Többéves szünet után a tartományi költségvetésből újra jelentős összegeket különítettek el arra a célra, hogy a vajdasági gazdák kapcsolható eszközök vásárlására pályázhassanak. A gazdaságok technikai felszereltségének korszerűsítésére az idén 100 millió dinárt fordítanak, de a korábbi évekhez hasonlóan támogatják a hús- és tejtermelők befektetéseit is: a feldolgozáshoz szükséges eszközök beszerzésére 15 millió dinárt szánnak.
Mindkét pályázatra jellemző a magas arányú támogatottság – tudtuk meg Ótott Róbert mezőgazdasági titkárhelyettestől.
– A kapcsolható eszközök vásárlása esetén a vissza nem térítendő, megpályázott összeg elérheti a befektetés összértékének a 60 százalékát is, de akár 70 százalékos is lehet, amennyiben a gazdaság tulajdonosa nő, illetve 40 évtől fiatalabb személy. A hús- és tejtermelők eszközbeszerzéséhez szintén 70 százalékos támogatási résszel járulunk hozzá – hangsúlyozta.
NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE SZÁMÍTANAK
A kedvező feltételek mellett a vajdasági termelők igényeinek igyekeztek megfelelni azzal is, hogy többéves szüneteltetés után újra támogatják a gazdaságok technikai felszereltségének korszerűsítését – mondta Ótott.
– A kapcsolható eszközök vásárlásának támogatása iránt rendszerint nagy az érdeklődés, így az idén ezt a lehetőséget is biztosítjuk a gazdák számára. A virág-, gyümölcs- és zöldségfélék termesztésével foglalkozók pályázhatnak a termékek tisztítására alkalmas gépezetekre, de az ültetéshez, a szüreteléshez, a termékválogatáshoz és a csomagoláshoz szükséges eszközök vásárlását is támogatjuk. A haszonnövények termesztésére bejegyzett gazdaságok esetében pedig szinte minden olyan kapcsolható eszköz szóba jöhet, amely a föld megmunkálásához szükséges, de a kiírás különféle trágyázók, ültetők, permetezők és szállításra alkalmas eszközök beszerzésére is vonatkozik. A támogatott rész pályázatonként nem haladhatja meg a 880 ezer dinárt. Legkevesebb 120 ezer dinárra lehet pályázni, azaz a befektetés összértékének minimum 200 ezer dinárnak kell lennie – ismertette a kiírás kereteit a titkárhelyettes.
A kapcsolható eszközök megtérítésére a bejegyzett gazdaságok mellett a mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozók, gazdasági társaságok és földműves szövetkezetek is pályázhatnak.
KORSZERŰ ESZKÖZÖKET A GAZDASÁGOKNAK!
A széleskörű eszközbeszerzést a hús- és tejtermelők esetében is támogatja a mezőgazdasági titkárság. A 15 millió dináros keretre elsősorban azok pályázhatnak, akik a termelés folyamán használatos új gépezetek és eszközök beszerzését tervezik. A vissza nem térítendő támogatásra olyan projekttel lehet pályázni, melyek összértéke legkevesebb 400 ezer dinár. Az igényelt támogatási összeg pályázatonként nem lehet magasabb 2 millió dinárnál – mondta a titkárhelyettes.
– A tejtermelők a termék mintavételezéséhez, átvételéhez és feldolgozásához szükséges eszközökre pályázhatnak, de a csomagoláshoz szükséges gépezetek beszerzését is szorgalmazzuk. A hústermelők ugyanakkor a vágáshoz és a feldolgozáshoz szükséges eszközök vásárlására pályázhatnak, de különböző hűtőtestek és a termékek tárolásához szükséges berendezések beszerzésére is fordítható a támogatási összeg. Mindkét esetben lehet pályázni az épületek és berendezések tisztítására és fertőtlenítésére alkalmas eszközök beszerzésére, de a termelési folyamathoz szükséges laboratóriumi felszerelés vásárlására is igényelhetőek eszközök. A magas arányú, vissza nem térítendő támogatással a titkárság elsősorban a haszonállatok számának növekedését szeretné serkenteni. Ösztönözni szeretnénk a termelőket a korszerű gépezetek vásárlására, amelyek által minőségi hús- és tejtermékek állíthatóak elő. Hozzá szeretnénk járulni a kínálat szélesítéséhez is, így szorgalmazzuk az új márkák megjelenését is. Mindezzel a falusi munkahelyek megtartásához, illetve a gazdálkodók életszínvonalának növeléséhez szeretnének hozzájárulni.
A titkárság a tartomány területén bejegyzett gazdaságok január elseje után megvalósított befektetéseit támogatja. A kapcsolható eszközök vásárlására április 29-éig adhatóak át a kérelmek, a hús- és tejtermelők pedig április 23-áig igényelhetik a vásárolt eszközök megtérítését.
Tóth D. Lívia, Magyar Szó