Védeni a természetet, szolgálni a közösséget- Beszélgetés Kanyó Bélával, Apatin község kitüntetett madárkutatójával-Magyar Szó

Az apatini Kanyó Béla madárkutató, szakmáját tekintve építőmérnök, a község önkormányzatának októberi, ünnepi ülésén a tudomány és oktatás területén kifejtett tevékenységéért Presztízs díjban részesült.

Kanyó Béla átveszi a díjat Dubravka Korač községi elnöktől (Komáromi József fotója)

Kanyó Béla egyik aktív kezdeményezője a Vajdaság első ornitológiai egyesülete megalakulásának. A Magyar Madártani Egyesület állandó tagja. Legjelentősebb munkája a Fehértemplom és környéke ornito-faunájával kapcsolatos kutatásainak eredménye, amelyet a Fehértemplom madarai című könyvében közölt.

A kutatóval, aki egyben a megfogyatkozott, ám identitásában erős apatini magyar közösség oszlopos tagja, a természet iránti óvó rajongás, a kutatás témaköre mellett beszélgettünk arról is, hogyan érintette a rangos elismerés.

Vele születik az emberrel a természet szeretete?

– Esetemben bizonyosan ez a helyzet. Úgy születtem, hogy szeretem a természetet. Később ez több módon is manifesztálódott, például elemista koromban a Jó Pajtásban írtam a széncinegéről, amikor pedig anyám kitette a töpörtyűt vagy a hájat, hogy etessük őket, talán még egy versikét is költöttem erről. Nem emlékszem pontosan, mindenesetre meghatározók a gyerekkori élmények és a látott példák.

Aztán a középiskolát Szabadkán végeztem el, építészet szakon, majd mikor már elkezdtem főiskolára járni, akkor nagyon ,,meg kellett melegítenem” a széket, hogy eredménye legyen a tanulásomnak. Egy kis szobában laktunk, hármasban, és az ablak egy pici kertre nézett. Egyszer megláttam egy szép kis tarka madarat és kellemetlen érzés töltött el, hogy nem tudtam, mi lehet az. Arra a felismerésre jutottam, hogy ezen dolgoznom kell, bővíteni szeretném ilyen irányú ismereteimet. Kis időre rá az egyik kirakatban megtaláltam az Európa madarai című kiadványt, azon nyomban megvettem. Talán itt dőlt el a sorsom a madarakkal és az egész életemmel kapcsolatban is.

Mit jelent, mit nyújt az ön számára ez a tevékenység?

– Az építészmérnöki főiskola befejezése után, ahogy elkezdtem dolgozni, úgy kezdtem a madarászattal is komolyabban foglalkozni. Elég problematikusak voltak számomra a szakmámban a mindennapok. Érzékeny természetem van, és kint, az épületeken pedig nem ritkán kellett éles helyzeteket is megélni, kezelni, egyszóval nagy volt a feszültség. Mindezt a természetben oldottam fel, a madarak tanulmányozása által. Munka után fogtam a botokat, hálókat, kimentem madarászni. Ennek köszönhetően a következő napon újra éledve, felfrissülve mentem a munkába, hogy helytálljak.

Később tagja lettem a Jugoszláviában egyetlen ornitológiai akadémiai társulásnak. Külsős tagként tudtam megkezdeni a madarak gyűrűzését. Akkor, már első évben, nyáron elmentem Magyarországra, gyűrűző táborba, ott eltanultam sok csínját-bínját a madarak fajmeghatározásának, gyűrűzésének.

1984-ben megalakult a Vajdasági Madárvédelmi és -Kutatási Bizottság, Šoti Josip szaktekintély elhivatott volt és összegyűjtötte a madarászokat, megalakított egy ilyen jellegű bizottságot, amely a halála után megszűnt, majd 1989-ben élesztették újjá, ekkor Gergely József állt az élére, 2010-ig vezette a bizottságot.

1977-ben lettem tagja a Magyar Madártani Egyesületnek, és a mai napig is tag vagyok. Volt alkalmam figyelemmel kísérni mindkét országos szervezet fejlődési folyamatait. Mára a vajdasági bizottság országos szintű lett és egészen más jelleget öltött.

Annak idején rendszeres szakmai folyóiratot tartottunk fenn, jómagam ma is publikálom a kutatásokat, például a Detlić nevű szakmai folyóiratban.

 Melyik az a terület vagy témakör, amely leginkább közel áll a szívéhez?

