Ahány ösztöndíjas, annyiféle segítő arculat- Petőfi-programosok a Délvidéken- Magyar Szó- Hétvége

Cs. Tóth Gabriella mentora, Pelt Ilona társaságában

A Nemzetpolitikai Államtitkárság 2015-ben indította el a Petőfi Sándor Programot. Nyugat Bácskába 2015-ben érkezett az első Petőfi-ösztöndíjas. Nekem testközeli élet-élményeim vannak a Kárpát-medence szintű, nemzeterősítő közösségi struktúrával kapcsolatban. Szervezőként, személy szerint is úgy láttam, ahány ember közreműködik benne, a program annyiféle módon mutat(hat)ja meg értékes arculatát. Nyugat-Bácskába, a Dunatáj Egyesülés civil ernyőszervezet háza tájára mindjárt a program első évében érkezett ösztöndíjas, Szabó Sándor kárpátaljai történész személyében, aki igazi ,,franciakulcsnak” bizonyult. A szó szoros értelmében ott segített, ahol tudott. Sándor, aki otthon, a jelenlegi, háborús körülmények között is állja a sarat, televíziós szerkesztőként és civil szervezeti szakmunkatársként tevékenykedik, segédkezik Kárpátalján.

Szabó Sándor

– Nagyon sokan tanultam a Délvidéken, a Nyugat-Bácskában töltött idő alatt, úgy általában is, sok embert és közösségi működést ismertem meg, ami a szervezeteket, a programokat illeti. Mindezt később be tudtam építeni az itteni tevékenységeimbe. Amikor tőletek eljöttem, akkor Nagybányára mentem szolgálatot teljesíteni, és már oda is tudtam olyan programokat vinni, amelyek nálatok sikeresek voltak. A háború kitörése óta a nyugat-bácskai Dunatáj Egyesüléshez hasonló civil ernyőszervezetben vagyok főmunkatárs.

Nyugat-bácskai szolgálatom ideje alatt Pelt Ilona volt a mentorom és rengeteget tanultam tőle, általa a szervezeti működés, a politikai élet, a hozzáállás, sőt a pályázatírás, projekttervezés terén is. Mindezeket a tanultakat aztán, hazatérve, szintén kiválóan kamatoztattam az itteni közösségek hasznára. Itt akkor indultak a nagyobb EU-s kiírások, és a nálatok szerzett tudásnak köszönhetően két jelentős pályázatot is sikerre vittünk, a református egyháznak valamint a beregszászi járási Vöröskeresztnek. Olyan a természetem, hogy bárhol vagyok, én ott igyekszem tanulni, nyitottan állni a feladatokhoz, kihívást találni azokban. Nemcsak a térségembe, hanem, együttműködve a többi ösztöndíjas társsal, a többi szórványterületre is elvittünk programokat, bejártam egész Vajdaságot. El kell mondanom, a tevékenységekből adódó szép emlékek mellett rengeteg hazavitt íz-élményem is van: bezdáni halászlé, ,,hazaváró” báránypaprikás, házi készítésű kulen – hallottuk a kárpátaljai fiatalembertől.

Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, a Program délvidéki társkoordinátora a struktúrát illető tapasztalatokról, a Petőfi-programos, dolgos, küldetéstudattól fűtött mindennapokról az alábbiakat nyilatkozta:

– A program elindulása óta az ösztöndíjasok munkáját a Magyar Nemzeti Tanács koordinálja, 2017-ben – a szórványközpontok társkoordinátori feladatköreivel való megbízatással egy időben – társult ehhez Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség is. Mindehhez, a támogatói rendszerhez az alapot egyrészről a kiépült, a megteremtett szórványközpont-hálózat jelenti: de elsősorban az a lelkület, amely meghatározza és „felrajzolja” a Nyugat- és Dél-Bácska, a Szerémség és az Észak-, Közép- és Dél-Bánát magyar világát, és amellyel ekként együtt tudnak lüktetni a vajdasági magyarság érdekérvényesítő és ernyőszervezetei, segítve őket céljaik valóra váltásában, és ahol úgy hozza a szükség, azok megfogalmazásában. Nos, ebbe a világba, ebbe a struktúrába érkeznek meg minden évben a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai. Fontos a struktúra szó: hiszen a Vajdaságba érkező ösztöndíjasok élete kicsit másként alakul. Ideérkezésükkor két héttől egy hónapot Szabadkán töltenek, ahol megismerkednek az MNT és az általa alapított megannyi intézmény életével és a közösséget szolgáló sokrétű tevékenységével, kisebbségi önszerveződésünk intézményi hálójával, pilléreivel, a doroszlói Kisboldogasszonyi főbúcsútól kezdve, a Kanizsai Írótáboron át részesei lehetnek rangos vallási és közművelődési, népművészeti, közösségi rendezvényeinknek, bebarangolhatják az ösztöndíjas vidékeket: megismerkedhetnek a szórványközpontokkal, ösztöndíjas fogadó szervezetekkel és azok vezetőivel: leendő mentoraikkal, és az együtt töltött idő alatt és révén egymással, egymás erősségeivel, pontosabban a másiknak a későbbiekben akár az egymás szolgálatát segítő és kiteljesítő kompetenciáival, tudástárával.

