MEGHÍVÓ- Hogyan tovább zombori reformátusság?- Beszélgetés

Fehér asztal melletti beszélgetésre hívjuk szeretettel a Zombor és környékén élő református ill. más keresztyén felekezetű testvéreket a velünk kapcsolatban álló lelkészeket, s a megmaradás iránt elkötelezett magyar ajkú lokálpatriótákat. Kezdeményezésünk tárgya: Hogyan tovább zombori reformátusság? Útkeresés, a lenni, vagy nem lenni kérdése.

A Zombori Református Egyházközség mára jó 200 éves. A múltban voltak virágzó évek, jelentős számú egyháztaggal, s voltak nehéz időszakok, amikor  a megszűnés ellen küszködött, de mindig magára talált. Jelenleg épp, hogy csak van. A hívek oldott kéveként széthullanak, helyben élő pásztor helyett Szabadkáról jár a beszolgáló lelkész, a parokiája 30 éve üresen áll. Megbeszélésünk e gondok megoldását kívánja elősegíteni.

Templomunk, s a parókia a város központjában felemelő környezetben, a szerb olvasókör utcájában helyezkedik el. Ennek a helynek méltó társa kell legyen az együttélő magyarok megmutatása, ahol az anyanyelvű igehirdetés mellett a kultúra is megfér. Zombor és a környéki szórványvidék kiemelt bástyája lehetne a több ezer magyarnak, szerető fogadóhelye a testvér gyülekezeteknek, az idelátogatóknak, ahol a magyarság találkozhat, ahol kiállításokat, irodalmi esteket, tudományos előadásokat, könyvbemutatókat, akár boresteket is rendezhetnek.

A megbeszélés Időpontja: 2022. október 6, délelőtt 10 óra

Helyszíne: Zombor, Szentháromság tér 1, Régi városháza, I. emelet 22-es terem, a Dunatáj Egyesülés irodája.

Ugyanilyen szeretettel hívjuk református testvéreinket a 2022. október 9- én délután  3 órakor kezdődő istentiszteletre, ahol Dr. Békássy N Albert, a Johannita Lovagrend tagja szolgál.


Áldás, békesség Istentől!

Dr. Békássy N Albert,                                                      Biró László                

a zombori gyülekezet tagja                                     pót presbiter Dorog

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.