Ott van dolgunk, ahová születtünk- L. Móger Tímea a VMÚE szórványban dolgozó újságíróknak járó díját érdemelte ki- Magyar Szó- Hétvége

A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete L. Móger Tímeát tüntette ki idén a Szórványdíjjal. A Nyugat-Bácska területéről tudósító kolléganőnk alázattal, közössége iránt nagyfokú megbecsüléssel végzi munkáját. Ahogy Herceg Jánost és Fehér Ferencet is rabul ejtette Doroszló, ő is ebben a varázslatos kis faluban alkot. Újságot és verseket ír.

 

Nagy felelőssége van a szórványban dolgozó újságírónak, mondta a díj átvétele után az idei kitüntetett (Fotó: Gergely Árpád)
Nagy felelőssége van a szórványban dolgozó újságírónak, mondta a díj átvétele után az idei kitüntetett (Fotó: Gergely Árpád)

 

Hogyan fogadtad a VMÚE elismerését?

– Nagyon megtisztelő volt számomra, már maga a jelölés is. A méltatás pedig, amit nem titok, hogy Te írtál, hatalmas megerősítést adott, szakmailag és emberileg egyaránt. Őszinte hálát érzek. Köszönettel tartozom a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének, hogy méltónak ítéltek erre a rangos szakmai elismerésre, a Magyar Szó vezetésének a jelölésért, és a kiváló kollégáknak, a szerkesztőknek, a nyugat-bácskai közösségek, egyesületek, civil szervezetek vezetőinek, tagjainak, akikkel folyamatosan együttműködöm. Sokat jelent, hogy az ember bizalmat és lehetőségeket kap. Ilyenformán, a Nyugat-Bácska Portál szerkesztőjeként is, ezt a díjat közös(ségi) érdemnek tartom. Továbbá hangsúlyozom, mert ez az igazság, hogy a Portált a közösségi igények mentén életre tudtuk hívni, az teljes mértékben Pelt Ilonának köszönhető. Jelenleg hatévesek vagyunk, és bizony a folyamatos pályázás meg az egyéb támogatások (MNT, Zombor Város és magáncégek) nélkül nem tudnánk működni, fennmaradni. Nagyon bízom benne, hogy mindez még sokáig folytatódhat így, közös erővel és a jószándékok összeadódásával. Azt gondolom, hogy a kisebbségi, de a szórványban tevékenykedő újságíró felelőssége talán még nagyobb, abból a szempontból, hogy milyen módon szól az adott közösségekről, hogyan áll hozzá azok eredményeihez, a felmerülő problémákhoz, örömökhöz, miközben dokumentálja, egyúttal feltárja, bemutatja azokat a nagyvilágnak.

 

L. Móger Tímea a VMÚE szórványdíjasa 2022-ben (Fotó: Gergely Árpád)
L. Móger Tímea a VMÚE szórványdíjasa 2022-ben (Fotó: Gergely Árpád)

 

Úgy gondolod, hogy a helyeden vagy? Jól érzed magad a bőrödben?

– Nem lehetnék jobb helyen. Magam is hiszek benne, hogy nem véletlenül születünk oda, ahova… Bizonyos, hogy ott, akörül van dolgunk életünk során. Van, hogy végig maradunk, de az is megesik, hogy később találunk ,,haza”, vissza. A lényeg, hogy a gyökér visszahúz, így vagy úgy, ezt már többször megtapasztaltam. Igazán nincs okom panaszra, ahogy már a fentiekben is említettem, lehetőségeket kapok. Igazán kiteljesedhetek minden olyan területen, amely engem érdekel. Nemcsak szakmailag meg alkotói szempontból, hanem emberileg is. Szoktam mondani, hogy ez a mi (nyugat-) bácskai mikrokozmoszunk igazán minden emberi, környezeti tapasztalást felkínál, csak nyitottnak kell maradni, amellett hogy ,,őrzők” vagyunk.

Hogyan kezdted az újságírói pályafutásodat?

– Több mint húsz évvel ezelőtt a keresztapámtól, Dautbegovics Zoltántól, aki a zombori Dunatáj és a Magyar Szó tudósítója volt, kaptam egy írógépet és sok bátorítást, hogy fogjak hozzá a tudósítások írásához. Mindig hálás leszek ezért neki, aki már sajnos nincs az élők sorában. Később Fekete J. József tanított sokat és adott lehetőséget a Zombori Rádióban, hogy híreket írhassak, tudósításokat olvashassak be időnként. Külsősként dolgoztam a Hét Napnak, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek is, az Irodalmi Jelennek pedig helyszíni tudósításokkal, interjúkkal jelentkeztem. Közben tudósítója, később munkatársa lettem a Dunatáj hetilapnak, részt vettem az újság képzéssorozatán is. Ez idő alatt sokféle tapasztalatot szereztem, szakmailag és emberileg egyaránt. Valódi ,,kiképzés” volt, rengeteget tanított nekem mindenki a maga módján.

