A Dunatáj Egyesülés immár két évtizede fogja össze és veszi szárnyai alá a nyugat-bácskai, magyarlakta településeket. A szervezet több módon is igyekszik segíteni a helyben maradt magyar lakosság és egyesületek mindennapi életét, akár rendezvények szervezésével, akár a pályázatok, az adminisztratív feladatok során nyújtott támogatással és tanácsadással.
– Annak idején gondot okozott, hogy bár a nyugat-bácskai magyarság többezres lélekszámú, meglehetősen elszórtan található meg a régió községeiben, s ezáltal nem alkot olyan tömböt, konglomerátumot, amely hatékony lehetne érdekeinek érvényesítése terén – írja le a kezdeti körülményeket Péter István, a civil szervezet elnöke, aki most a zombori Szentháromság téren, a városházán található Dunatáj-irodában fogadott.
Péter István (forrás: Fremond Árpád Facebook-oldala)
* Milyen nehézségekbe ütköztek az évek során?










