„Teret nyertünk”- Csincsák Csongor, Kúla – Házvásárlás, start up- Jó Reggelt Vajdaság

A kúlai Csincsák Csongor és Melinda gyerekeikkel együtt január óta élnek a Prosperitati Alapítvány támogatásával megvásárolt családi házban. Előtte a szülőknél laktak, ahol szűkös volt a hely. Érthető, hogy örültek a lehetőségnek, hogy a tágas, tetőtérrel és első meg hátsó udvarral is rendelkező saját otthonukba költözhetnek. A családfő szobafestőként dolgozik, az Alapítvány start up pályázatának első körében szintén eredményesen vett részt. Bőven vannak fejlesztési terveik, ezekről és a házvásárlás körülményeiről Csongor mesélt:

  • Milyen megfontolásból vásároltak házat és nehéz volt- e rátalálni a megfelelő épületre, telekre?

A motiváció az volt, hogy a szüleimmel közös házban éltünk és szerettünk volna már saját otthonba költözni, tágasabb teret nyerni. Itt pedig most bőven van hely mindünknek.

Ami a ház megtalálását illeti, vannak eladó házak Kúlán, de ez volt az, ami leginkább megfelelt, árban és kialakításában is.

  • Hogyan néz ki az új otthonuk és mikor költöztek be?

Januárban lesz egy éve, hogy a Prosperitati Alapítvány segítségével megvásárolt saját házban lakunk. Van a telken első és hátsó udvar is, a fiam madarász és az a terv, hogy körös-körül papagájketrecek lesznek majd. Folyamatban van a bővítés, a kialakítás.

A házban található folyosó, egy szép nagy nappali, annak különösen örülünk, az nagyon hiányzott már, továbbá van egy hálószoba, egy ebédlő és konyha, fürdőszoba. Ezenkívül az épület rendelkezik tetőtérrel, amelyet szintén kissé átalakítottunk és a gyerekeknek is külön szobájuk, valamint még egy társalgói részük van. Kényelmesen elférünk mindannyian.

  • Nehéz volt- e pályázni, illetve pályáztak esetleg más dologra is a Prosperitatinál?
  • Nem jelentett nehézséget a pályázás, a feleségem írta a pályázatot, együtt végeztük a szükséges papírok beszerzését. Az Alapítványnál pályáztam már öt évvel ezelőtt is. Szobafestő a szakmám és Prosperitati start up pályázatán vettem részt, glettelő gépet vásároltam a munkavégzéshez. A foglalkozásom hiányszakmának számít, bőven van munka, ugyanis sokan elmentek külföldre közülünk. Csaknem tíz évvel ezelőtt jómagam szintén megpróbálkoztam a külföldön való boldogulással, de hamar láttam, az nem nekem való. Itthon a helyem, a helyünk.
  • Milyen terveik vannak, szeretnének- e pályázni a jövőben?
  • A ház körüli bővítésre, szigetelésre és tetőfelújításra szeretnénk esetleg pályázni a jövőben. Továbbá említettem, hogy a fiam madarász, így a madarászathoz szükséges eszközökre is nyújtanánk be pályázatot, amennyiben lesznek ilyen jellegű kiírások – hallottuk a kúlai Csincsák Csongortól.
  • LMT, Jó Reggelt Vajdaság
Kategória: Egyéb | A közvetlen link.