A közösség(ek) kiteljesedése érdekében

Május 18- i nyugat-bácskai látogatása során mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanàcs elnöke, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, Lulić Emil, az MNT hivatalának vezetője, Szlákó József, az MNT tagja, Pelt Ilona, tartományi segédtitkár, a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elnöke egyeztető látogatást tett a zombori Bielitczky Károly Városi Könyvtár igazgatónőjénél, Nataša Turkićnál.

Továbbiakban a delegáció Doroszlóra folytatta útját. Megtekintették a helyi fiókkönyvtár épületét, majd Turkál Mariannával, az MNT Oktatási Bizottságának tagjával, Sutus Áronnal, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökével, Péter Istvánnal, a Dunatáj Egyesülés elnökével, a zombori Szórványközpont vezetőjével kiegészülve ellátogattak a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesületbe, ahol a további helyi egyesületek, intézmények, szervezetek: az Önkéntes Tűzoltó Testület, a Petőfi Sándor Általános Iskola, a DISZ Ifjúsági Szervezet, a Kuckó Gyermeksarok, a Keresztény Magyar Nyugdíjas Egyesület, a Szent György Lovagrend, az Alvég Teke Klub képviselőivel folytattak megbeszélést.

Megtekintették továbbá a Tűzoltó Otthont és az Ifjúsági Szervezet újonnan felújított klubhelységét.

Mgr. Hajnal Jenő a nyugat-bácskai és a doroszlói látogatásokkal kapcsolatosan a következőket nyilatkozta:

Egy-egy faluban, közösségben meg kell találni azokat a szerveződéseket, amelyek a törődést fölvállalják. Mi most Nyugat-Bácskában és itt Doroszlón is a helyi művelődési egyesületet, a tűzoltó otthont, a helyi szorgoskodó egyesületeket, csoportokat próbáljuk meghallgatni, az igényeiket nyilvántartásba venni. Az a legfontosabb, hogy leüljünk és beszélgessünk egymással. Hosszú hónapok teltek el úgy, hogy ez a közvetlen kapcsolat elmaradt. Érezzük ennek hiányát, a hiány pedig azt szüli, hogy mindig valahol a kiteljesedést keresse az ember. A fogyóban lévő közösségekben ennek a kiteljesedésnek a lényege, hogy az elképzelések megvalósuljanak. Hiú ábrándok helyett azt hiszem mi ma is arról szeretnénk beszélni, hogy ennek a nagy múltú falunak a művelődési egyesületét, annak székházát, hogyan tudjuk megerősíteni, támogatni. Konkrétan, hogyan tudjuk az épület udvarát rendbehozni, hogyan tudjuk olyan föltételek közé helyezni, hogy aki ide eljön, idősek, fiatalok egyaránt jól érezzék magukat. Ami a tűzoltó otthont illeti, látjuk, hogy kész múzeumi jellege van az épületben elhelyezett tárgyaknak. Igyekszünk ott is erősíteni, segíteni a tagságot.

Az egyik leghagyományőrzőbb településen vagyunk, Doroszlón, amelynek hihetetlenül nagy múltja van, sőt művelődéstörténeti fontossága, hiszen Hermann Ottó, Fehér Ferenc és Herceg János is itt kereste a szellemi táplálékot, erőt, a földhöz való kötődést, ahhoz hogy alkotni, teremteni tudjon. Mi is ezt keressük, ezt próbáljuk megtalálni és hogyha egymást ebben erősíteni tudjuk, akkor a mai találkozónk eredményes lesz- mondta az MNT elnöke.


Kategória: Egyéb | A közvetlen link.