 

Otthon is virággal várták (Fotó: )
Otthon is virággal várták (Fotó: )

Aztán jöttek a szép, nagy kihívások: Magyar Szó és Nyugat-Bácska Portál…

Melyik a kedvenc újságírói műfajod?

– Mivel főállásban tudósítok, ezért minden témában és műfajban otthonosan kell mozogni valamilyen mértékben. Azonban talán az interjúkészítés áll hozzám legközelebb, hogy ,,személyesen” megismerjek, bemutassak jeles egyéniségeket, motiváló sorstörténeteket. Igaz ez az irodalmi interjúkra is, amelyekkel helyet kaptam már a Magyar Szó Kilátó mellékletében és a Vajdasági Helyőrségben is. Ezen kívül a ,,szerelem projekt” most a Magyar Szó Tarka Világ mellékletében a gasztro rovatom, az Ennival(l)ó. Horváth Zsuzsanna szerkesztő megtisztelt a bizalmával, minek köszönhetően négyhetente lehetőségem van étel- és élettörténeteket mesélni, egy-egy izgalmas recept kíséretében.

Miről írsz a legszívesebben?

– Szervezői és szépirodalmi tevékenységemből kifolyólag talán a kultúra és a hagyományőrzés, annak megélése az, ami leginkább felcsigáz. Szeretem az ezzel kapcsolatos kutatást, gyűjtőmunkát is. Ugyanakkor mindig nagy kihívás és lélekemelő dolog a közösségek eredményeiről riport formában beszámolni, ,,emberközelbe” hozni a lehetőségeket, a küzdelmeket és a sikereket, amelyekre mind büszkék lehetünk.

Van esetleg olyan kedves történeted, amit megosztanál az olvasókkal?

– Rengeteg sztori van… valahol az elmém ,,felhőjében”. Például a terepezések alkalmával, amikor egyszerre fotózok, veszem fel az anyagot, netán közben még műsort is vezetek vagy szervezek, majd ölben a laptoppal megírom és küldöm az anyagot, na, akkor előfordulnak érdekes bakik. Ezeket imádom, tudok és szeretek is (magamon) nevetni. Amint viszont megtörténtek, sajnos törlődnek belőlem a mókás történetek.

A következő feladatra koncentrálok, mert megy a ,,buli” folyamatosan…Szeretném, ha ezek a sztorik majd egy nyugodtabb időszakban ,,előhívódnának” bennem…Hogy legyen mit papírra vetni, ha Isten segít és megérem, hogy megöregszem.

 

Irodalmi esteket vezet, zsűrizik, és ha csak teheti, a társadalmi események sűrűjében van (Fotó: Gergely Árpád)
Irodalmi esteket vezet, zsűrizik, és ha csak teheti, a társadalmi események sűrűjében van (Fotó: Gergely Árpád)

 

Nem csak újságíróként, de költőként is számon tartanak. Hány köteted jelent meg eddig és miért versekben tudod magad kifejezni?

– Eddig négy verseskötetem jelent meg. Spontán jött a versírás, nem ,,törekedtem” rá, hogy költészettel foglalkozzam. A műfaj talált rám. Én pedig nagyon ragaszkodó típus vagyok minden téren, így hát ,,együtt maradtunk.” No, azért ez így nem teljesen igaz, mert ,,viszonzott” ragaszkodásról beszélhetünk. Abban az esetben, ha nem éreznék többé késztetést, hogy a vers ,,élni”, szólni akar általam, akkor minden erőltetés nélkül elengedném a műfajt, az iránta való tisztelettel és alázattal. Egyelőre viszont még a részem és talán azért a vers, mert én a mindennapokban is eléggé tömören fejezem ki magam, így is gondolkodom, viszonylag komplexen, továbbá jellemző, hogy csak akkor szólalok meg, ha van határozott mondanivalóm. Persze létezik az elbeszélő verselés műfaja is, de annyit már kiderítettem, hogy nem számomra… Szeretem csak érzékeltetve, ,,megpendíteni a húrokat”, hogy az Olvasó mondja, érezze magában tovább a témát. Mindemellett a legutóbbi kötetben kacérkodom a rövidpróza írásával. Amint lesz több „üresjárat” az életemben, akkor talán ez a műfaj is teret kaphat.

Aki verset ír, az számomra megfontolt, jól ismeri a nyelvet és fegyelmezett. Igaznak tartod ezeket az állításokat magadra nézve?

