Herceg Jánosra emlékeztek Zomborban

A Dunatáj Egyesülés szervezésében Herceg János akadémikus író, műfordító születésének 113. èvfordulója alkalmából tartottak emlèkezést május 11- én a zombori Szent Rókus temetőben, az író síremlékénél.

Dr. Silling István, nyelvész, néprajzkutató, nyugalmazott egyetemi tanár Herceg János és a zombori festők címszóval mondta el emlékező gondolatait. Silling tanár úr egyebek mellett a következőket hangsúlyozta: 

,, Herceg János, amikor a Kalangya folyóirat főszerkesztője lett, akkor vélte elérkezettnek az időt, hogy a Bácskának és benne Zombornak a képzőművészeti örökségéről, illetve jelenéről is szólnia kell a szélesebb olvasóközönség felé (…) Természetesen a Kalangyabeli megszólalás idején már egy, a Bácska festőit ismerő, a többiekkel pedig ismerkedő esszéíró szólal meg, s nem egy kezdő publicista. Elsősorban az itt élt vagy élő magyar festők érdekelték, az ő művészetükről kívánt vallomást tenni, azonban a Zomborba a háborút megelőző időszakban visszatért s a képzőművészek között biztosan a legnagyobbá növekedő Szerb Konjović alkotása sem kerülték el figyelmét (…) Herceg János meglátta a zsenit, bármerre is járt a világban, de szülőföldjétől elszakadni sohasem tudott, nem is akart. Így alkotott maradandót a XX. század közepén a mi képzőművészeti életünkről is.”

L. Móger Tímea költő egy a ’60- as évekből való naplórészletet olvasott fel, amelyben Herceg János arról beszél, hogy mi a vajdasági magyar író feladata válságos idő- és korszakokban. 

Herceg János sírján elhelyezte a kegyelet virágait a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának tagja: Turkál Marianna, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében: Dr. Úri Emese, Dr. Goretić Vámoser Györgyi, Kanizsai Tamás, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület vezetősége nevében: Gellér Magdolna, a zombori Magyar Polgári Kaszinó képviseletében: Cselenák Kornél, Szladek László, a Kuckó Gyermeksarok nevében: L. Móger Tímea, a Dunatáj képviseletében: Pelt Ilona, Péter István. 

Limburger Georgina fotói

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.