A kupuszinai József Attila Általános Iskolában látványos, rendhagyó foglalkozás öröme fogadta a tanulókat a gyerekhéten, az Elfelejtett magyar mesterségek programsorozat keretében. Hétfőn a gyerekek egy kiállítás alkalmával ismerkedtek a témával, majd sor került az elsősök beavatására, amelynek során a kislányok kékfestett kötényt, a fiúk juhászbotot kaptak. Mindannyian együtt tanulták a kanásztáncot, néhány felsős bemutatásával, majd össztánc következett. A további napokban a gyerekek látogatást tesznek kosárfonónál, maguk is koszorút fonnak, perecet sütnek, továbbá kékfestő műhelymunkát tartanak. Turkál Marianna tanítónő elmondta, hálásak, hogy a foglalkozások megvalósításához több külső segítséget is kaptak, doroszlóiaktól, kúlaiaktól, bácsgyulafalviaktól és kupuszinaiaktól is, a helyi Tájmúzeum gondozói szintén köszönetet érdemelnek a hozzájárulásért.
Az iskolában a gyerekhéten tartanak sport- és kvízversenyeket, mindezekben kedden résztvettek a vendégiskolák tanulói is, Garáról, Bezdánból, Gombosról, Bácsgyulafalváról.
Turkál Marianna fotói
Kapcsolódó GALÉRIA: http://nyugat-bacska-portal.info/wppg_photogallery/gallery588/