Kincses Tarisznya Nemesmiliticsen

Nemesmilitics tizennyolcadik alkalommal ad otthont a Kincses Tarisznya tábornak, amely a Vajdasági Magyar Pedagógus Egyesületének szervezésében, Krizsán Valéria és Szabó Márta tanítónők vezetésével zajlik. Az egy héten át tartó tábor június  28- án hétfőn kezdődött, 72 résztvevő gyerekkel indították. Vajdaság több területéről, Beodráról, Maradékról, Törökbecséről, Bezdánból, Bácsgyulafalváról, Bajmokról, Topolyáról, Csonoplyáról, Budapestről és természetesen Nemesmiliticsről is vannak résztvevők.

Szabó Márta tanítónő elmondta, a foglalkozások nagyon változatosak, vannak csapatépítő játékok, a hagyományok tárgykörét érintő kézműves foglalkozás, ismerkedés zajlik Nemesmilitics történetével, látogatást tettek a helyi templomban, az Önkéntes Tűzoltó Testületben, ott habfürdős kikapcsolódásban is részük lehetett. Felelevenítették a Szent Iván- napi szokást, a tűzugrást is, az ehhez kapcsolódó mondókákkal, dalokkal együtt. Ismerkedtek a népi hangszerrel, a citerával, ezenkívül néptáncoltak is. Mézeskalácsot sütöttek, szójáték volt, továbbá tanulták a selyemfestést. Méhészeti előadás, mézkóstolás zajlott. Sportversenyt és jelmezes felvonulást, fodrászversenyt szerveztek. Ünnep okán ellátogatnak majd Csonoplya és Nemesmilitics közötti Sarlós Boldogasszony fogadalmi kápolnába. Íjászkodás, kirándulás is zajlik, környezetvédelmi ismertető, ügyességi játékok és Ki mit tud? verseny vár még a gyerekekre. Amit pedig a hét folyamán megtanultak, annak bemutatásával zárul majd a tábor.

A gyerekek ügyesek, szorgalmasak. Nagyon élvezték a környéken való kirándulást is, amely alkalmával Zomborba és Doroszlóra látogattak. Zomborban a Városi Múzeumot és a Megyeházat tekintették meg. A Doroszló- Szentkúton a Kuckó Gyermeksarok látta vendégül uzsonnával a gyerekeket, a zombori Laza Kostić Kulturális Központ szervezésében pedig tartalmas programokban vettek részt, Toldi István, kupuszinai népmesemondó, Ódry Terézia biológus szerzett emlékezetes pillanatokat a táborozók számára, továbbá Szitás Mária művelődésszervező vezetésével, Móger Tímea, doroszlói irodalmár közreműködésével verses játékban vehettek részt.

-A mindennapi foglalkozások során nagy segítséget jelent számunkra, hogy a Németh László Kultúregyesület részéről a termet és minden azzal járó eszközt megkaphattunk. A helyi Testvériség-egység Általános Iskolának köszönhetően technikai és sport eszközökkel is fel vagyunk szerelve. Nem utolsó sorban pedig nagy segítséget jelent a szülők támogatása, a vendég gyerekek elszállásolását, ellátását a nemesmiliticsi szülők közreműködésével tudjuk megoldani. Mindenki nagyon jól érzi magát, a résztvevők játszva tanulnak a nemcsak nyelvi, hanem a hagyományőrzéssel is megismertető foglalkozások során- hallottuk Szabó Mártától.

Fotók: Szitás Mária és Nyugat-Bácska Portál

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.