Ajándék a zombori Gimnáziumnak- Magyar Nemzeti Tanács

A Magyar Nemzeti Tanács a napokban tíz középiskolának ad át, a technikai felszereltséget segítő ajándékot, szerte Vajdaságban, így a Zomborban, a Veljko Petrović Gimnáziumban is. Fekete László, az intézmény igazgatója köszöntötte Petkovics Mártát, az MNT Végrehajtó Bizottságának és Oktatási Bizottságának tagját. Az igazgató elmondta, üdvözli és ezúton köszöni, hogy a zombori Veljko Petrović Gimnázium 2011- től a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű oktatási intézménye lehet.

dsc_0054-2

dsc_0049

dsc_0056-2Petkovics Márta a jelenlevő diákokhoz, kollégákhoz, zombori tisztségviselőkhöz szólva a következőket mondta:

-Öröm számomra, hogy ma egy különleges okból lehetek jelen Zomborban és erősíthetem ezt az intézményt. Az oktatás korszerűsítési kihívásainak valamennyi iskola próbál eleget tenni. Egyebek mellett ez a gimnázium is. Az elmúlt években meg tudtuk tartani a magyar tagozatokat, köszönve ezt az igazgató úrnak, az önkormányzatnak valamint jelentős részben a Magyar Nemzeti Tanácsnak- nyilatkozta Petkovics.

dsc_0048-4

Elmondta, jövetele célja, hogy ajándékot adjon át, egy laptopot, egy kivetítőt és egy vetítővásznat.

dsc_0069-3

-Az MNT ajándékát a napokban adjuk át, tíz középiskolában: nyolc gimnáziumban, két művészeti iskolában: az újvidéki Bogdan Šuput és a Szabadkai Zeneiskolában. Mindösszesen 1 millió 165 980 dinár értékben. Az elmúlt években a szakközépiskolákat szereltük fel, most a gimnáziumokon a sor- hallottuk az Oktatási Bizottság tagjától.

Petkovics Márta fölhívta a diákok figyelmét az MNT komplex ösztöndíjprogramjára és a szülőföldön maradásra, az itthon tanulásra biztatta a  jelenlevő, magyar tagozatos gimnazistákat.

dsc_0048-4

dsc_0056-2

dsc_0062-4Petkovics Márta, a helyi tisztségviselőkkel egyetemben megtekintette a Gimnázium újonnan épített tornatermét is:

dsc_0078-5

dsc_0081-2Kapcsolódó GALÉRIA:http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery344/

 

 

 

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.