November 4-én Zomborban bemutatták Pusztai Lajos Semmivel szorzó (Szatíratér) című kötetét.
A szerző gyökerei Doroszlóhoz kötődnek, később Zomborban dolgozott villamosmérnökként, majd a ’90-es években költözött Magyarországra, Szegedre. Most bemutatott művében az 1983 és 2024 között keletkezett írásait gyűjtötte egybe. A kötet a magyarországi Novum könyvkiadó gondozásában jelent meg.
A szerzővel Móger Tímea költő, újságíró és Wilhelm József történész beszélgetett a Magyar Polgári Kaszinóban.
„Pusztai legújabb írásgyűjteménye a magyar humor fénykorát idézi meg – a ’80-as és ’90-es évek abszurditása, a politikai átalakulások és a mindennapi kisember küzdelmei elevenednek meg groteszk, mégis mélyen emberi történeteiben…” – olvasható a könyv hátlapján.
– Pusztainál a szavaknak humora, éle, ritmusa van – mondta Móger Tímea. – Bárki, aki olvassa, észreveszi mindezt a szövegben, de ugyanez jellemzi a szerző verseit is. Amit még meg kell említeni, hogy a „doroszlaiság” nagyon meghatározó számára. A mai napig hat rá az a falu, ahol született, ahol alkotni kezdett.
A könyvbemutatón ezt egy idézettel szemléltették a műből: „A doroszlaiságnak ismérvei vannak, amelyek előtüremkednek, rádakaszkodnak, eszedbe ötlenek. Ami engem illet, elárulok párat, de mivel nagyon komoly dologról van szó, kérem, hogy ne adjátok tovább. Az én PIN kódom a banknál Dorosz Lai, a mobilom nyitójelszava Mosztonga, és nem tudok benzint tankolni, ha nem írom be a pénztárgépbe, hogy Doroszló 1991. Egy időben, a rendszerváltás hajnalán, Szegeden szerkesztettem egy Közélet nevű folyóiratot. Nem találjátok ki, az impresszumban mi volt olvasható: főszerkesztő, D. Orosz Lajos. A Magyarországon megjelent cikkeim alá is ezt írom. Divat lett a tetoválás, gondolkodom, hogy mit írassak a felkaromra.”
Wilhelm József szerint az író nem csupán szórakoztató irodalmat alkotott, hanem egy kordokumentumot is.
– A könyvre elsősorban értékes történelmi kordokumentumként tekintek, hiszen történészszemmel kiemelten fontos benne a korabeli politikai és társadalmi viszonyok ábrázolása. Természetesen a humornak is nagy szerepe van. Jól emlékszem még a szerző édesapjának doroszlói borbélyműhelyére: a náluk zajló kártyapartik során bárki magába szívhatta azt a finom élcelődést és utánozhatatlan humort, amely ott uralkodott, s amely mára sajnos már ritkaságszámba megy. Különösen megragadott az emberi jellemek szatirikus bemutatása, például a homo humorista vagy a homo kisebbségi típusok által. Az írás tele van elgondolkodtató, mégis szórakoztató fordulatokkal.
Pusztai Lajos örömmel emlékezett vissza írói indulására, a doroszlói fiatalkorára, Herceg Jánosra.
– Emlékszem, még egészen fiatal voltam, amikor már írogattam a Magyar Szóba, a Dunatájba. Doroszlón volt a Forumnak egy kioszkja, ott rendszeresen összefutottam Herceg Jánossal. Én mindig köszöntem neki, de azt hittem, ő nem ismer engem. Egyszer viszont megállított: – Hohó, hová sietsz? Te vagy az, aki írja ezeket? – kérdezte. – Én vagyok – mondtam. Nos, Herceg nem arról volt híres, hogy gyakran dicsért volna bárkit is, úgyhogy megijedtem egy kicsit. Nekem azt mondta Herceg, hogy: – Jók ezek az írások, de miért ilyen tömören fogalmazol? Mások ebből három oldalt is kihoznak. Abban maradtunk, hogy meglátogatom. A Szentkút utcában lakott, a háza valóságos zarándokhely volt az írók számára. Ez egy nagyon hosszú beszélgetés volt, és ezután rendszeresen összejártunk.
Az esemény zárásaként a szerző egy interaktív programmal kedveskedett a hallgatóságnak. A Kaszinó előcsarnokában kifüggesztett költeményeire apró cédulákkal szavazhattak az egybegyűltek. A kötetkiadás előtt álló író így a közönség bevonásával kaphatott visszajelzést arról, hogy mely verseket érdemes feltétlenül beválogatnia a leendő gyűjteménybe.
Szöveg és kép: Kalinka Tamás/Hét Nap