– A madarászatban engem leginkább a fauna érdekelt, hogy egy adott területen milyen madarak vannak jelen, milyen társulásban, ökoszisztémában stb. A régi Jugoszlávia tükrében nézve Apatin az egyik legkorábban feltérképezett terület. Ugyanis élt itt egy Wähl Ignác nevezetű tanító bácsi, aki 1901-től 1944-ig naplót vezetett a madarakról. Ő volt az első, aki itt a gólyát a fészkén gyűrűzte, 1908-ban, továbbá a Magyar Királyi Ornitológiai Központ világviszonylatában a harmadik volt, ahol madarakat gyűrűztek, Vajdaság pedig ugye akkor ehhez tartozott. Az első gólya-megkerülések 1908-ban Bogyánban történtek, amelyeket ott meggyűrűztek júniusban, azokat már novemberben megtalálták a Dél-afrikai Köztársaságban, tőlünk 8800 kilométerre. Ezek olyan fantasztikus eredmények voltak, amelyektől a központ minden madarásza szárnyakat kapott.

Gyakran nyúlok vissza ezekhez a múltbéli szívderítő adatokhoz, ahogyan Herman Ottó zoológus műveihez, az általa 1894-ben indított, Aquila nevű, napjainkban is megjelenő madártani folyóirathoz, de Herman Ottó megfogalmazásaihoz is. Például, ahogyan nem azt írja: madarak vonulása, migrációja, hanem úgy fejezte ki magát, hogy ez a természeti jelenség a ,,madarak tüneménye”. Olyan szemléletes magyar kifejezéseket használ, hogy az ember elolvad a gyönyörűségtől…

 Bizonyára inspirálta önt mindez a Fehértemplom madarai című könyve megírása során is. Mi a kiadvány története?

– Az utolsó építészi munkám Fehértemplomon volt, tüdőkórházat kellett építenem. Ott, különböző okok miatt, elakadt a munkafolyamat. Meglehetősen szorongató helyzet, időszak volt ez, anyagilag is, az egész családom számára. Mi máshoz nyúltam volna vigaszért, mint a madarászathoz…!? A szabad idő szintén adott volt, föltérképezhettem a fehértemplomi igen gazdag madárvilágot. Mikor hazaértem, összegyűjtöttem a számítógépben található, erre vonatkozó, régi adatokat. Olykor elakadtam a munkában, de kaptam közben szakmai segítséget és el is készült a könyv: Fehértemplom madarai. Kerestem támogatókat a kiadáshoz, sajnos nem sikerült találni, így önköltségen publikáltam a könyvet, 100 példányban. Kapott nagyon kedvező kritikát is, szaktekintélyektől, így például nagyon büszke vagyok rá, hogy a nyugat-bácskai, doroszlói származású Purger Jenő, a Pécsi Tudományegyetem docense elismerően vélekedett a könyvről.

 Hogyan érintette Apatin község elismerése?

– Azt mondhatom, hogy ötvenéves tevékenységemet koronázta meg ez az elismerés, a Presztízs díj. Nem szakmai fórum, hanem a közösség, amelynek tagja vagyok, értékelte a munkámat.

Az utóbbi időben már nem járok ki hálózni, gyűrűzni, viszont tartok ismeretterjesztő előadásokat gyerekeknek, az SBB Alapítvány szervezésében. A Tanuljunk a természettől elnevezésű műhely keretében egy-egy alkalommal harminc gyerekkel foglalkozom, úgyhogy immár összesen 240 negyedikes elemista járt az előadásaimon. Nagyon fontos az edukáció, hogy a jövő emberei már gyerekkorban eltanulják a természet szeretetét, védelmét. Sok a veszélyeztetett madárfaj. Gondoljunk csak bele, egyre ritkábban látjuk a fecskék csoportosulását a villanydrótokon, a veréb sem gyakori. Ennek az az oka, hogy az ember (jelenkori életviteléből adódóan) már nem biztosít számukra életteret, élelmet. Üdvös, hogy vannak különböző akciók, így például egy, az EU által indított kezdeményezés, amellyel sikerült megállítani a szalakóták kihalását.

Egyszóval nagy megelégedésemre szolgál a tanítás, és úgy gondolom, ez az a tevékenység, ami a természet ügyét előre viheti hosszú távon. Három vagy négy alkalommal óvodákban is tartottam előadást, 20–30 kis lurkóval. Olyan jó kérdéseket tesznek fel, nagyon érdeklődőek! Legutoljára Bácskertesen-Kupuszinán tartottam foglalkozást. Feltettem a kérdést a gyerekeknek: Van olyan madár, amely nem tud repülni? Egy cserfes kislány azonnal rávágta: ,,hogyne, a pingvin!”. Nagyon megörültem, hogy ilyen odafigyelést tapasztalok a természet iránt. Ezeknek az élményeknek jobban örülök, mint a szakma bármely kritikájának – hallottuk Kanyó Bélától.

L. Móger Tímea, Magyar Szó- Hétvége: https://www.magyarszo.rs/mellekletek/hetvege/a.299827/Vedeni-a-termeszetet-szolgalni-a-kozosseget

 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.