Június folyamán Zombor testvérvárosa, Kispest gimnazistái látogattak Nyugat-Bácskába, Zombor Város volt a helyismereti kirándulás házigazdája. A nevezetességek megtekintése mellett a kirándulás témája a biztonság fogalma volt. Ehhez kapcsolódóan a gyerekek a Vöröskereszt által szervezett monostorszegi táborozáson, foglalkozásokon is résztvettek. A látogatás viszonzásaképpen a Kispest önkormányzata és Zombor Város jóvoltából az elmúlt hét folyamán a Zombor városi, nemzedék diákjai címet kiérdemelt gyerekek budapesti és balatoni táborozáson vehettek részt.
Egyik kísérő, Pribilla Attila, Zombor városi segédpolgármester, pedagógus elmondta, budapesti hétvégi kirándulással kezdődött az út, majd a balatoni nyaralás során hajókirándulás keretében meglátogatták a Tihanyi apátságot, jártak a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban, megtekintették annak természeti adottságait, részvettek Kitano-mester Jiu-Jitsu óráin, amelynek keretében önvédelmi fogásokat tanulhattak, a biztonság- témakörének jegyében. A 15. Nemzetközi Diáktáborban a szerbiai, vajdasági gyerekek mellett érkeztek részvevők Romániából, Bulgáriából és Törökországból, összesen 132 gyermek és kísérőként húsz felnőtt. Mindegyik ország jelenlevő képviselői rövid műsor keretében mutatkoztak be. A tábor főszervezője és vezetője immár a kezdetektől, Szilágyi István.
A tábort meglátogatta Zombor Város polgármestere, Dušanka Golubović, Kispest polgármestere, Gajda Péter, továbbá Borislav Rus, a budapesti Szerb Kisebbségi Önkormányzat vezetője.