– Véleményem szerint az igazi, nagyszabású fegyelmezettség a regényírásban nyilvánul meg. Így gondolom, de nem tudom…
Ami a verselésemet illeti, mára nagyon átgondoltan írok és hangjában, ritmusában is ,,feszesen”. Akaratlanul is kicsit olyanok a szövegeim, akár a doroszlói csárdás. Nyilván hat rám az a testi, táncos és emberi, jellembeli tartás, amely az itt élők, a közösség tagjainak sajátja. A nyelvvel pedig egész kicsi korom óta közeli kapcsolatot ápolok. Köszönhetően a családomnak, ahol a könyv hozzátartozott a mindennapokhoz és ami talán a legmeghatározóbb volt, hogy a dédmamám rendszeresen olvasott, mesélt, dalokat tanított nekem. Gyerekként, fiatalként pedig nyaranta a hűvös szobában tucatszámra olvastam a könyveket. Szóval a közvetlen tapasztalatból eredő meggyőződésem, hogy a szókincs megszerzése, szakadatlan olvasás által az írás előfeltétele.

 

Gyakran vállalja a műsorvezető szerepét is (Fotó: Gergely Árpád)
Gyakran vállalja a műsorvezető szerepét is (Fotó: Gergely Árpád)

 

Van esetleg készülőben újabb kötet?

– Igen, készülök új verseskötettel. Veszprémben, a Művészetek Házánál jelenik majd meg. A témája minden eddigieknél szorosabban kötődik a helyhez, ahol élek. A faluhoz, a szórványhoz… Amolyan belső képek, érzetek kivetülése lesz, magunkról és magunkhoz szólva.

Mi köt Doroszlóhoz? Sohasem akartál elköltözni innen?

– Az előbbi válaszomból kiderül, még a versírás is ideköt, hiszen annyi inspirációt ad ez a hely. A természeti, a közösségi, a vallási, a népi értékek és a hiányok is megszólalásra késztetnek. Köztudott, hogy voltak próbálkozásaim az elköltözést illetően, de visszahúzott, hogy visszavártak. Ez a hely mindig is befogadó, elfogadó volt a művészetekkel, az alkotókkal szemben. Gondoljunk csak Herceg János és Fehér Ferenc évtizedekig tartó itt-tartózkodására. Őket is itt tartotta ez a hangulat, ez a szívesen látó, értékgazdag népi közeg. Nagy tisztelettel ápoljuk emlékezetüket, ahogy csak módunkban áll. Sokat tanulok tőlük folyamatosan, az írásaikból, az ,,üzeneteikből”. Rengeteget számít az is, hogy a vallásos énekeken, népdalokon szocializálódott emberek elfogadnak, ahogy vagyok. Nem beszélve a családról, a barátokról, akik annak ellenére is szeretnek, amilyen vagyok… Néha nem könnyű velem. Amikor elárasztanak a ,,dolgok”, akkor mindennél többet jelent egy biztonságos, barátságos közeg megléte.

Ami pedig a hiányokat illeti, a közösség általában úgy áll a helyzethez, hogy amire szüksége van, azt megteremteni magának. Nem rest tenni önmagáért…

Tevékenyen részt veszel nemcsak Doroszló, hanem az egész Nyugat-Bácska társadalmi életében? Mit vállalsz magadra, mivel foglalkozol?

– A napi újságírás mellett rendszeresen vezetek műsorokat, szervezek különböző programokat a Kuckó Gyermeksarok elnökeként, továbbá a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület vezetőségi tagjaként. Törődöm a Dunatáj Egyesülés honlapjával, a Doroszló Portállal is, amelyet a bátyám, Móger Tivadar hozott létre és üzemeltet. Afféle önjelölt sajtóreferensként tartom a kapcsolatot a vajdasági magyar sajtóorgánumok munkatársaival, informálom őket a helyi programokról. Elnöke vagyok a Herceg János Irodalmi Díj bírálóbizottságának, a Dunatáji beszélgetések zombori eseménysorozat keretében a házigazda szerepét töltöm be, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökségi tagja és a Kanizsai Írótábor szervezőbizottságának tagja vagyok. Hadd mondjam még el, mekkora szellemi és érzelmi többletet adott a munkámhoz, hogy télen az egyik vezetője lehettem a VM4K Kreatív írás táborának. A rendkívül ügyesen alkotó gyerekekkel azóta is tartjuk a kapcsolatot, egy Viber-csoporton belül reflektálunk egymás írásaira, képeire. Ami pedig nagy öröm, hogy néhányuk verse már meg is jelent a Jó Pajtásban!

Felmerül a kérdés, lehet-e ennyi mindent tökéletesen elvégezni? Tökéletesen biztosan nem, de arra törekedve tisztességgel, talán igen.

Hatalmas áldás, hogy a szüleimtől, a felmenőimtől nagy munkabírást örököltem. Meglehetősen erős az önfegyelem is bennem.

Kabók Erika, Magyar Szó- Hétvége

Kapcsolódó tartalom: Pannon TV- Szubjektív: https://www.youtube.com/watch?v=QqqpI05-2w0

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.