Virágzik a levendula – DOROSZLÓ – Szabadkai Magyar Rádió

A levendula azzal együtt, hogy páratlan látványt nyújt, gyógyító erővel hat, nemcsak összetevői, hanem termesztésének folyamatai, kreatív felhasználási módjai és értékesítésének lehetőségei folytán is. A tájainkon is egyre népszerűbb növény most, június elején virágzik leglátványosabban. Doroszlón, Zámbó Henrietta élményszámba menő levendulásában Móger  Tímea készített riportot:

Egy kattintás ide a folytatáshoz…. →

Kategória: Egyéb | Virágzik a levendula – DOROSZLÓ – Szabadkai Magyar Rádió bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Felújítják a zombori temetőt – A bejáratot leaszfaltozták, a járdákat és a kápolna előtti teret is újraburkolják/Magyar Szó

Javában zajlik a zombori nagy katolikus temető járdáinak és bejáratának felújítása, valamint a kápolna körüli tér rendezése. A helyi magyarság számára kiemelten fontos projekt részleteiről, a zombori magyarság helyzetéről, további fejlesztési tervekről Kanizsai Tamás, Zombor város tanácsának tagja, a Vajdasági Magyar Szövetség zombori helyi szervezetének elnöke nyilatkozott.

– Ez a projekt kiemelten fontos a helyi magyarság számára, hiszen mindannyiunknak vannak hozzátartozói, akik ebben a temetőben nyugszanak. Rendszeresen ellátogatunk a sírjukhoz, megemlékezünk róluk, így fontos, hogy a temető méltó állapotban legyen. Tisztában vagyunk vele, hogy a zombori magyarság számára még sok más ügy is megoldásra vár, mégis, mivel a temető bejárata és a járdák már nagyon rossz állapotban voltak, sokan kérték ezek rendbetételét, így ez az első lépés, amit természetesen további fejlesztések követnek.

Mit foglal magában a fejlesztés, és milyen forrásból valósul meg?

– A temető nagykapuja előtti tér le lesz aszfaltozva, csakúgy, mint az utak, amelyek a két kápolnához vezetnek. Ez összesen több mint 800 négyzetméter új aszfaltburkolat.

Több járdaszakasz újra lesz téglázva, egyebek mellett a templomhoz vezető, amely különösen rossz állapotú. Itt több mint 300 méternyi járda újul meg.

A kápolna körüli terület nagyjából 150 négyzetméternyi kockaköves díszburkolatot kap. A munkálatok összértéke mintegy 8 millió dinár. Mindez elsősorban a Vajdasági Magyar Szövetség érdeme, valamint annak köszönhető, hogy aktívan részt veszünk a helyi önkormányzati munkában. Ugyanilyen fontos Zombor önkormányzatának és koalíciós partnereinknek a támogatása is. Nélkülük ezek a fejlesztések nem valósulhatnának meg.

Milyen egyéb fejlesztéseket, programokat tervez a VMSZ-HSZ és a körzeti szervezet?

– Nyáron szeretnénk egy magyar napot tartani, gasztroprogramokkal, az év végén pedig koncerteket szervezni a közösségnek. Ami a fejlesztéseket illeti, nagyon fontosnak tartjuk a nemesmiliticsi játszótér és a bezdáni Dora híd rendbetételét. Ezenkívül igyekszünk olyan körülményeket teremteni, hogy a zombori magyarság létszáma nőjön a jövőben, aki pedig külföldre távozott, úgy érezhesse, van miért hazatérni. 

L. Móger Tímea – Magyar Szó

 

Kategória: Egyéb | Felújítják a zombori temetőt – A bejáratot leaszfaltozták, a járdákat és a kápolna előtti teret is újraburkolják/Magyar Szó bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Beszéljünk róla Doroszlón

Június 18- án, szerdán 19 órakor a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületben sor kerül a Beszéljünk róla! elnevezésű eseménysorozat következő alkalmára. 

Ezúttal Hamvas Béla írásai nyomán az előadás témája: Emberként, emberhez méltón élni. Az előadó: Dr. Német István. 

Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak! 

Bálint Német Bence fotója

Kategória: Egyéb | Beszéljünk róla Doroszlón bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Megjelent SILLING ISTVÁN új regénye

A Forum kiadásában napvilágot látott az új Silling-regény. 

Aaron BLUMM ajánlóját olvashatják:

Kategória: Egyéb | Megjelent SILLING ISTVÁN új regénye bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva