A zombori Orsovai Hedvig (zeneszerzés, zongorajáték) és Orsovai Endre (zongoraművész) testvérpár kivételes zeneművészeti tehetsége már gyermekkorban megmutatkozott. Az apai ágon örökölt tehetséget az anyai gondoskodás, a családi támogatói háttér segítette a fejlődésben. Édesanyjuk, Orsovai Bibianna úgy fogalmaz: ők együtt tehetségesek. Saját elmondásuk szerint rengeteget köszönhetnek egykori és mostani, áldozatkész tanítómestereiknek. Mindkettejük zsenije a zombori Zsili Teréz tanárnő szárnyai alól bontakozott ki, a Petar Konjović zeneiskola berkeiből, hazai és nemzetközi (világ)versenyeken elért fő és tehetség díjak mentén egészen a legrangosabb budapesti zeneművészeti tanintézményekig szárnyalva. Hedvig és Endre nem mindennapi tehetség- történetét a velük készített közös interjúból ismerhetjük meg:
Úgy képzelem, egy született tehetség számára zsenijének tárgyát művelni, olyan természetes, akár a levegővétel. Emlékszel- e a pillanatra, amikor először leültél a zongora elé, illetve arra, hogy az első kompozíciód milyen érzésből, motivációból született?
Orsovai Hedvig: A bátyám, Endre, hallás után játszott le darabokat, én állandóan ott toporogtam mellette, nekem is megtanított párat, amelyet később négykezesként játszottunk. Igazából amióta az eszemet tudom, zongorázok. Az első darabom megszületésével kapcsolatban viszont tisztább emlékeim vannak. Mindig hallottam zenéket a fejemben, de nem törődtem velük, mert édesanyám mindig képzelgésnek vélte. Voltak előbb is kompozícióim, de azokat nem nevezném darabnak. Viszont az első négykézláb darabom akkor született, amikor Endrét meghívták Lengyelországba, a siedlcei Chopin fesztiválra fellépni. Kilencéves fejjel azt hittem, hogy én is mehetek és repülőgéppel utazhatok, előre örültem, mert még nem repültem soha. Anyukám viszont felvilágosított, hogy csak a bátyámat hívták meg, engem nem. Erre én olyan sírásra fakadtam, hogy bánatomban megírtam az első darabomat, a Madarat. Azért lett Madár a címe, mert ha már nem repülhetek, legalább a zeném repüljön.
Orsovai Endre: Sajnos nem tudom visszaidézni azt a pillanatot, amikor legelőször zongorához ültem, ugyanis a nappalinkban állt egy Bösendorfer, amely már elég régóta a család tulajdona. Így már egész kicsi koromban is volt lehetőségem pötyögni, ismerkedni a hangszerrel. Az első “dalocskára” amit két kézzel, hallás után le tudtam játszani, tisztán emlékszem, Seress Rezső Szomorú vasárnap című műve volt. Mostani fejjel ez elég bizarrnak tűnik, de biztos vagyok benne, hogy négyévesen nem igazán fogtam fel a dal mondanivalóját. Ami viszont megfogott benne, az maga a zene okozta érzés volt. Elég korán rádöbbentem arra, hogy az emberek érzelmeire zenével hatni lehet, hogy ez a hatás függetlenül attól, hogy az adott darab például egy vidám kis tánc, vagy egy letargikus, megrázó mű, egyaránt boldogsággal tölti el úgy az előadót, mint az ezt befogadni képes közönséget.
Ótos András címlapfotója
Több mint hetven saját szerzeményed van, 2014- ben tizenhét kopozíciódat, CD formájában kiadta az újvidéki Art Mreža Kiadóvállalat…Melyik közülük a számodra legkedvesebb és miért éppen az áll legközelebb a szívedhez?
Hedvig: Nincs kedvenc darabom. Mindig az a legkedvesebb, amelyik a legújabb.
Tíz évesen megnyerted Belgrádban a Fiatal Virtuózok Országos Versenyét, nem is akárhogyan, a maximális 100 ponttal. Azóta is fődíjakkal térsz haza nemzetközi zongoraversenyekről és fesztiválokról. Például 2016 júliusában részt vettél a Gödöllőn megrendezésre kerülő VII. Budapesti Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen. A versenyen 20 ország vett részt a világ minden tájáról Amerikától Japánig. Harmadik díjat nyertél Magyarországnak. Egyedüli magyar versenyzőként kerültél a második fordulóba. Személyre szóló meghívást kaptál Schiff András zongoraművésztől, hogy fellépj a világhírű művész nyilvános mesterkurzusán a Wigmore Hallban Londonban, egy 20 perces Bartók válogatással. Hogyan érintenek ezek a sikerek?
Endre: Nyilván boldogan tekintek vissza az eddig elért eredményeimre. Ehhez néha sajnos társul egy kis büszkeség is, amit mindenáron mellőzni próbálok. Véleményem szerint a szakmában nincs annál visszataszítóbb, mint amikor valaki a saját babérjain ül, és ahelyett hogy előre nézne, mindig csak a múltjával dicsekszik. Úgyhogy szívem szerint, próbálom mellőzni a dicsekvés legtöbb formáját.
Tiéd a VATT idei Kistehetség díja és számtalan egyéb elismeréssel is büszkélkedhetsz. Miként éled meg ezeket a kimagasló eredményeket?
Hedvig: Örülök neki persze, ha díjat kapok, de nem ez a lényeg. A mostmár Amerikában élő, Dunja Novčić volt zongoratanárnőm mindig mondta:”Sose az eredményért zongorázzál, hanem a zenéért!” Az,hogyha mások megjutalmaznak, boldogsággal tölt el, de hogyha csak a jutalomért zongoráznék, annak nem lenne értelme.
Jelenleg a budapesti Bartók Konzervatóriumban Kecskés Balázs tanár úr növendéke vagy. Hogyan telik egy-egy tanulási, gyakorlási napod?
Endre: Sajnos egész délelőttömet elveszi a közismereti oktatás. Délután pedig zenei tantárgyakon veszek részt. Úgyhogy két fő gyakorlási lehetőségem van: vagy felkelek reggel fél hatkor, hogy még a közismereti óráim előtt tudjak gyakorolni az iskolámban, vagy este amikor már nincsenek óráim. Én az esetek kilencven százalékában Este gyakorlok, mert egyszerűen képtelen vagyok reggel felkelni. Zongora órám kétszer, vagy háromszor van hetente ami azért valljuk be nem túl sok. Emiatt szükségszerű minden időmet beosztani. Sajnos a késői gyakorlás kialvatlansághoz vezet, ami pedig ront az órákon való teljesítményemen. Kénytelen vagyok figyelni az órákon, mert igen kevés időm marad a tanulásra.
Bizonyára meghatározó számodra a tanáraid által nyújtott, továbbá a családi támogatás. Az a háttér, amelyet az édesapádtól örökölt tehetség, az édesanyád által tanúsított odaadás és a bátyád által művelt, szintén figyelemre méltó zeneművészeti munkásság jelent. Ki az, akire felnézel rajtuk kívül, van- e zenei vagy egyéb példaképed?
Hedvig: A zenei példaképem Liszt Ferenc,mert zeneszerző is volt,meg zongorista. Nekem is az a célom,hogy mindkettő legyek egyszerre.
Endre: Nagyon fontosnak tartom a családi hátteret. Vajdasági vagyok, elég messze tanulok szülőföldemtől és nagyon sokat jelent számomra a támogató és szerető család. A megfelelő családi háttér kulcsfontosságú volt és lesz a zenei pályám folytatásához. Több példaképem van. Ilyenek például a zongoratanárom, Kecskés tanár úr, Sviatoslav Richter valamint Itzhak Perlman.
Hogyan érzed magad Budapesten, a jelenlegi iskoládban, illetve milyen érzésekkel tartasz az új, a Bartók Konzervatóriumban rád váró kihívások felé?
Hedvig: Jelenleg a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolába járok. Ez az iskola fantasztikus. Itt színvonalas oktatásban részesülnek a tanulók, mellette alapfokú zeneoktatásban is van részük, nem is beszélve a kórusról. Ezek mellett a közösségi élet páratlan,és a tanárok keresztény lelkülettel nevelnek minket. Olyan ez az iskola, mint egy nagy család. Az osztálytársaim nagyon rendesek, rögtön befogadtak. Nagyon örülök,hogy megismerhettem őket. Ami a jövő évet illeti, maradni fogok a Bartókban is, jelenlegi zongoratanáromnál, Kecskés Balázs tanár úrnál. Remélem, megtalálom majd a helyem.
Ki a legkedvesebb zeneszerződ, illetve melyek azok a művek, amelyeket legszívesebben játszol és miért éppen azok a kedvenceid?
Endre: Egy idő után mindig változik a zeneszerzők iránti érdeklődésem. Igyekszem minél több zenei stílusban korszakban kipróbálni magam, de szívemhez legközelebb mégis Bach Chopin, Rahmanyinov és Liszt állnak. Nyilvánvalóan Bach az alapja minden zenei oktatásnak és effektíve minden zene tőle gyökerezik, tehát őt mindenképpen első helyen említem. Ugyanakkor a romantikában és későromantikában érzem otthon magam leginkább. Szeretem a kihívásokat, ezért néha elég nagy fába vágom fejszémet, de tisztában vagyok jelenlegi képességeimmel is, ezért, amely darabot kiválasztom, azt meg is tanulom.
Mi az, amin jelenleg dolgozol, illetve, hogyan zajlik egy- egy ilyen alkotásin folyamat? Kellenek- e hozzá speciális körülmények: speciális hely, hangulat, magány- szituáció, elszigetelődés esetleg?
Hedvig: Ez nehéz kérdés,ugyanis én se nagyon tudom, hogy komponálok. Néha elég egy ajtónyikorgás, hogy bepattanjon a fejembe a zene, de volt már olyan is, hogy zongoráztam és közben megtetszett egy motívum, ami ismételgetés közben darabbá nőtte ki magát. Viszont megesett már, hogy egyáltalán nem jutott eszembe semmi. Nemrég fejeztem be a harmadik fantáziát, ami zongorára íródott. Annak örülök, hogy Balázs tanár úr mindenben mellettem áll. Nem csak zongorázni, de zeneszerzésre is tanít.
Közös villámkérdés: Ha egy szóval kellene leírni a zene fogalmát, mi volna az a kifejezés számodra?
Orsovai Endre: Ezen órákat lehetne gondolkodni. Nagyon nehéz kérdés…Ha egy szóval kellene leírnom a zene fogalmát, az a szó talán a katarzis lenne. Ugyanakkor a zene ennél sokkal, de sokkal komplexebb, nem lehet tökéletesen leírni szavakkal, át kell élni.
Orsovai Hedvig: Csoda.
L.Móger Tímea, Magyar Szó, Tarka Világ
