Idén is lesz (V)izgő-mozgó tábor

Idén július 7 és 11 között tartanak (V)izgő-mozgó tábort a zombori Magyar Polgári Kaszinó fiataljai.

A (V)Izgő-mozgó tábor egy 5 napos, 4 éjszakás, ottalvós tábor, ahol hétfőtől péntekig egész napos felügyelet mellett szerezhetnek gondtalan élményeket a résztvevő gyerekek. A tábor otthont adó helyszíne a zombori Magyar Polgári Kaszinó, ahol a gyerekek elszállásolása lesz, fürdőszobákkal felszerelt szobákban. Ugyancsak a Kaszinó ad helyet az étkezések nagy részének, és egyes programok is itt kerülnek megrendezésre. Mivel a tábor elsődleges célja, hogy “Szabaduljunk a szabadba”, így jó idő esetén közös kirándulásokat tesznek Zombor környékére. A tervek szerint ellátogatnak a zombori kanális partra, a gombosi strandra illetve a bezdáni csatornapartra is, ahol a játékok és a közösségi élmények mellett lehetőség lesz a csobbanásra is.

A tábor célja, hogy a tartalmas együttlétek, kirándulások, játékok és a mozgás öröme által a gyerekek megtapasztalhassák az igazi, offline közösségi élményeket, és hogy közösen felfedezzék a nyugat-bácskai nyár adta lehetőségeket, miközben a remények szerint egy összetartó, egymásban valódi társakra lelő közösséget is sikerül kovácsolni. Az élménypedagógiai szemléletű programok, a különböző művészeti foglalkozások és készségfejlesztő játékok mellett nagy hangsúlyt fektetnek (jó idő esetén) a természetjáró kirándulásokra, és lehetőség lesz a vízi- és vízparti tevékenységek kipróbálására is, mint az evezés, fürdés, csónakázás.

További információ kapható és jelentkezés lehetséges a tábor honlapján keresztül. 

Ennek elérhetősége: https://vizgomozgotabor.rs/

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.