,,Előre tekinteni, jövőt építeni”

A nemzeti összetartozás napja alkalmából június 4- én a Doroszló-Szentkúton  harangszó és a Magyar Himnusz hangjai hívták szentmisére az emlékezőket a kegytemplomba. A ft. Verebélyi Árpád címzetes prépost, esperesplébános szolgáltatta ünnepi misét követően a Trianonról értekeztek, Wilhelm József középiskolai tanár témavezetésével. 

-101 évvel a trianoni események után a hangsúlyt már nem a megemlékezésekre kell tenni, hanem arra, amit 2010- ben megszavazott a Magyar Országgyűlés, hogy ezt a napot az összetartozás napjaként kell ünnepelni. Ezt fontos hangsúlyozni és nem búslakodni, nem siránkozni vagy szitkozódni kell a trianoni békediktátum határozatain, hanem azon kell elgondolkodnunk, hogy milyen jövőt szeretnénk tervezni, önmagunknak itt, Vajdaságban, de úgy általában a teljes magyarság számára is- hallottuk Wilhelm Józseftől. 

Az ünnepi eseményen jelen volt a Magyar Nemzeti Tanács két tagja: Turkál Marianna és Szlákó József. Résztvettek az emlékezésen a Szent György Lovagrend tagjai, továbbá Holló Róbert, a 7- es számú Huszárezred és a Történelmi Vitézi Rend képviseletében emellett a  helyi népviseletes gyerekek, fiatalok és idősek egyaránt. 

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.