Felújították az Egészségház központi épületét-Zombor

A Nagyberuházási Iroda támogatásának köszönhetően az elmúlt fél évben jelentős felújítási munkálatok zajlottak, az 1960- as évek elején épített zombori Egészségház központi épületén. Dr. Úri Emese nyilatkozott a több fázisú folyamat részleteiről:

– Másfél évvel ezelőtt kerestek fel a Nagyberuházási Iroda munkatársai, azzal a kérdéssel, hogy miben tudnának a segítségünkre lenni, az Egészségház épületének felújításának terén. Kezdetben szerény követelmény születtek, később, együtt bővítettük a lehetőségeket.

elotte-jobb

Előtte…

epulet-kint

Utána…

Végül sor került a teljes burkolat cseréjére, festésre, a nyílászárók, a toalettek, a vízvezeték felszerelések, csövek cseréjére. A felújítás során, a kivitelezővel és az irodával közösen jöttünk rá, szükséges lesz egy második fázis is, mivel kimutatkoznak olyan, előre nem látható meghibásodások, amelyeket feltétlenül szükséges kijavítani. Jelen pillanatban készül a második fázisra irányuló tervdokumentáció.

salter-jo-2

rendelo-szep-jobb

csoport-5

A fejlesztést, Dr. Úri Emese kíséretében megtekintette Pelt Ilona, tartományi frakcióvezető helyettes, a VMSZ körzeti szervezetének elnöke, Jankovich Szilárd, Zombor városi tanácsnok, Pribilla Attila segédpolgármester, Dr. Goretić Vámoser Györgyi szakorvos, a VMSZ Zombor városi képviselőcsoportjának vezetője.

rendelo-gyerek-jobb

varo-attila-szilard-jo

eloadoterem-jo

rendelo-szep2

varo-gyorgyi-jo

eloadoterem-emese-tobbiek

iroda-jobb

rendelo-tornas

rendelo-gyerekfogaszat-joooo

rendelo-attila-szemesz

rendelo-no-fontos-kozeli

rendelo-tukor

mosdok

info-terem

lepcso-tobbiek

pelenkazo-jobb

rendelo-ablakok

pince-gyogyszertar

emese-icu-muskatlik

emese-ajtok

emese-udvar-tobbiek

emese-helysegek-jo

Dr. Úri Emese: Amennyiben sikerrel járunk, akkor kicseréljük a külső nyílászárókat, az elektromos installációt, megújítjuk a számítógépes felszereltséget, felújítjuk a lépcsőházat és előreláthatóan egy központi klímarendszert valamint liftet építünk be. Továbbá tervezzük az udvar és a házi ápolási részlegünk épületének teljes felújítását. Mindez messzemenően a legnagyobb beruházás, amelyet valaha elvégeztek az Egészségház központi épületén, amely az 1960- as évek elején épült. Tehát gyakorlatilag csaknem hatvan éve nem végeztek rajta nagyobb beruházást. Mondanom sem kell, égetően szükség volt valamennyi véghezvitt javításra. Ami még nagyon fontos, hogy a kardiovaszkuláris rendelőt áthelyezhettük, mint szubspecialista osztályt a tényleges helyére, ezáltal megkaptuk azt a részleget, amely valójában is hozzánk tartozott területileg. Ide helyeztük a nőgyógyászati osztályt, amely most a legmegfelelőbb körülmények között működik. A régi nőgyógyászati osztályon egy közös használatú egységeket alakítunk ki: előadó termet, ahol a babatornát, illetve a kismama tornát, az elsősegélyképzést tudjuk végezni, előadások tarthatóak,  továbbá az ultrahangos részleget, amely szintén valamennyi osztály betegeit ellátja, emellett egy intervenciós termet, amelyet a krónikus sebek kezelésére fejlesztünk ki.

tabla-munkalatok

kulso

A munkálatok alatt a külső izoláció és a külső védőburkolat is lecserélődött, színekben is fölfrissültünk, egészen más az épület kinézete a belső oldalról, a külső rész a következő fázis során kerül teljes felújításra.

Nagyon hálásak vagyunk  Zombor Városnak az együttműködésért, mivel tőlük érkezett az ellenőrző bizottság, amelynek tagjai odaadóan segítettek, hogy minden munkálatot tervszerűen véghez vigyen a kivitelező. Ezen kívül nagy köszönettel tartozunk a személyzetnek, különösen kiemelném a takarítónőket, akik az első naptól az utolsóig maximális erőbevetéssel, túlórákkal, mindig készenálltak. Valamennyi dolgozónk nehéz körülmények között végezte el a mindennapi munkát. Ennek köszönhetően  betegeink számára megfelelő szolgáltatást tudtunk nyújtani, a felújítási munkálatok során végig. Ugyanakkor mindenképpen köszönettel tartozunk betegeinknek is, a türelemért, a belátásért, hogy egy ilyen nagy horderejű munkálatsorozatot teljes munkaidővel sikerült véghezvinnünk.

Mindez számbelileg kifejezve több mint 30 millió dináros befektetést jelent. Március végétől mostanáig végeztük a felújítást. Hosszú időn át, nagy erőbefektetéssel történtek a munkálatok- hallottuk az igazgatónőtől.

varo-tobbiek

Csapó Norbert és a Nyugat-Bácska Portál fotói

Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery343/

 

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.