magyar Szó)

Tisztújító közgyűlést tartott ma Kishegyesen a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség (VMMSZ). Egyhangúlag Sutus Áront választották meg ismét a VMMSZ elnökének. A szervezet alelnökeinek Szerda Balázst és Sári Vastag Enikőt választották meg. A 17 tagból álló elnökséget is megszavazták, továbbá 27 új tagszervezettel is bővült a VMMSZ, amely így immár 148 tagot számlál. A tisztújító közgyűlésnek a kishegyesi Petőfi Sándor Közösségi és Magyar Művelődési Központ adott otthont. Sándor István, Kishegyes alpolgármestere, majd Linka Gabriella, a Plakett díjas kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület elnök asszonya köszöntötte az egybegyűlteket. Hangsúlyozták, hogy helyszínként egy olyan közösségi teret választottak, mely példaértékű közösségi összefogással újult meg az elmúlt időszakban. Pirityiné Szabó Judit, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Diaszpóra és Délvidéki Főosztályának főosztályvezetője Nacsa Lőrinc államtitkár üzenetét tolmácsolta, aki Gion Nándor gondolataira hivatkozott. Gion ugyanis még a 80-években azt írta: „Meg kell tanulni tisztelni egymás méltóságát, az ember méltóságát, az együttélés legyen természetes állapot. Ez a nemzetek békés együttélése, a békés egymás mellett élés, a Kárpát-medence, sőt a magyarság minden közösségének legfontosabb tényezőjét. Beszéljünk akár az anyaországból, a külhoni régiókról vagy a diaszpórában élő magyarságról egyetemes igazságként mondhatjuk ki, hogy abból tudunk gyarapodni és világraszóló sikereket elérni, ha békességben tudunk élni.” A Vajdaságban megadatott a magyarságnak, hogy tisztelik a kultúráját, aminek elérésében – Kárpát-medencei szinten is példaértékű módon – a Vajdasági Magyar Szövetség érdemei elévülhetetlenek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Értékmegőrzés és értékteremtés -Tisztújító közgyűlést tartott a VMMSZ Kishegyesen – Magyar Szó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Hungarikum ünnepet tartottak Doroszlón – Pannon RTV

,,A Legpompásabb emberi elme című, Neumann János matematikus életét és munkásságát prezentáló film délvidéki ősbemutatóját is megtartották. A filmvetítést követően hungarikum bemutatót és kóstolót tartottak.”

https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/hungarikum-unnepet-tartottak-doroszlon?fbclid=IwY2xjawIxNxdleHRuA2FlbQIxMQABHY_tfOC1j2tuB2WRezbDhkHhu3mcJU32LIvjjjZk0jr3Lg61sQ8lWHjnyw_aem_IfQ-5-Pn2EY4Jwh-7kbXWA

Pelt Ilona fotói

Kategória: Egyéb | Hungarikum ünnepet tartottak Doroszlón – Pannon RTV bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva