Nyugat- Bácska- Nagydobrony- Utazzunk, segítsünk!

Kupuszinai, doroszlói, zombori, bezdáni, csonoplyai gyerekek, fiatalok és pedagógusok tartottak a kárpátaljai túrát a HATÁRTALANUL nevű projekt keretében. Banda Irén, a kupuszinai József Attila Általános Iskola pszichológusa rendhagyó élménybeszámolót küldött, amelyben a NAGYDOBRONYI ÁRVAHÁZ támogatására biztatja közösségünket. Olvasóink segítő szándékában bízva közöljük a levelet az alábbiakban:

Kedves Mindenki!

Minap érkeztem haza Kárpátaljáról. A magyar öntudatot gazdagító és növelő programnak terveztük a teljes utat. Minden, ami magyar vagy a magyarsággal kapcsolatos, az fenn volt a listán – Ungvár, Munkács, Vereckei-hágó…

Mindenkit vár Munkács vára:

munkacsi-var

Mindebből számomra a szálláshelyi élmények voltak leginkább maradandók. Őszintén bevallom, hogy kicsit tartottam a körülményektől. A rögtönzött szülőin, mondtam is a kedves szülőknek, hogy készítsék fel a skacokat a pottyantós klotyóra, na meg a lavórban fürdésre – minden esetre.

NAGYDOBRONY.

Kicsiny település, néhány kilométerre Csaptól, a határátkelőtől. Óriási szegénység. Gazdátlan házak. Műveletlen szántóföldek. Járhatatlan utak. Idős lakosság, fültől – fülig mosollyal integetnek az ismeretlen autóbuszban utazó lurkóknak…

A falu végén egyik kapu számunkra volt tárva nyitva. Keskeny ösvény. Alig tudott bekanyarodni buszunk. És akkor láss csodát! ÁRVAHÁZ!

048

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Nyugat- Bácska- Nagydobrony- Utazzunk, segítsünk! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Gasztroünnep tizedszer- NEMESMILITICS

Tizedig alkalommal tartották NEMESMILITICSEN a KULEN FEST nevű rendezvényt. Húsz termék szerepelt a versenyben, amelynek két kategóriája van, a ,,Lemeški” , az az a nemesmiliticsi kulenok és az egyéb, vidékről hozott termékek versenye. A szakavatott zsűri több szempontot figyelembe vett, a döntéshozatalnál a két legfontosabb faktor volt az íz és az illat.

Vujevity Árpád- KULEN FEST-NEMESMILITICS

Képünkön VUJEVITY ÁRPÁD látható, aki a vidéki receptúra kategóriában 1. és a nemesmliticsi kulenok közötti 3. helyezett termékek előállítója.

A termékek megvásárolhatóak voltak a kiállítói standoknál és a rendezvényt egyéb zenei, szórakoztató programok kísérték.

 

Kategória: Egyéb | Gasztroünnep tizedszer- NEMESMILITICS bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Búcsúi falunapok GOMBOSON

13512245_1035484163194353_9104640421550819888_n

Hétvégén nagy ünnep volt Gomboson. Búcsúi falunapot tartottak. BLAGOJEVIĆ MÁRIA, a helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, első alkalom, hogy a Szent László- napi búcsút és a település ünnepét közös rendezvénysorozat keretében tartották. A helyi közösség, a civil szervezetek, egyesületek kiváló együttműködése valósult meg a szervezés során. Nem volt jelen minden meghívott vendég, de az ünnep, a tervekkel megegyező ütemben és (vidám) hangulatban zajlott.

13528974_1370849169596764_3340812039207646375_n

13438999_1035485986527504_2246861406595703969_n

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Búcsúi falunapok GOMBOSON bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Javában zajlik a búza aratása

aratas1

Nyugat- Bácska szerte aratják a kenyérgabonát. A termelők elmondták, az átlaghozam 38 méter holdanként.

aratas-turkal

Radics Kornél és Turkál Tivadar fotói

 

Kategória: Egyéb | Javában zajlik a búza aratása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva