Fogászati rendelő nyílt Bácsgyulafalván

20 év után ismét rendel fogorvos Bácsgyulafalván, az Egészségház épületében. A rendelőt október 12- én nyitotta meg dr. Úri Emese a zombori Egészségházak igazgatója és Jankovich Szilárd városi tanácsos, a Vajdasági Magyar Szövetség Helyi Szervezetének elnöke. A rendelő megnyitása része volt a VMSZ választási programjának, a megvalósult szolgáltatás lehetőségével a település lakossága máris nagymértékben él.

img_08501

img_08451

Dr. Kalmár Lídia fogorvosnő elmondta, egy-egy rendelési napon akár tíz páciense is van. Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Fogászati rendelő nyílt Bácsgyulafalván bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Nemzetközi művelődési találkozó-Csonoplya-Csák-Madaras

Hagyományossá vált, hogy a három település, Csonoplya, Csák (Horvátország), Madaras (Magyarország) művelődési egyesületeinek tagjai évente találkoznak közös műsor keretében. Idén Csonoplya volt a házigazda. Szakács Csaba, az Arany János Kultúregyesület elnöke elmondta, Csákkal 15 éves, Madarassal 3 éves kapcsolatot ápolnak.

olympus-digital-camera-10

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Nemzetközi művelődési találkozó-Csonoplya-Csák-Madaras bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Püspöki szentmisével ünnepelték az őrszállási katolikus templom jubileumát

img_08071

Püspöki szentmisével ünnepelték az őrszállási Mária Neve Római Katolikus templom 200 éves jubileumát. Msgr. Dr. Pénzes János megyéspüspök celebrálta a misét, méltatta az elődök érdemeit, az utódok kitartását.

img_07841Az ünnepi alkalmon jelen volt Pelt Ilona, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi frakcióvezetőjének helyettese, Újhelyi Nándor, Törökkanizsa Község Képviselő- testületének elnöke, dr. Goretić Vámoser Györgyi, a VMSZ képviselőcsoportjának vezetője Zombor Város Tanácsán belül, Jankovich Szilárd, Zombor Város Tanácsának a kisebbségi és egyházi kérdésekkel megbízott tanácsosa.

img_07871

Pekter Etelka, az őrszállási Egyházközség tagja köszöntötte a jelenlevőket, a vendégeket.

img_07971

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Püspöki szentmisével ünnepelték az őrszállási katolikus templom jubileumát bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Kedves pajtásaim! -Gyerekheti élménybeszámoló Kupuszináról

Végre vége a gyermekhétnek! Totál kipurcanásig voltam / vagyok a héten. Jövő hétre rehabot kell szerveznem mindenki számára!
Az idei Gyerekhét az ÉVTIZEDEK közötti időutazással telt. Indultunk a 60-as évekből és eljutottunk máig, úgy, hogy naponta egy-egy évtizedet ugrottunk. Igyekeztünk az adott évtizedet bemutatni minél több szemszögből – történelmi események, technikai találmányok, művészet, sport területén.

KupuszinaÖt gyermek-szervező segített megalkotni a heti programot: Sulc Dominika, Koleszár Judit, Pálinkás Ákos, Limburger Dávid és Búbos Viktor.
Minden nap egy-egy kölyök készített Power Point-beszámolót az adott évad témájára. Azon napon az időt jellemző zenék bömböltek az osztályok hangszóróin, a hallban pedig klipekkel is tarkítottuk, közelebb hoztuk a kor művészeit. Szervezőink igyekeztek olyan rucikat ölteni magukra, melyek a kor szellemét idézték.

A kupuszinai József Attila Általános Iskola

Első nap bemutattuk a 60-as éveket és az elsősöket a  jellegzetes limbó-tánccal iktattuk be a diákszervezetbe. Kaptak egy baseball satyakot teli biztosítótűvel és badge-al, amelyen az iskola logója állt. Heti táncunkat egy szempillantás alatt sajátította el mind a 85 gyermek! 

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Kedves pajtásaim! -Gyerekheti élménybeszámoló Kupuszináról bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva