120 éves jubileumot ünnepel a doroszlói ÖTT

Megtartotta évi közgyűlését az idén 120 éves fennállását ünneplő doroszlói Önkéntes Tűzoltó Testület. 

Gellér Eszter elnök köszöntötte az egybegyűlt tagságot, a vendégeket, a baráti egyesületek képviselőit. Köszönetet mondott a támogatóknak, majd egy perces néma felállással tisztelegtek az elhunyt bajtársak emléke előtt. Megválasztották a munkaelnökséget, Vuković Siniša (elnök), Hegybeli Mária, Gellér Eszter (tagok), Kovács Katona Béla jegyzőkönyvvezető, Komáromi József és Gyurgyevics Leonóra hitelesítők személyében.

Hegybeli Mária beszámolt az elmúlt év tevékenységeiről. Elmondta, leltárt végeztek, begyűjtötték a tűzoltó járulékot, elvégezték a háztartások tűzvédelmi ellenőrzését, a tűzoltó jármű műszaki ellenőrzését. Résztvettek a Gyertyaszentelő Boldogasszony- napi ünnepi szentmisén. Tartottak évi közgyűlést és bált. Május 4- én megünnepelték a tűzoltóság védőszentje, Szent Flórián napját. Júniusban fogadták és ünnepelték az általános iskola végzős diákjait. Résztvettek a községi tűzoltó versenyen. Ellenőrzés céljából begyűjtötték a tűzoltó készülékeket, elvégezték a mezőgazdasági gépek tűzvédelmi ellenőrzését. Júliusban, az aratás ideje alatt őrködtek a határ fölött. Augusztusban résztvettek a Tűzoltó Testületek Baráti Találkozóján, Gomboson. Forgalmat irányítottak szeptember elején a szentkúti, a Kisboldogasszony- napi búcsúban. Továbbá elhárítottak négy tűzesetet is és a Belügyminisztérium pályázatainak segítségével hiányzó felszereléseket vásároltak valamint véghez vitték a kategorizálási folyamatot. Egész éven át látogatták a baráti testületek és civil szervezetek rendezvényeit, kivették részüket a Zombor Városi Tűzoltó Szövetség munkájából. Hegybeli elmondta továbbá, hogy ebben az évben is megtartják majd hagyományos programjaikat, akcióikat. A közgyűlés a pénzügyi beszámolóból értesülhetett az ÖTT anyagi helyzetéről, terveiről. 

Konc Ferenc az ellenőrző bizottság munkájával kapcsolatban mondta el, mindent rendben találtak a Testület működésével kapcsolatosan.

A felszólalások idején a baráti testületek és szövetségi vezetők kifejezték elismerésüket és jókívánságaikat a doroszlói Önkéntes Tűzoltó Testület tagsága felé.

A doroszlói ÖTT este báli mulatsággal folytatja a nagy múltú Testület jelentős ünnepnapját.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.