Milyen tapasztalatokról számolhatsz be?

– A tapasztalatunk, pontosabban az ösztöndíjasokkal közös tapasztalat, hogy legyen bármilyen szakosigazán az találja fel magát, aki a segítés és a kiteljesítés szándékával valamint kompetenciáival indul el-érkezik meg, és akinek ebbéli nyitottsága és gondoskodó szándéka az itt töltött időt és történést megértve és befogadva tovább tud erősödni. Ezt nevezi a szaknyelv win-win helyzetnek. A VMMSZ ezt a szituációt igyekszik koordinálni mind a szórványközpont-vezetők / mentorok, mind az ösztöndíjasokkal való – ha szükséges – napi szintű kapcsolattartás, szakmai segítségnyújtás eszközeivel.

Van-e különösen kimagasló eredmény vagy tanulság?

– A program vállalása, létrejötte maga a kimagasló eredmény, és ha szabad élnem egy ilyen kifejezéssel, akkor a varázsa az, amiként a Kárpát-medence magyar világának újbóli összeszövésének a folyamata a Petőfi-program révén is sebességet kap, erőt a hit és a szív mellé. Kimagasló, pontosabban példaértékű az, amiként Csóka községben új lendületet tudott ezáltal kapni a citerás élet; vagy amiként egy kérelem közös szövegezésének hála megannyi erő kovácsolódott össze a sándoregyházi székely–magyar közösségi ház valósággá váltásáért; vagy amiként Versecre, Udvarszállásra, Fejértelepre a mai napig visszajár, hazajár egyik volt ösztöndíjas; amiként Kisoroszon kerámiaműhely indulhatott el… A tanulság tehát az, hogy – az előzőekben mondottakat kiegészítve, újrafogalmazva – a program sok-sok esetben hitet és módszert, eszköztárat ad a szív és az elhatározás, a jóféle konokság mellé.

Hol tart jelenleg a Petőfi Sándor Program, várható-e folytatása a jövőben is?

– A mostani programszakasz június közepén fejeződik be. Nálunk, Vajdaságban jelenleg két elkötelezett személy teljesít szolgálatot. Reményeink szerint a program folytatódni fog a következő ciklusban is – újból a megszokott 7-8 ideérkezővel, ösztöndíjassal.

Az ember sosem lehet elég hálás azért, ha a Kárpát-medence egészét érintő, közös történet részese lehet, apró fogaskerék egy érték- és hagyományközpontú, érték- és örökségalapú világot üzenő és jelentő történésben – amely családot, nemzetet, szabadságot, újragondolást, ragaszkodást, hűséget, és így onnantól/innentől kezdve elveket és rendszert is jelent.

Az anyaországból érkezett Nagy Karina színművész két évben is, 2018-ban és 2019-ben tevékenykedett ösztöndíjasként a Dunatáj Egyesülés, vagyis a zombori Szórványközpont berkeiben. Az ő mentora Péter István volt. Ha fogalmazhatok így, Karinának olyannyira sikerült ,,beépülni”, hogy jelenleg immár állandó jelleggel Szabadkán él, itt talált párra, hivatásában szintén ,,megtalálta magát” a Délvidéken.

Nagy Karina

Nagy Karina

– Az amatőr színjátszók csoportjai körében, közegében láttam el feladatokat, csoportokat vezettem, indítottam el. Doroszlón, Gomboson, Nemesmiliticsen besegítettem az iskolai oktatásban, majdhogynem minden településen jelen voltam valami módon. Legtöbbet a zomboriakkal és a bezdániakkal foglalkoztam, a színjátszás területén.

Már akkor elkezdtem a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek segíteni az amatőr színjátszással kapcsolatos szakmai teendők terén. Az egyik feladatom volt így a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszó Találkozó Súgó nevű újságjának az írása. Mindez azóta is évente az egyik kedvenc programom. Idén negyedszerre is büszke ,,súgós” voltam.

A másik ilyen jellegű, kedves feladat a Bácsfeketehegyi Gyermekszínjátszó Műhelytalálkozó, amelyben negyedik vagy ötödik éve veszek részt szintén, csoportvezetőként.

Amint lezárult az ösztöndíjas időszakom, tudtam, hogy nem fogok visszamenni Magyarországra, de azt egyáltalán nem tudtam, hogy mivel foglalkozom majd, hisz én a színházhoz értek, noha az ösztöndíjas időszaknak köszönhetően felvérteződtem szervezési készséggel is. Amikor vége lett a küldetésemnek, akkor Döbrei Dénes színész és egyetemi tanár, a Nyári Mozi Színházi Közösség vezetője felkért, hogy vegyek részt egy próbafolyamatban. Azóta is dolgozom velük, emellett pedig szabadúszóként lettek olyan szervezési munkáim, amelyek azokból a kapcsolatokból születtek, amelyeket Petőfi-ösztöndíjasként építettem ki. A zombori Kaszinó Ifi- csoportjával még viszonylag sokáig dolgoztam együtt. Most is, bárhonnan, bármikor, ha szólnának, valamilyen konkrétummal, hogy például adott öt fiatal, kellene velük foglalkozni, boldogan mennék.

Nagyon szerettem Petőfi-programos lenni, elsősorban segítő szándékkal, de visszafelé szintén sokat kaptam, személyesen nekem sokat adott ez a lehetőség. A szó szoros értelmében a szerelmet (is!) jelentette, hiszen, itt, így ismertem meg a páromat, akivel a nyáron egybekelünk. Az MNT-nek köszönhetően gyorsan és egyszerűen sikerült honosítani a diplomámat, továbbá részt veszek egy képzésen a Károli Gáspár Egyetemen, művészet igazgatás és művészetmenedzsment szakirányon, amely a VM4K és az egyetem közös programja. Tehát készen állok a további kihívásokra, feladatokra itt, itthon a Vajdaságban – hangsúlyozta Karina.

A Nyugat-Bácskában 2017-ben ösztöndíjas szolgálatot teljesítő Cs. Tóth Gabriella napjainkban a budapesti Néprajzi Múzeum munkatársa, és hivatásából adódóan vissza-visszatér például Gombosra.

Cs. Tóth Gabriella

Cs. Tóth Gabriella

– Utólag visszagondolva, úgy érzem, hogy nem volt egyszerű feladat ösztöndíjasnak lenni.  Személyesen, önismereti szempontból is tanulságos volt számomra. Ha mostani fejjel mennék oda, másképpen csinálnám. Azt sajnálom, hogy nem voltam elég bátor (pedig a mentorom, Pelt Ilona sokat biztatott), hogy többet kutassak. Nem tettem, mert úgy éreztem, hogy nem erről szól ez a program. Most így, a múzeumi munkám kapcsán látom, hogy annak is lett volna haszna, természetesen nemcsak a múzeum számára, hanem az itteni közösségek szempontjából is.

Nagy szeretettel gondolok vissza a gyerekekre, a tanítókra, a népi, zenés foglalkozásokra, amelyeket volt alkalmunk elvinni az iskolákba, több alkalommal is. A bezdáni, a kupuszinai és a gombosi iskolába jártam be rendszeresen foglalkozásokat tartani, népi játékokat tanítani, a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó, kézműves foglalkozásokat szervezni.

Az iskolai foglalkozások után mindig mentem a gombosi tájházba és próbáltam rendezni a tárgyakat, viseleteket, amelyeket mentésként bevittek oda. Az iskolás gyerekeket is gyakran elvittem és úgy tudom, ez megmaradt, az egyik tanítónő még ma is eljár velük a tájházba. Azóta be kellett látni azonban, hogy az a hely, közösségi tér, csak akkor tud működni, ha rendszeres gondnokság alatt van. Erre jelenleg úgy tudom, hogy nincs sem anyagi, sem humán erőforrásbeli keret a közösségben. Annak viszont örültem, hogy a szolgálatomat követő évben is betlehemeztek, bölcsőkéztek a gombosiak, tehát kissé feléledt a hagyományápolás ilyen téren is. Ezeknek a népszokásoknak a felélesztését nagyon igyekeztem támogatni. A doroszlói srácokkal jártunk például a debreceni Betlehemes Találkozón, amely szintén nagy élmény volt.

Ösztöndíjasként sokszor megkérdezem magamtól és most is néha rám tör a kétség, tudtam-e érdemben segíteni?

De aztán eszembe jut például, hogy Kupuszinán, a József Attila Általános Iskolában is akkor sikerült elindítani Csíkos Éváékkal az Ispiláng néprajzi vetélkedőt. Voltak eredmények, de azt láttam, hogy a folyamatos jelenlétre, a hosszútávfutás szerű, segítő működésre volna igény. Szerettem Nyugat-Bácskában tevékenykedni, a sok gyerekprogramot, amely megvalósult Zomborban is, a Kaszinóban, de a Kuckóval szintén: gyerekfarsang, Luca-nap, táncházak… Tehát elindultak valamiféle folyamatok.

A magam részéről ezeket nem is tudom és nem is akarom lezárni. A Néprajzi Múzeum vezetése nagyon felkarolta most a Gombost érintő kutatásokat, tárlatok szerveződnek és a jelenlegi nagy feladat, hogy mindezeket papírra is vessem, magyarán tanulmányban lejegyezzem, tárgyaljam, kiterjesztve immár a szomszédos településre, Doroszlóra és a két falu helytörténeti összefüggéseire is – tudtuk meg az elhivatott kutatótól, egykori Petőfi-ösztöndíjastól.

L. Móger Tímea, Magyar Szó- Hétvége

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.